Berta Sándor

Milliárdok tűnhettek el a török kriptovaluta-botrányban

A Thodex nevű portált bezárták és eddig 62 letartóztatásra is sor került.

Az egyik legnagyobb helyi kereskedelmi platform bezárása megrázta Törökországot. A foganatosított intézkedések miatt több ezer személy nem fér hozzá a kriptovalutában tartott pénzéhez, miközben az oldal üzemeltetője szökésben van.

A Thodexen egészen az elmúlt hétig naponta több százmillió amerikai dollár értékű üzleteket bonyolítottak le, de a múlt hét csütörtök óta elérhetetlen. Az alapító és ügyvezető igazgató külföldre menekült, míg a török pénzügyi felügyelet zár alá helyezte a digitális pénztőzsde összes üzleti folyószámláját, amelyeken keresztül 391 000 ügyfél bonyolította le a tranzakcióit. Az okozott kár egyelőre ismeretlen, a török sajtóorgánumok úgy becsülik, hogy elérheti a 2 milliárd amerikai dollárt. Az Anadolu állami hírügynökség értesülései alapján az államügyészség 78 letartóztatási parancsot állított ki, a rendőrség pedig házkutatást tartott az üzemeltetőknél és 62 személyt őrizetbe vett.

Faruk Fathi Özer, a Thodex alapítója és működtetője azt állítja, hogy azért távozott, mert befektetőkkel tárgyal. A 27 éves férfit utoljára a múlt héten szerdán az isztambuli repülőtéren látták, rendőrségi információk alapján Albániában lehet. Cemil Ertem, Recep Tayyip Erdogan török elnök egyik gazdasági tanácsadója a Bloomberg gazdasági hírügynökségnek kifejtette, hogy a kormánynak minél gyorsabban lépnie kell, hogy megakadályozza a dominóhatást és az esetből muszáj lesz tanulni. Ezért a jövőre nézve sokkal szigorúbb szabályozást kell kidolgozni.

A háttérben az állhat, hogy a török nemzeti bank április 30-tól megtiltotta a virtuális fizetőeszközök kereskedelmét és használatát az országban, mert az az álláspontja szerint komoly kockázatot jelent és helyrehozhatatlan károkat okoz. Az érvek között szerepelt, hogy a kriptovaluták nincsenek szabályozva és nem tartoznak jegybanki ellenőrzés alá. A Coinmarketcap elemzőcég adatai szerint a Thodex utolsó tőzsdei kereskedési napján átszámítva 538 millió amerikai dollárt forgalmaztak. Míg a Coingecko.com hozzátette, hogy Törökországban a múlt héten pénteken 1,2 milliárd amerikai dollár értékben zajlott a digitális pénzek kereskedelme. Ez a háromszorosa volt az egy héttel korábbinak. Özer a keresletet márciusban még inkább igyekezett felszítani, mert megígérte 4 millió dogecoin ingyenes szétosztását az új ügyfelek között, ebből azonban semmi sem valósult meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lammaer #56
    " Siman mardt volna allami iranyitas alatt, ha az EU anno nem szol bele, hogy az allam nem lephet fel gazdasagi szereplokent, tehat nem lehetnek nagy allami vallalatok tisztan gazdasagi (for profit) alapon. Erre az volt a kormany valasza, hogy akkor keresnek par madarijesztot (straw man-t) es ok lesznek papiron az allami vagyon tulajdonosai."

    És ezt te komolyan el is hiszed? Hogya NER lovagok valójában a gonosz EUtól védik meg a közpénzt, és igazából a köz javára tevékenykednek? :)

    Szóval hogy amikor már a főnök biztonságban érzi a közpénzeket az EUtól, akkor mondjuk utasitást ad Lőrincnak hogy mindent irjon árt szépen az állam nevére, adja vissza az éppen kormányzó hatalomnak, és csendben visszaköltözik a putriba ahonnan indult?

