Berta Sándor

Intelligens bevásárló­kocsit tesztelnek Bécsben

Az elmúlt években már számos esetben fejlesztettek ki ilyen járművet, de egyik sem ért el áttörést.

A texasi MediaCart Holding már 2008-ban forgalmazott elektronikus kijelzővel felszerelt járműveket, amelyek a kiválasztott áru megkeresésében, a vonalkód leolvasásában és termékek sorban állás nélküli kifizetésében is segítették a vásárlókat. 2014 szeptemberében Gerrit Kahl, a Német Mesterséges Intelligencia Kutatóközpont (DFKI) munkatársa fejlesztett ki hasonló eszközt, amely navigációs rendszerrel is rendelkezett és képes volt folyamatosan összeadni a behelyezett élelmiszerek árát. Idén pedig elkészült az Amazon Dash Cart, amely egy hagyományos jármű és az Amazon Go koncepció ötvözete. Az eszközre súlyszenzort és vonalkód-leolvasót szereltek; az utóbbi a bepakoláskor leolvassa az egyes árucikkek azonosítóit és azok automatikusan rákerülnek a számlára.

Most egy újabb projekt keretében a hollandiai székhelyű Spar nemzetközi élelmiszer üzletlánc alkotta meg a saját modelljét, amelynek első prototípusát az egyik bécsi üzletben tesztelik. A megoldást az A1 IoT Day 2020 nevű virtuális rendezvényen mutatták be.


A koncepció lényege egy intelligens szupermarket létrehozása, amelynek első elemét jelenti az intelligens bevásárlókocsi. Ezt - a kialakításának köszönhetően - könnyen megtalálhatják a vásárlók és jelentős mértékben hozzájárulhatnak a jelenlegi üzletstruktúra javításához. Az egyes járművek ugyanis gyakorlatilag mozgó adatpontként is működnek, így a megszerzett információk segítségével látható például, hogy miként mozognak az adott bolton belül a vevők. Amennyiben túl sokan állnak az egyes pénztáraknál, akkor az a jövőben automatikusan felismerhető lesz és a személyzet egy újabb kasszát nyithat meg, ezáltal pedig elkerülhetővé válik a torlódás.

Az adatok felhasználhatók az egyes szupermarketek létrehozásakor is, hiszen a segítségükkel olyan üzletek is kialakíthatók, amelyek rugalmasan alkalmazkodnak a vásárlói igényekhez. A belső hálózatok segítségével pedig még az is láthatóvá válik, hogy hol van a bolton belül torlódás, ezért a vevők tömegei hatékonyabban irányíthatók át máshová.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nyerek01 #3
    A jelenlegi (Sparos) önkiszolgáló pénztár működése/biztonsági szintje azért hagy kérdéseket maga után. Egyszerű súlymérés történik a kosár ráhelyezésénél, pl. azt tudja hogy ráraktál 5 kilo "árut", ezt majd elkezded ugye pakolgatni egyesével a másik oldalra miközben leolvasod a termékeket. Na aztán ha te veszel a húspultnál 5 kilo csirkemell filét 10.000 Ft-ért majd elmész a zöldségpulthoz és nyomtatsz egy vonalkódot a mérleggel 5 kilo krumpliról akkor kicsit olcsóbb lesz a vásárlásod...
  • kvp #2
    "És ha nekem a torlódás helyszínén található termék kell,"

    A penztarnal altalaban fizetni szoktunk csak. Nem mintha a tul hosszu sor felismereset a biztonsagi kamerak kepe alapjan nem lehetne megcsinalni. Jelenleg ha tul nagy a sor, a penztarosok szolnak a belso rendszeren, hogy jojjon meg ember.

