Gyurkity Péter

Apple: búcsúzik a 3D Touch

Az új telefonok viszont másik technológiát és nagyobb akkumulátort kapnak.

Az elmúlt néhány hét során először az iPhone XI, majd pedig az iOS 13 részletei szivárogtak ki, most azonban további hírek futottak be az idei generációval kapcsolatban. Nagyon úgy néz ki, hogy végleg búcsút inthetünk a 3D Touch funkciónak, amelyet egy kevésbé fejlett alternatíva válthat ki.

A Barclay’s elemzői ugyan már tavaly nyáron megjósolták a fontos lépést, akkor azonban az Apple kizárólag az olcsóbb iPhone XR típus esetében szánta el magát erre, hogy az LCD-panel az előlap minél nagyobb hányadát fedhesse le. Most hasonló híresztelés látott napvilágot, amely szerint idén már a csúcskategóriás példányok is búcsút intenek a technológiának, ezt pedig a Haptic Touch váltaná le, a jövő évi sorozat tagjai ugyanis már a teljes képernyőre vonatkozó Touch ID implementációt vezetnének be, amelyet nem lehetne egyszerűen kombinálni az eddig alkalmazott 3D Touch technológiával. Könnyen lehet, hogy a Haptic Touch (amely a hosszú érintést párosítja a haptikus visszajelzéssel) előnyben részesítése a 2020-as váltásra készíti fel a vásárlókat, az iOS 13 azonban a 3D Touch kapcsán további újdonságokat hozhat magával, amelyeket eddig még nem ismerünk.

A forrás szerint emellett további hardveres módosításokra is számíthatunk, legalábbis az idei generáció esetében. Itt például növelni fogják az akkumulátorok méretét, amely sorrendben 3322, 3650, illetve 3089 mAh lenne, emellett pedig megjelenhet a fordított vezetéknélküli töltés lehetősége, amelynek révén az AirPod és Apple Watch készülékeket is feltölthetnénk a telefon segítségével. Felbukkanhat a listán a Dual Audio támogatása is, amely egyszerre két Bluetooth-eszköz használatát teszi lehetővé a hanganyagok streamelésénél, ezzel egy időben pedig számos alkalmazás frissülhet, amely viszont már az iOS 13 hivatalossá válásának lesz köszönhető.

Alig néhány hónapra vagyunk már csak az iPhone idei generációjának hivatalos bemutatójától, itt tehát már nem sok részlet maradt ismeretlen – néhány meglepetés azonban még mindig érhet bennünket, mire a cég sort kerít a rendezvényre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!