    Vagy mondjuk rogánék hirtelen állami gazdasággá nyilvánitják az összeharácsolt földeket, és szépen visszadják azt a népnek? :)
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2021.04.30. 18:40:27
  • ManfredMacx #55
    1. A Btc2 az nem Btc, tehát tök mindegy, hogy mennyit gyártanak belőle, mert nem fognak értéktárolóként tekinteni rá az emberek. Mint ahogy hiába nyomtatsz bármennyi Monopoly dollárt, az sem fogja befolyásolni a valódi dollár értékét. A Btc egy hedge az infláció ellen, aki az altcoinakban hisz, az az inflációban hisz, aki az inflációban hisz, az nem hisz a bitcoinban, és itt bezárult a kör. Akik számára a Btc egy értékörző eszköz, azok nem fognak hinni az altcoinokban, mert az aláásná a Btc értékörző funkcióját.
    2. Az elvesző tárca nem probléma, mert csökkenti a forgalomban lévő Btc mennyiségét, ezáltal növelve azok értékét. Aki értékőrzőként tekint a bitcoinra, annak ez nagyon is jól jön. A legtöbb btc nem magánemberek kezelésében van, hanem különböző intézményekében (Pl tőzsde, Tesla, stb), ahol ha meghal egy ember, az semmin nem változtat. Annak idején az arannyal megrakott hajók is elsüllyedtek az óceán közepén, mégse fordultak el az emberek az aranytól.
  • Sydra #54
    "Azert jottek letre a csoportok mar a majmok kozott is, mert a csoport erosebb mint az egyen mint a tagjai kulon...."
    És képes vagy erről egy regényt ide írni, miközben nem is érted amit írok neked. Én nem az együttműködést kritizáltam, hanem a kollektivizmust. Óriási a különbség! Amikor te jogot formálsz mások tulajdonára úgy hogy a közösség érdekére hivatkozol miközben a közösség eddig nélküled jól megvolt, ott kezdődnek a bajok. Ha te jobb felhasználását tudod valaminek mint más, akkor piacosítsd az ötletedet és vásárold meg a kívánt erőforrásokat! Ez mutatja hogy az ötleteid működnek. Aki közérdekre hivatkozik és nem akar fizetni azt általában tolvajnak hívják.

    "Nem, ez egy algoritmuselmeleti komplexitasi problema, ami mernoki problemat okoz."
    Ne erősködj! Öszekeversz különböző problémákat. A blokkláncok köszönik szépen jól vannak még véges kapacitással is.
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2021.04.29. 05:32:51
  • kvp #53
    "Nincsenek energiakészleteink se. Valakinek van energiakészlete és ő dönti el mire akarja használni. Ha neked energia kell, akkor adj cserébe valamit!
    Ne dőlj be az ilyen kollektivista nyelvezetnek! Ez csak arra van kitalálva, hogy engedelmességre bírjanak és elfojtsák az egyéni igényeidet."

    Azert jottek letre a csoportok mar a majmok kozott is, mert a csoport erosebb mint az egyen mint a tagjai kulon. Tehat ezek erdekkozossegek. Ilyen a csalad, a torzs es a torzsszovetseg (kesobbi neven nemzet) is. Abban a pillanatban, hogy egy kozosseg kepes felismerni, hogy egyutt erosebbek, sokkal jobba valnak a tulelesi eselyei. Nem veletlen, hogy jelenleg a magyar vezetes az orszagot kvazi egyseges cegkent mukodteti a nemzetkozi piacokon. Ugyan igy meg mindig nagyon kis cegnek szamit a multikhoz kepest, de akkor is jelentosen erosebb gazdasagai ereje van mintha minden a "nemzeti egyuttmukodesben" resztvevo ceg kulon-kulon versenyezne. Ezt lehet lopasnak tekinteni, de csak akkor az ha nem a torzs erdekeit szolgalja. Ezt az elvet kovettek a zsidok az elmult 5000 evben es sikerult megmardniuk, mig a veluk azonos koru nepeknek nem. Tehat befele kooperativ, kifele onzo, erdek alapu viselkedes. Ezt egyebkent egy ugyancsak zsido szarmazasu matematikus tetelesen leirta (jatekelmeleti bizonyitassal). Nem veletlen, hogy kozgazdasagi nobel dijat kapott erte. Nem eppen humanista, de mukodo strategia. Sok helyen allamkapitalizmus neven emlegetik.

