Berta Sándor

A Google kábele érinti majd Szent Ilona szigetét

Úgy tűnik, hogy hosszú távon sikerül megnyugtató módon biztosítani a sziget lakóinak internetellátását.

Július elején jelentette be a Google, hogy 2021-től Lisszabon és Fokváros között is lesz tenger alatti kábel, amelyet Olaudah Equiano (Gustavus Vassa) felszabadított rabszolgáról neveznek el. Az már akkor kiderült, hogy lesznek leágazások Nigériába és más afrikai államokba is. Most arról számolt be Christian von der Ropp, a helyi internetkezdeményezés elindítója, hogy 2021 augusztusában elkészül az Equiano-kábel leágazása a Szent Ilona szigetig.


A szigeten jelenleg egyetlen 50 Mbps-os műholdas internetkapcsolat van. A SAEx International cég által üzemeltetett South Atlantic Express Cable (SAEx) Dél-Afrikát köti össze Brazíliával, illetve az Amerikai Egyesült Államok keleti partjával. 2017 novemberében még azt tervezték, hogy kiépítenek egy SAEx-leágazást, de az - a megkötött együttműködési megállapodás ellenére - finanszírozási problémák miatt végül nem valósult meg. Ugyanakkor tavaly júniusban az Európai Unió 21,5 millió euró digitalizálási támogatást adott a sziget lakosainak.

A készülő leágazást az Alcatel-Lucent Submarine Networks építi ki és ez lesz az első olyan tenger alatti kábelszakasz, amely a Fiber-Level-Switching nevű technikán fog alapulni és 320 Tbps-os adatátviteli rátát tesz majd lehetővé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csicso82 #2
    Kezet csókolhatnak a Google-nek!
  • wraithLord #1
    Azt hittem, lesz egy ilyen poén, hogy most már Napóleonnak is fészbúkozhatna. :D