Berta Sándor

Francia ajánlat a Twitternek

A mikroblog váratlan helyről kapott támogatást.

A Bloomberg írta meg, hogy miután kiújult és minden korábbinál jobban elmérgesedett a Twitter és Donald Trump amerikai elnök közötti vita, Emmanuel Macron francia államfő felhívta Jack Dorsey vezérigazgatót és felajánlotta a támogatását a cégnek. Sőt, a politikus félig viccesen megjegyezte azt is, hogy ha Dorsey úgy gondolja, akkor akár átteheti a székhelyét San Franciscóból Franciaországba. A Twitter egyik szóvivője nem akarta kommentálni a hírt, amelyről elsőként a francia Canard Enchaine számolt be.

A francia elnök arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a közösségi platformok tartsák be az európai uniós és a francia tartalomvédelmi szabályokat - amelyek általában szigorúbbak, mint az Amerikai Egyesült Államokban hatályban lévő előírások. A politikus ugyanakkor jelezte, hogy minden olyan társaságot üdvözöl Franciaországban, amely a hazájában fenyegetve érzi magát.

Emmanuel Macron már a 2017-es elnökválasztási kampányának kulcsfontosságú pontjává tette azt, hogy minél több külföldi vállalatot és befektetőt próbál meg Franciaországba csábítani. Macron és Dorsey évente egy - két alkalommal beszélnek. A Twitter vezérigazgatója személyesen legutóbb tavaly kereste fel a francia elnököt az irodájában.

A május közepén Franciaországban elfogadott új törvény értelmében a közösségi hálózatok és más tartalomszolgáltatók kötelesek egy órán belül eltávolítani a terrorizmussal, a pedofíliával, a gyűlöletbeszéddel és más tiltott tartalmakkal kapcsolatos anyagokat. A jogszabályt megsértő vállalkozások akár a globális bevételük 4 százalékát kitevő bírsággal is sújthatók. Audrey Herblin-Stoop, a Twitter helyi szóvivője akkor azt közölte, hogy szorosan együttműködnek a francia kormánnyal a kérdésben és olyan technológiákba fektetnek be, amelyek automatikusan felismerik a gyűlöletbejegyzéseket és leveszik a felhasználók válláról a kérdéses tartalmak jelentésének feladatát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!