    Az egyeni igenyeim jelentos reszet egymagam nem tudom megvalositani, ahhoz nagyobb szovetseg es tobb toke kell. Idealis esetben (kozvetlen demokracia eseten) a szavazok fix mandatumaival dolgozhat egy kormany. Az, hogy ez a gyakorlatban mennyire mukodik mas kerdes, jelenleg szinte mindenutt kepviseleti demokracia van, nem kozvetlen. De akkor is lenyeges, hogy a mi energiakeszletunk jelentheti a teljes emberiseget, a sajat torzsszovetsegemet, a sajat torzsemet vagy a sajat csaladomat. Azok akik a szukebb csoport erdekeivel ellentetes erdekeket kepviselnek, ertelemszeruen nem tartozhatnak a tagabb szovetsegbe sem, mert erdekellentet lep fel es ez konfliktust okoz. Az ellensegem ellensege nem biztos, hogy a baratom, erre is oda kell figyelni. Igazabol az egesz jol leirhato jatekelmeleti szabalyokkal.

    "Engedd el ezt az exponenciális energia igény témát! Ez egy kitalált probléma."

    Nem, ez egy algoritmuselmeleti komplexitasi problema, ami mernoki problemat okoz. Ha lenne elegseges bitszamu mukodo kvantum szamitogep, akkor megszunne az energiaigeny problema. Es az osszes kriptopenz is, mert minden jelenlegi kulcs ervenyet vesztene.

    "Vagyis ha csak 1000 tranzakciót bír el a rendszer másodpercenként az is egy használható hálózat lehet az idők végéig, de akkor azt csak olyan dolgokra fogják használni, amiért a felhasználók még hajlandóak fizetni. Kialakul itt is egy áregyensúly, mint bárhol máshol."

    Igen, csak eppen ha a tranzakciok tranzakciomeret fuggetlen ara felmegy az atutalando osszeg fole, akkor mar nem eri meg hasznalni a rendszert. Igy egyre kevesebb embernek lesz egyre tobb penze az adott rendszerben es egyre nagyobb tranzakciok erik csak meg. A vegen egyetlen emberhez kerul az osszes (veges szamu) coin es onnantol az egesz semmit nem er, mert nem tudja senkinek odaadni. (azaz egy modon megis, egyben, tehat 1 blokkchain = 1 token rendszerre valik) Jelenleg minden korlatos coin szamu rendszer ilyen, a metamatikai modell mukodese miatt. Csak az ido amire ezek lefutnak.

    A mostani kripto rendszerek piramisjatekok, a matematikai modellek szerint is azok. Nagyot lehet nyerni rajtuk, de minel kesobb szall be valaki, annal nagyobb osszeget kell kockaztatnia es annal nagyobb a bukas eselye is. Ez a hagyomanyos piramisjatekoknal es a jelenlegi globalis penzugyi rendszerben is igy van. Csak az utobbit nem hajlando elismerni senki, mert akkor bedolne a vilaggazdasag es mehetnenk vissza cserekereskedni mint a KGST idokben. (a varsoi szerzodes allamai problatak ezt anno es nagyon gaz volt)

    "USA gazdasaga sokkal erosebb, korrupcioban viszont magyarorszagon tunik el rengeteg penz..."

