Berta Sándor

Online kereskedelmi platformmá válna a Facebook

A közösségi platform hosszú távon az Amazon és az eBay vetélytársa lenne.

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és vezetője bejelentette, hogy a közösségi portál internetes kereskedelmi platformmá akar átalakulni, s ezáltal az eBay és az Amazon Marketplace konkurense lenne. A változtatásoknak köszönhetően a kereskedők a jövőben online boltokat hozhatnak létre, s ezek az üzletek a Facebookon és az Instagramon egyaránt elérhetővé válnak. Mind a két oldalon lehetőség lesz arra, hogy a különböző árucikkeket élő stream-közvetítések segítségével értékesítsék. Az újítással a társaság elsősorban a kis- és középvállalkozásoknak szeretne segíteni azért, hogy túlélhessék a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetet.

Használatához a vállalkozásoknak meg kell adniuk, milyen típusú termékeket szeretnének árusítani, be kell állítaniuk a színeket, fel kell tölteniük egy borítóképet, és már ki is tudják szolgálni az internetes vásárlókat. Maguk a vásárlók a Facebook shopokhoz a vállalkozások oldalain, illetve Instagram profiljukon keresztül férhetnek hozzá, de hirdetésekben és Insta Story-kban is találkozhatnak vele, ahonnan közvetlenül módjuk van az adott bolt teljes kínálatát átböngészni, vagy későbbre elmenteni egy-egy érdekes terméket anélkül, hogy ehhez el kellene hagyni a Facebookot vagy az Instagramot (az utóbbihoz a vállalkozásnak aktiválnia kell az egyelőre csak az USA-ban elérhető Checkoutot is).


A hagyományos üzletekben az eladóhoz fordulhatunk segítségért, de a Facebook Shopban is lehetőség van a kapcsolattartásra: a vásárlók WhatsAppon, Messengeren, vagy Instagram Direct üzenetben küldhetnek kérdéseket, kérhetnek segítséget, vagy követhetik nyomon a termékük kiszállításának állapotát. A későbbiekben lehetséges lesz közvetlenül a WhatsApp vagy Messenger appokban, illetve az Instagram Direct üzenetben vásárolni. A menedzser kiemelte, hogy az új rendszer őt már régóta érdekelte, de jött a koronavírus-járvány, amely miatt ez a dolog különösen kritikussá és sürgőssé vált. Hirtelen számos kis vállalkozás - amelyek hirdetései fontosak a Facebook üzlete számára - nehéz gazdasági helyzetbe jutott és az internetes kereskedelem területén kezdtek kiutat keresni. Ezért került sor a Facebook-bolthálózat fejlesztésének drasztikus felgyorsítására.

Zuckerberg hangsúlyozta, hogy az új platformnak adatokat fognak átadni az ügyfeleik vásárlási szokásairól éppúgy, ahogyan ezt a többi ajánlatuk esetében is teszik. A menedzser úgy vélte, hogy ki fog derülni, hogy az emberek melyik üzletekkel fognak kapcsolatba lépni, melyik termékeket érdeklik majd őket és miket fognak megvásárolni. Jelenleg még nem terveznek olyan funkciót, amely lehetővé teszi majd ezeknek az információknak a megosztását a barátokkal. Ami fontos, hogy az adatokhoz a felhasználókon, a boltokon és az óriáscégen kívül senki sem fog hozzáférni.


A Facebook-üzletek létrehozása a kereskedők számára ingyenes lesz. A vállalat díjakat csak a fizetési funkciókért számol majd fel, de ezek az összegek is csupán a cég költségeit fogják fedezni. Lehetőség lesz arra, hogy az emberek a WhatsAppon, a Facebook Messenger vagy az Instagram chatfunkcióján keresztül egyaránt kapcsolatba léphessenek az új boltokkal. Amennyiben valaki már korábban már megadta a Facebook rendszerében a hitelkártya-adatait, akkor az illető az új rendszerben is fizethet azzal. A kozmetikai árucikkeket, a ruhákat és a szemüvegeket többek között kiterjesztett valóság segítségével lehet majd kipróbálni. A közösségi portál a különböző bónuszpont-programok integrálásán is dolgozik.

Zuckerberg biztos abban, hogy a kezdeményezésüket a hatóságok és a konkurensek vizsgálni fogják, mint ahogy minden más projektjükkel is ezt teszik, de ez valahol elkerülhetetlen egy ekkora méretű társaság esetében. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy erre nekik nem úgy kell reagálniuk, hogy nem találnak ki új dolgokat. Sokan akarják a szolgáltatásaikat és a termékeiket használni, és ők felelősek azért, hogy innovatívak legyenek és hiszi, hogy a Facebook egyike azon intézményeknek, amelyek valóban segíthetnek a felhasználóknak és a cégeknek. A Facebook Shops bevezetése a mai napon kezdődik meg fokozatosan: az új funkció széles körben a következő hónapok során lesz elérhető.

Jelenleg tesztelés alatt áll a Facebookra és Instagramra várható “live shopping” funkció, amely lehetővé teszi majd azt is, hogy az élő videókban bemutatott termékeket a nézők közvetlenül az appokból meg is rendeljék. A kereskedőknek és tartalomgyártóknak az élő adás megkezdése előtt lehetőségük lesz a Facebook Shopjukban lévő termékkel felcímkézniük a videót, így a lejátszás alatt termék a videó alatt látható marad, és elég lesz rábökni a vásárláshoz. Ugyancsak tesztelési fázisban vannak jelenleg a Facebook Shops hűségprogramja, amely lehetővé teszi majd aa Facebook-fiókhoz rendelt kedvezménypontok gyűjtését, nyomon követését és beváltását kisvállalatok számára is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #6
    Ha valaki megoszt egy jobboldali véleményt, bannolva lesz a vásárlása is?
  • duke #5
    Hat a faszbuktol biztos nem vennek semmit se, mar csak azert se, mert meg se nyitok ilyen buzi oldalakat.
  • wraithLord #4
    Hát, van esély rá, hogy befutnak. Lassan már ott tartunk, hogy sokan elfelejtik, a Fb nem egyenlő az internettel. Ez is azt erősíti, hogy az embereknek ne kelljen kitenniük a lábukat onnan...
  • gombabácsi #2
    és az antitröszt törvényekkel mi lesz?
  • Palinko #1
    Mint ha most nem lenne elég scamtanya. Egy normális supportot nem tudnak nyújtani az embereknek, az ebayt azért szeretjük mert megbízhatunk benne, a pénzünk is visszakaphatjuk ha valami gáz van, az eladók többsége nem zűrös stb. A facebook eddigi tevékenysége alapján én semmit nem mernék ott venni, kb a wish szintjén tobzódna ha nem alatta