Gyurkity Péter

Kiszivárgott az iPhone XI

Jön az új páros, amihez egy módosított szerényebb példány csatlakozna.

Néhány hónappal ezelőtt már felbukkantak az első részletek az idei csúcskategóriás megoldásról, most azonban egy videó, valamint további képek jelentek meg, amelyek megerősítik az előzetes pletykákat. Az Apple marad a tavalyi dizájnnál, viszont alaposan átrendezi a hátoldali kamerákat.

Az iPhone XI a külső forrás szerint továbbra is egy meglehetősen nagy OLED-kijelzőre épül majd, amelyet vékony előlapi káva, valamint egy felső bevágás kísér, komolyabb változtatás nélkül, vagyis ez utóbbi mégsem lesz kisebb. A hátlap bal felső sarkában helyeznék el az érdekes, négyszögletű kameramodult, amely immár három példánynak ad helyet, ezek közül pedig kettő 12 megapixeles példány lenne (ez a főkamera, illetve a telefotó-alternatíva), a harmadik pedig a szuper-nagylátószögű képekért felelne, a quad-LED opcióval kiegészülve. A speciális fekete bevonat segít jobban beolvasztani a modult a hátoldalba, ez egyben a telefon vékony kialakításának megőrzését is lehetővé teszi, ami meglehetősen nehéz feladat, tekintettel a kamerák helyigényére. Az előlapon szintén egy 12 megapixeles változat jelenne meg, ugyanezen fekete bevonatra támaszkodva, hogy kevésbé legyen feltűnő. Az USB-C helyett Lightning-portot kapunk, tehát előbbit még mindig nem alkalmaznák.


Ezzel csaknem egy időben jelent meg egy hír az iPhone XR 2 részleteiről, amelyben már a kínai beszállítóktól eredő információkra hivatkoznak. Eszerint az olcsóbbnak szánt példány iker-kamerákra épülne, vagyis az iPhone XS és XS Max példáját követné, maguk az érzékelők viszont az iPhone XI és XI Max típusok alkatrészeivel egyeznének meg, hogy alacsonyabban tartsák a költségeket. Ezek, a szelfikamerával együtt, szintén 12 megapixeles példányok lesznek, a hátlap kialakítása viszont inkább a tavalyi generációra hajaz majd. A listán emellett egy ezúttal is 6,1 hüvelykes LCD-kijelző, egy némileg nagyobb, immár 3089 mAh-s akkumulátor, valamint vezetéknélküli töltés szerepel, amelynek révén egyéb eszközöket is feltölthetünk majd.

Bár egyes korábbi hírek szerint az Apple az USB-C szabvánnyal is kísérletezett, ez a jelek szerint pusztán arra szolgált, hogy egyes prototípusokon kipróbálják azt, így az iPhone XR 2 is megtartja majd a Lightning-portot. A hivatalos bejelentés szeptemberben esedékes, az ár 749 dollár lesz, míg a csúcskategóriás páros 999 és 1099 dolláros áron rajtol majd el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gladiator #13
    Tegnap be voltam picit baszva es ma eszembe jutott, hogy lattam valahol valami hirt, hogy kiszivargott az ajfone 11, es hogy milyen csunya volt... Ahh.. mondom tuti csak az alkohol.

    Es nem, baszki... Ezek tenyleg komolyan gondoljak ezt a designt 2019-ben.
  • Bruce_Willis #12
    Hát igen jó lenne az XE, de azt írják 600 dollár körül lesz. Márpedig ami amcsiban 600 dollár, az nálunk 200 ezer fölött lesz.
    Nálam pedig a lélektani határ az 150 ezer forint, ettől többet nem adok ki egy szaros telefonra. Ezt is úgy hogy az ÁFA-t visszaigénylem.
    Tudásra elég lenne nekem az SE is, de az kicsi mert navira is használom.
    Az ipad prót sem frissítettem, mert ezek az idióták legutóbb túláraztak mindent. (A fröcsögők örömére.)
    Mindegy, én maradok a rendszernél, még legalább 3 évig elleszek ezekkel az eszközökkel, aztán majd lesz valahogy.
  • M2 #11
    Részemről pont így. Most az iPhone XE pletykák adtak egy kis reményt, de nem tudom lesz-e még valaha egykezes telefonunk.
  • Bruce_Willis #10
    Mindegy, a 7-essel is elvagyok még évekig, csak gondoltam az SE-t egy kicsit megduzzasztják, és marad jó árban.
  • M2 #9
    Nem a hétköznapi értelemben vett szépség a legfőbb szempont ebben a designban. Elsődleges a felismerhetőség és egyediség. Második az arányosság, minta elrendezés, ívek...
    Szépség? Majd ezt látják szépnek, ha megszokják. Mióta kiálló a kamera, azóta ronda, és érdekel valakit?
  • mortep #8
    A kamerákat befedhetik, a négyzetes púp akkor is ott marad. Quasimodo-nak ideális telefon lenne.

    Ha a szélére helyezik a kamera-csokrot, akkor sorban, egymás alá/mellé, ha meg ragaszkodnak a négyzethez, akkor tegyék középre, esetleg kicsit lennebb. Bármelyik nokia hátlapja szebb mint ez.
  • M2 #7
    Ezt a telefont még be se mutatták. Ha feketével befedik a kamerákat, máris jobban néz ki majd bármelyik soklyukas telefonnál, a Nokiánál meg pláne.
  • mortep #6
    Szerencsére nem lesz ilyen majdnem minden telefon, mert már láttunk példát a hátlapon sokkal szebben elhelyezett 3 kamerás tellóra... még a nokia is szebbet produkált a virág-mintával. Valszeg ez azért van, mert nem akarták a konkurenciát utánozni és "legyünk egyediek" blabla. Ez nemes gondolat, de eléggé rondán lett egyedi.
  • lipovics #5
    Már döntik a negatív eladásokat: https://hvg.hu/tudomany/20190501_apple_2019_q1_penzugyi_jelentes_iphone_eladasok

    Meg kell értened, nem te vagy az Iphone célközönség.
    Utoljára szerkesztette: lipovics, 2019.05.01. 20:11:44
  • Bruce_Willis #4
    Fasza...
    Hiába várok én egy 5-5,2 colos ájfonra 150 alatt...
    Remélem negatív rekordot döntenek majd az eladási számok. :P