    Nem tunik el. Csak elvesziti kozpenz jelleget. :-) Nagyon is tudjuk hova kerul. Siman mardt volna allami iranyitas alatt, ha az EU anno nem szol bele, hogy az allam nem lephet fel gazdasagi szereplokent, tehat nem lehetnek nagy allami vallalatok tisztan gazdasagi (for profit) alapon. Erre az volt a kormany valasza, hogy akkor keresnek par madarijesztot (straw man-t) es ok lesznek papiron az allami vagyon tulajdonosai. Ez mar legalis. Nem feltetlen erkolcsos de legalis. Igazabol ezzel az allam vezetoi az EU-tol lopnak es teszik a penzt a sajat iranyitasuk alatt allo magancegekhez. A tokevel kesobb mas project-eket finanszirozhatnak vagy gazdasagi / politikai hatalmat vasarolhatnak. A nagy nyugati allamok is pont ezt csinaljak, csak nekik nem mer beszolni az EU. A franciakra jellemzo a nagy allami vallallatok tamogatasa, mig a nemetek a nagyobb nemet magantulajdonu ipari cegeket tamogatjak, mert nekik valamiert szabad... (gondolom azert mert allami szinten erosebbek gazdasagilag es igy politikailag is) Jol mutatja mennyire allamkapitalista modon gondolkoznak a kormanyban, mint amikor szo szerint meg short-oltak az euro-t a svajci frank segitsegevel. (egy kis belsos infot felhasznalva) Ha jol neztem az igy megszerzett penz egy resze ment vissza a svajci allamnak, a maradekbol pedig kivaltottak a svacji frankos es euros valutahiteleket es reszben feltoltottek az aranykeszleteket. 4 nap alatt megvolt es elegge felhuztak vele a brusszeli burokratakat, meg sok nemzetkozi befektetot. Szerintem ez reszben a svajci allam bosszuja volt a titkos svajci beteti listak nemet ellopasaert, de ez csak spekulacio.

    "Valsag van, az emberek vagy raulnek a penzukre mert felnek koltekezni, vagy elfogy a penzuk, a lenyeg hogy bizonyos pontjain a gazdasagnak elfogy a penz."

    Valahol biztosan megvan az. Ra lehet ulni, de a tarsadalom penznyomtatas nelkul is szolhat, hogy tessek befektetni vagy ha annyira nem kell eppen, akkor elvesszuk. Ezt hivjak negativ kamatnak. Ilyen az inflacio es a tenyleges jegybanki negativ kamat is. Sok helyen a mennyisegi lazitas (penznyomtatas) helyett eloszor a negativ kamattal probalkoztak, mert a negativ beteti kamat csak azokat erinti, akiknek van elrakott penzuk, de a nem monetaris vagyonokat nem, mig az inflacio mindenkinek a vagyonat egyenloen csokkeni.

    ps: Amire nem tudok jo megoldast es szerintem senki sem, az az eredeti tokefelhalmozas mukodese. Allami szabalyozasok nelkul egy kapitalista rendszerben elobb utobb minden vagyon egyetlen emberhez vagy csoporthoz kerul (sokszor evszazadok vagy megtobb kellenek hozza). De ha nem szabalyozzuk kozossegi elven a penzugyi rendszereket, akkor ez a vege. A veges coin szamu kriptok ezt raadasul matematikai modellel is megtamogatjak. Ha viszont teljes mertekben gatoljuk az ilyen jellegu tokemozgasokat, akkor nem mukodik a gazdasag, mindenkinek fix vagyona van es marad is. A ketto kozti oda-vissza egyensulyozas tartja mukodesben a vilagot amiota az elso majom (=eva) leesett a farol (meg valoszinuleg egy hulye pasi -hivjuk mondjuk adamnak- utanna ugrott).
  • Sydra #52
    "Peldaul ott van a pekseg dolgozoja, akinek a pekseg nem tud fizetni mert nincs bevetel, ezert a dolgozonak nincs penze, nem tud kenyeret venni, ezert a peksegnek meginkabb nincs penze."
    Ez hogy nézne ki egy decentralizált gazdaságban ahol már létezik több ezer féle utility token és bármikor lehet újat létrehozni és decentralizált váltókon bármit körbe lehet váltani?
    A legtöbb probléma amit írsz az az állami gazdaságban és állami pénzekkel fordul elő. Pont azért fordul elő mert az egész körbe van falazva rendeletekkel és ki van irtva minden kézenfekvő alternatíva. Olyan ez, mintha mindenki csak hátra kötött kézzel létezhetne és mindig egy hivatalnokot kellene megkérned mindenre amihez kézügyesség kell. Utána meg lehet önigazolásként mondani, hogy hivatalnok nélkül még ez se lenne.
  • Sydra #51
    "Masik amit meg kene oldani az az elveszo penztarcak problemaja.
    Egy olyan penz sosem lesz tarsadalmilag elfogadott, amin a vagyonom azon fugg hogy mikor megy tonkre a merevlemezem, foleg hogy a legtobb ember nem is erti hogy ez hogyan okoz problemat."