    Az "automatikusan hozzaadja" a leiras szerint egy merleget es egy vonalkodolvasot hasznal. Ugyanezt csinalja az ember az automata penztaraknal. Meg azt is kiszurjak a gepek, ha valaki beleiszik az uditobe fizetes elott. Ha visszarakjuk az utoljara levett termeket, akkor azt automatikusan erzekeli, mert az adott sulyu termek nincs tobbet a kocsiban. Ha masik tunik el, akkor fel tudja ajanlani azt a parat torolesre, amiknek a sulya passzol. Raadasul ha levesz valaki valamit a polcrol es nem kerul a kosarba, akkor riaszthat, hogy lopnak. Arra is jo, hogy szoljon, hogy a jo polcra tegyuk vissza ami nem kell. De aki nem akarja, annak persze nem kell leolvasnia a vonalkodot es akkor ures listaval megy a penztarhoz. (meg ha nem 100 eves nyugdijas, akkor jo esellyel egy biztonsagi orrel ket lepessel a hata mogott)

    Szep az otlet csak teljesen elavult egy atlagos kinai automata bolthoz kepest. Ott siman csak van egy rfid tag mindenen. Tenyleg mindenen. Es amikor kifele megy az ember, akkor beall a zsilipbe, a bolt leolvassa a termekeket es ha fizetunk kimehetunk. Ha nem, akkor csak visszafele a boltba, kipakolni az arut. Sokkal egyszerubb es nem csak tipusonkent, hanem tetelesen megvan, hogy melyik termeket ki vette meg. (pl. ha az ures csomagolast kesobb eldobja valaki az utcan, akkor megallapithato, hogy azt ki, hol es mikor vette, ez utobbi egyebkent segit kiszurni ha valaki a taskajaban befele visz a boltban korabban vasarolt termeket es azt nem fogjak ketszer kiszamlazni neki)

    A fenti rfid-s penztaron kivul amit tenyleg tudnek hasznalni az egy folyamatosan frissitett bolti aru terkep lenne. Tehat minden termekrol mondja meg, hogy pontosan hol van. (melyik polcon, melyik magassagban es hany darab van meg belole) Igy ha egy elore osszeallitott lista alapjan megy az ember, akkor gyakorlatilag amazon-os modszerrel tudna leszedni a polcokrol a termekeket, nem kellene keresgelni. Plusz a szoftver az idealis bejarasi utvonalat is meg tudna hatarozni meg akkor is ha az aurfeltoltok a keszletmennyisegek es a termektipusok valtozasa miatt allandoan mozgatjak a termekek helyeit a polcokon.

    A fenti fejlesztesek egyebkent azt is lehetove tennek, hogy minden szamlan pontos termek megnevezes legyen, ne csak a nagy boltok tudjak ezt biztositani, es egy kartyas vasarlasnal a vevo online is megkapja a teteles termek listat. Mindezt egyseges, keresheto modon. (tehat ha pl. az elmult tiz evben vett turorudik szamara es tipusara keresnek ra, akkor percre pontosan megmondja, hogy hol, mibol, mennyit es mennyiert vettem)

    ps: A pozicios nyomkoveto funkcio joreszt csak marketing celokra es a gyanus emberek felismeresere hasznalhato, de arra egy sima arc es jaras felismeros szemelykoveto biztonsagi kamerarendszer is jo. Viszont az aktiv ados belteri navigacio egy erdekes kutatasi terulet.
  • TokraFan #1
    És ha nekem a torlódás helyszínén található termék kell, akkor mire megyek azzal, ha átirányítanak máshová? Ekkora baromásgot.

    Automatikusan hozzáadja számlához a behelyezett terméket... szuper. Ha meggondolom magam, akkor hogyan törlöm? Nyilván a kijelzőn egy listából, amit keresgélni kell, azonosítgatni, hogy most melyik termék is az, ami mégsm kell. Ezt szorozzuk fel az időseknél, akik eleve lassúak.
    Parádés, sikerül a 2másodpercet igénylő mozzanatot (visszateszem a polcra), egy 2-3 perces műveletté bonyolítani.