MTI

Drónok miatt zárva a londoni Gatwick repülőtér

Drónok észlelése miatt nem működik a Gatwick repülőtér, London második legnagyobb forgalmú repülőtere. A csütörtökön esedékes két budapesti járatpár közül az egyiket törölték.

A Londontól délre fekvő hatalmas légikikötőben először csütörtökre virradó éjjel állították le a forgalmat, miután a repülőtér közvetlen környékén és légterében is több drónt észleltek. A brit polgári repülésügyi törvények közforgalmú repülőterek egy kilométeres körzetében tiltják drónok reptetését. A forgalom később megindult, de csütörtökön kora reggel ismét drónokat láttak Gatwick közelében, éppen a bevezető légifolyosón, és a repülőterek újból lezárták. A repülőtér tájékoztatása szerint csütörtök reggelig tízezer utast érintett a zárlat.

A csütörtöki menetrend alapján Gatwick és Budapest között az easyJet brit légitársaság közlekedtetne két járatpárt, de a repülőtér járatinformációja csütörtök reggel az elsőt töröltnek jelezte. A repülőtéri hatóságok felhívásban kérték az utasokat, hogy ellenőrizzék, indul-e járatuk, mielőtt elindulnak a repülőtérre. A Gatwick felé már úton lévő járatokat széles földrajzi körben irányították át más repülőterekre: sok gép szállt le a közeli Heathrow-n - a legnagyobb forgalmú londoni repülőtéren -, illetve a Londontól északra fekvő Lutonon, de átirányítottak érkező gépeket a több száz kilométerre fekvő Manchesterbe, Liverpoolba, Cardiffba, sőt Párizsba és Amszterdamba is.

A repülőtér tájékoztatása szerint a drónok működtetőjét a területileg illetékes Sussex megyei rendőrség húsz nyomozóegysége keresi, helikopterek segítségével. Chris Woodroofe, a repülőtér üzemeltetési vezérigazgatója a BBC televíziónak elmondta: csütörtök reggel két drónt is láttak Gatwick légterében, de a rendőrség nem akarta lelőni a távirányítású repülő szerkezeteket, az esetleges eltévedt lövedékek okozta kockázatok miatt. Gatwicken tavaly 45,6 millió utas fordult meg.

A lezárás a karácsony előtti legforgalmasabb időszak kezdetén érinti az utazókat. A foglalásokra alapozott becslések alapján a karácsonyi és újévi időszakban összesen 2,9 milliós utasforgalom várható. A legnagyobb forgalom vasárnap valószínű, amikor 73 ezren indulnak Gatwickről. A repülőtér kapacitásai határán működik, és a csütörtöki kiesés áthúzódó hatásai miatt a következő napokban is fennakadásokra, késésekre, törlésekre lehet számítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #3
    Úgy hallottam hogy más reptereken idomított sólymokat használnak, azok vissza is hozzák a drónokat az idomárnak, plusz még a madárrajok is elmenekülnek a látványától. Angol hülyék...
  • Omega #2
    Ez szándékos lehet, inkább arra emlékeztet, hogy mindent föl lehet használni rosszra is.
  • esztyopa #1
    Ez is mutatja,hogy az emberiség egyszerűen éretlen az új technikákhoz.
    Mint egy felelőtlen kisgyerek.
    Minden sz*rt rögtön kipróbál,és nem fogja fel a játszadozásának következményeit!
    /És ez nem csak az agyament drónozásra érvényes/