    Ez egy egyensúlyi probléma: Vagy tied a felelősség és és más nem fér hozzá, vagy elosztott felelősség van és más is hozzáfér. A kriptó egy plussz lehetőséget ad a meglevők mellé. Blokkláncon meg persze megvalósítható az elosztott felelősség is, vagy a két véglet közötti összes átmenet. Bármire írhatsz okosszerződést, amire igényt meg tudsz fogalmazni.
  • Sydra #50
    "Tul alacson inflacio pedig arra keszteti az embereket, hogy csak tarolgassak a penzt a parna alatt, es sohase koltsek el."
    Képzeld el magad, ahogy nem veszel autót, meg kaját, mert 10 év múlva kétszer annyit ér a pénzed! Persze másra sem költesz ami a lakást meg az autót helyettesítené! Nem is csinálsz semmit, csak beásod magadat egy föld alatti lukba és évekig ott vegetálsz meg számolgatod hogy mennyi kocsid meg nutellás palacsintád lesz 10 év múlva! Sőt mindenki más is ezt teszi majd!
  • Sydra #49
    "a penzt oda kell rakni, ahol eppen a penz hianya onmagaban gatolja a termelest es kereskedelmet, de egyebkent kereslet es kinalat is lenne. Pl leegyszerusitett peldaval elve, odaadod a penzt hitelkent egy autogyarnak, az uj gyarat epit belole ahol uj ..."
    Nem tudod megkülönböztetni a valódi befektetést a hamistól (vagy szebben mondva lopástól). Csak saját erőforrást lehet befektetni. Az egész hitelezésnek és befektetősdinek csak a saját kockázat és felelősség vonatkozásában van értelme. A semmit nem lehet kölcsön adni, a központi bankrendszer márpedig ezt teszi. Az ilyen kamu hitelrendszer csomó kárt csinál, mert elvonja a munkásokat és anyagi erőforrásokat a valódi és valóban szükséges befektetésektől. Ez ilyen ezerszer szénné cáfolt Keynes-i cargo cult economy amiket írsz. Csak azért népszerű, mert a politikai elit és a holdudvara jól megél belőle. Olvass inkább Mises-t vagy Rothbard-ot!
  • Sydra #48
    "A femtolvajoknak is megeri a vezeteklopas. De a szemelyi hasznuk megszerzese altal okozott tarsadalmi kar sokkal jelentosebb. Ez kvazi ugyanaz csak a limitalt energiakeszleteinkkel. Ha a valos energia arakat kellene megfizetniuk egyszeruen nem erne meg."

    Ha nem tudunk különbséget tenni önkéntes és erőszakos tevékenység között, akkor nem fogunk tudni sem gazdaságról, sem kriptóról vitatkozni.
    Társadalmi kár meg nem létezik, csak egyéni kár. Mindig azok beszélnek társadalmi kárról meg közérdekről, akik lopni akarnak.
    Nincsenek energiakészleteink se. Valakinek van energiakészlete és ő dönti el mire akarja használni. Ha neked energia kell, akkor adj cserébe valamit!
    Ne dőlj be az ilyen kollektivista nyelvezetnek! Ez csak arra van kitalálva, hogy engedelmességre bírjanak és elfojtsák az egyéni igényeidet.

    "A proof of stake-ekkel pedig az a gond, hogy ezek energiaigenye is exponencialisan no a tranzakcio szammal."
    Engedd el ezt az exponenciális energia igény témát! Ez egy kitalált probléma.

