Berta Sándor

Folytatódik az Apple kontra Spotify vita

A kaliforniai konszern most reagált a stream-szolgáltató márciusi felvetéseire.

A Spotify két hónappal ezelőtt bepanaszolta az Európai Bizottságnál az Apple-t. A cég azért fordult a testülethez, mert úgy érezte, hogy az Apple miatt folyamatosan hátrányok érik. Daniel Ek, a stream-platform első embere azzal vádolta meg a kaliforniai társaságot, hogy tisztességtelen a piaci versenyben. Az Apple ugyanis az App Store rendszerében olyan szabályokat vezetett be, amelyek korlátozták a felhasználók számára elérhető kínálatot és lefékezték az innovációt. A kaliforniai vállalat most - az Európai Bizottsághoz benyújtott válaszában - reagált a vetélytársa felvetéseire és mindenképpen szeretne elkerülni egy esetleges európai uniós vizsgálatot.

A Handelsblatt gazdasági újság értesülései alapján az Apple elsősorban azzal érvelt a testületnél, hogy az Ek által korábban kifogásolt gyakorlat csak a Spotify ügyfeleinek egy részét, a több mint százmillió fizető ügyfél közül csak alig 680 000 személyt érint. Mint ismeretes, az Apple App Store esetében az az elfogadott gyakorlat, hogy a fejlesztők a bevételek 70 százalékát kapják meg, míg a vállalatnál marad a fennmaradó 30 százalék. Nos, az óriáscég érvelése szerint ez sem 30 százalék, hanem csak 15 vagy még kevesebb, s a gyakorlat kizárólag a Spotify azon ügyfeleit érinti, akik 2014 és 2016 között csatlakoztak a stream-szolgáltatóhoz.

A társaság azzal is érvelt, hogy Európában az iPhone készülékei csak 20 százalékos részesedéssel rendelkeznek, vagyis egyáltalán nem tölt be meghatározó vagy monopolhelyzetet az okostelefonok piacán. Az Apple Music nevű saját ajánlatának pedig csak feleannyi fizető ügyfele van, mint amennyivel a piacvezető Spotify rendelkezik. Az ágazati szakértők azzal számolnak, hogy az Európai Bizottság egy formális eljárás indít majd az amerikai vállalat ellen. A testület szóvivője nem akarta kommentálni ezt az információt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bruce_Willis #5
    A lényeg hogy neked van tartásod, kibírtad személyeskedés nélkül.
  • Tinman #4
    Te meg egy személyeskedő bohóc ;-)
  • Bruce_Willis #3
    Még mindig nevetséges vagy!
  • AcsMarci #2
    Amerikai vállalattól tisztességet elvárni.....
    "a gyakorlat kizárólag a Spotify azon ügyfeleit érinti, akik 2014 és 2016 között csatlakoztak a stream-szolgáltatóhoz."
    Vagyis több Uniós és Nemzetközi jogot sértünk meg, ezért vagyunk ártatlanok :D
  • Tinman #1
    "Európában az iPhone készülékei csak 20 százalékos részesedéssel rendelkeznek"

    Még mindig nevetségesen sok.

    "Az Apple Music nevű saját ajánlatának pedig csak feleannyi fizető ügyfele van, mint amennyivel a piacvezető Spotify rendelkezik."

    Spoti rendkívül gyakran tol remek akciókat, ráadásul rengeteg 3rd party terméken is ott vannak. Nekem pl. még a Garmin órámon is perfektül megy, pedig az nyilván nem android OS.

    Ja meg most is bedobtak egy olyat (még 3 napig él), hogy 3 hónap 5 ojró...