Berta Sándor

Lisszabon és Fokváros között is lesz tenger alatti kábel

Az összeköttetést a Google építi ki és 2021-től fog működni.

A Olaudah Equiano (Gustavus Vassa) felszabadított rabszolgáról elnevezett tenger alatti kábel Lisszabont és Fokvárost köti majd össze, s a 2021-ies üzembe helyezése után lesznek leágazásai Nigériába és más afrikai államokba is.

A Google eddig 13 tenger alatti kábelprojektben vett részt azért, hogy kiépíthesse a saját felhőinfrastruktúráját, amelynek neve Google Cloud Platform. E célra a társaság - csak az elmúlt három esztendő során - eddig több mint 47 milliárd dollárt költött el. Az Equiano a harmadik olyan tenger alatti összeköttetés, amelyet a webes konszern teljesen a saját pénzéből valósít meg és a tizennegyedik olyan tenger alatti kábelprojekt, amelyben részt vesz. A Google a kivitelezéssel tavaly év végén az Alcatel Submarine Networks céget bízta meg. A kiépített kábel 20-szor nagyobb hálózati kapacitású lesz, mint a régióban legutóbb lefektetett tenger alatti kábel, a maximális átviteli sebessége pedig - a Space-Division Mulitplex (SDM) eljárásnak köszönhetően - el fogja érni a 250 terabitet másodpercenként.

Egyszerre három tenger alatti kábelt fektet le a Google. A Curie Los Angelest köti majd össze Chilével, a Havfrue az Amerikai Egyesült Államokat Dániával és Írországgal, míg a HK-G Hongkongot Guam szigetével. A Curie áprilisban elkészült.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!