    "Tehat a hagyomanyos megoldasnal az utolso coin kibanyaszasa utan meg egy ideig mukodtetheto a rendszer, csak exponencialisan kezd egyre kevesebb hasznot hozni a mukodtetese."
    A kriptovaluták működéséhez nem kell az hogy új pénz létrejöjjön. Tranzakciós díjakból is működtethető a rendszer. A kibocsátási görbe csak azt szolgálja, hogy a kezdeti szakaszban is biztonságos legyen a rendszer és arányosabban el legyen osztva a pénz. A tranzakciós díjak mennyisége meg a felhasználás arányában nő. Illetve a tranzakciós kapacitás határán a tranzakciók elkezdenek versenyezni egymással és az a tranzakció lesz végrehajtva, amire a küldő több tranzakciós díjat fizetett, a többi tranzakció addig vár, amíg sorra nem kerül. Vagyis ha csak 1000 tranzakciót bír el a rendszer másodpercenként az is egy használható hálózat lehet az idők végéig, de akkor azt csak olyan dolgokra fogják használni, amiért a felhasználók még hajlandóak fizetni. Kialakul itt is egy áregyensúly, mint bárhol máshol.

    Nem kell egyetlen blokkláncnak mindent kiváltani. Ha már létezik egy Paypal forgalmú blokklánc (2000-3000 valós tranzakció másodpercenként) az már hatalmas előrelépés lehet. Az élet különböző területein meg lehet használni különböző blokkláncokat is, ahogy ma is különböző fizetési szolgáltatókat használunk.

    "Mivel bonyolult, ezert sokan nem latjak at"
    Te sem tudod hogyan működnek az OTP szerverei és nem is kell tudnod. A kriptóhoz sokáig nem voltak jó pénztárca programok, de mára ez is sokat változott. Ma már 5 perces youtube videókból teljes képet lehet kapni arról, hogy mit és hogyan kell.
  • Sequoyah #47
    Az elmult 1-2 evet az legyszives ignorald, mert egy valsaghelyzet az nem eppen reprezentativ. Valsagban (es egyebkent is) a munkanelkuliseg az nagyobb problema az inflacional.

    Kepzeld el a kovetkezo helyzetet. Valsag van, az emberek vagy raulnek a penzukre mert felnek koltekezni, vagy elfogy a penzuk, a lenyeg hogy bizonyos pontjain a gazdasagnak elfogy a penz. Mivel egy komplex gazdasagban a penz korbe-korbe megy, meg a tartozas is, eleg ha egy ponton eltunik a penz, az megallithatja az egesz gazdasagot. Peldaul ott van a pekseg dolgozoja, akinek a pekseg nem tud fizetni mert nincs bevetel, ezert a dolgozonak nincs penze, nem tud kenyeret venni, ezert a peksegnek meginkabb nincs penze. A dolgozot elbocsajtjak, a pekseg csodbemegy, nincs kenyer.
    Ekkor kozbelep az allam, nyomtat penzt, odaadja vagy a peksegnek, vagy a dolgozonak (politikai beallitottsag szerint). Hirtelen a pekseg tud fizetni a dolgozonak, aki tud venni kenyeret, ezert a korforgas ujra beindul. A pekseg mukodik, a dolgozo nem munkanelkuli, es van kenyer.
    Szoval mukodik a gazdasag, alacsony a munkanelkuliseg, nem eheznek az emberek, nem mennek csodbe a vallalkozasok. Cserebe amikor helyreall a gazdasag teljesen, akkor tobb penz lesz a piacon mint elotte, szoval valoban lehetseges az inflacio. De oszinten, melyik a rosszabb, ha minden arat felszoroztunk x-el mert inflacio van, de egyebkent van munkaja mindenkinek, vagy a munkanelkuliseg a rosszabb? Es ez rosszabbik lehetoseg, szamtalan pelda van arra amikor az extra penz uj gazdasagi tevekenyseget hozott letre, es nem inflaciot.

    Ez a mostani valsaghelyzetet reprezentalja, de inkabb erdemes azt nezni mi volt "bekeidoben", szoval 2010 es 2019 kozott.


    UI: USA es Magyarorszag pedig nem hiszem hogy kozvetlenul osszehasonlithato. USA gazdasaga sokkal erosebb, korrupcioban viszont magyarorszagon tunik el rengeteg penz...