SG.hu·

120 kilométeres kerékpárutat támad az Apple

120 kilométeres kerékpárutat támad az Apple
A kaliforniai konszern nagyon szigorúan veszi azt, ha egy szervezet vagy piaci szereplő az övéhez hasonló logót készít.

Május 19-én adhatják át a rajnai Alma kerékpárutat, amely több mint 120 kilométer hosszú és Észak-Rajna-Vesztfália legnagyobb zöldség- és gyümölcstermesztő régióit (Wachtberg, Meckenheim, Rheinbach, Swisttal, Alfter, Bornheim) köti majd össze egymással. A projektet támogatta az Európai Regionális Fejlesztési Alap (EFRE) és a célja a régiós kis- és közepes vállalkozások támogatása a turisztikai infrastruktúra kiépítésével, illetve bővítésével. A kerékpárutat üzemeltető Rhein-Voreifel Touristik e.V. (RTV) nevű egyesület egy almás logót választott és ez keltette fel az Apple figyelmét. Pedig a két logóban csak egy dolog közös: egy almát mutatnak. Ráadásul az RTV által alkalmazott jelben ott szerepel az Apfelroute felirat is, ennek ellenére az amerikai óriáscéget zavarja a megoldás.


Eva Konrath, a szervezet ügyvezetője elmondta, hogy tavasszal kapták meg az Apple-t Németországban képviselő ügyvédi iroda levelét. A logójukat előtte jegyeztették be a Német Szabadalom- és Márkavédjegy Hivatalban (DPMA). Az ügyvédi iroda felszólította az RVT-t, hogy változtassa meg a jelet, mert az nagyon hasonlít a társaság logójára. Az egyesület ezután egy saját márkajogi ügyvédet bízott meg az érdekei képviseletével.

Utólag kiderült, hogy a vállalat már február végén a DPMA-hoz fordult és kifogást nyújtott be az Apfelroute márka ellen. Jelenleg is zajlik az az eljárás, amelynek keretében megvalósulhat a peren kívül egyezség. Az RVT kész korlátozni a logója használatát, cserébe az Apple visszavonná a benyújtott kifogását.


Nem ez az első alkalom, amikor az amerikai konszern a logója miatt harcot indít. 1968-ban a Beatles létrehozta az Apple márkanevet, amelyet többek között egy zenei kiadó esetében alkalmazott. Amikor a kaliforniai óriáscég megjelent a piacon, több évtizeden át tartó jogi vita kezdődött. A két fél 1991-ben kötötte meg az első kompromisszumot, amelynek értelmében az amerikai társaság egy meg nem nevezett összeget fizetett a briteknek azért, hogy tovább használhassa a nevet és a logót. Volt azonban egy korlátozás: vállalta, hogy egyiket sem használja zenei tevékenységekhez. De amikor 2001-ben megjelent az iTunes, a vita ismét fellángolt és csak 2007-re sikerült lezárni. Minden jog az Amerikai Egyesült Államokba került, de nem lehet tudni, hogy milyen feltételek mellett. Mindenesetre 2010 óta a Beatles dalai is elérhetők az iTunes kínálatában.

Nyolc évvel ezelőtt az Apple ügyvédi felszólítást küldött a bonni Christin Römernek, aki 2011 áprilisában megnyitotta az Apfel-Kind nevű családi kávézóját és logóként egy vörös almát, valamint egy gyermekfejet használt. A nyitás után néhány hónappal kapta meg a levelet, amelyben azt követelték tőle, hogy mondjon le a logó alkalmazásáról, mert azt könnyű volt az Apple megoldásával összetéveszteni. A levelezés két éven át tartott, végül az Apple visszakozott. A vállalat korábban elutasította a peren kívüli megegyezést. Meckenheim városának új logójában is egy alma található, igaz, az zöld. Ezt - eddig - az Apple nem kifogásolta.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© lammaer2019. 05. 07.. 19:10||#23
Illetve kétlem hogy pl a steam is azért alkalmazza az 1 eur = 1 usd átváltást mert pont annyi a vám....Ráadásul pl a GBP árnál rendesen át szoktá váltani megfelelő rátával az USD árat....

De havan vmi hivatalos leírásod erről örömmel veszem - a google csak olyan találatokat dobott ki ahol szimplán hibás üzleti magatartásként értékelik, vám szóba se jön.
Pláne hogy az EUR / USD árfolyam azér változó, a vám meg ugye fix lenne, tehát VÉLETLENÜL még lehetne egyszer-egyszer pont a vám miatt, de nem mindíg...

Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.05.07. 19:13:37
© morguldae2019. 05. 07.. 15:58||#22
Mi van? Az apple kisajátította magának az almát??? Nehogy már! Az alma mindenkié! Ha valahova rajzolok egy almát akkor jön a cég aztán háborog majd, hogy hogy is képzelem? Azért is perel majd ha valahol egy almára hasonlító ívet húzok! Szánalom! Szánalmas világban élünk, hogy már ez is probléma lehet!
+1
© TokraFan2019. 05. 07.. 14:10||#21
Artisjus hogy jön Ide? Az csak bizonyos, az összes importált teramékfajtához képest elenyésző termékre kerül rá! Kb. mint a jövedéki adó, ami szintén csak bizonyos termékekre jön rá.
© M22019. 05. 07.. 12:18||#20
De hát az árcédula azért (majdnem mindig) ugyanannyi euróban mint usadollárban, mert az európai áron van VÁM + ÁFA, ember!

Pont az egyik dolog amit kifogásolsz (miért nincs vám, mikor van) okozza a másikat, amit kifogásolsz (egyező árak).
Magyarországon a legdrágább, mert itt a képlet:
(eredetiár * euvám + artisjus) * világrekorderáfa

(igen, nálunk az adót is adó terheli)
Utoljára szerkesztette: M2, 2019.05.07. 12:19:30
© Ellaberin2019. 05. 07.. 09:43||#19
Költői volt, kicsit cikizve egy olyan általános forma szabadalmi bejegyzésére, amivel a túróba kellene elküldeni minden olyan céget, amely ilyen szabadalmi jegyzéseket kér, majd azután perel, mert jó pénzt is szakíthat.
+1
© Ellaberin2019. 05. 07.. 09:40||#18
Senki nem mondta, hogy nincs rajta vám, azt mondtam, hogy általában az árcédula ugyan úgy néz ki ( pl. USA 1000$ - EU 1000 € ), de ez persze nem csak az Apple sara.
A többit meg érted te 😄
© TokraFan2019. 05. 07.. 00:33||#17
Tényleg a Katolikus egyház nem kívánja perelni őket a harapott alma ábrázolása miatt?

Nem, mert a katolikus egyháznak nincs szabadalmi és iparjogi védelme bejegyezve erre a formára!
+1
© archrodney2019. 05. 07.. 00:26||#16
Még ha valamilyen elektronikai termékeket áruló bolt vagy márkanév lenne megérteném az Apple-t, de ez k..aszott kerékpárút.
Szóval nem igazán látom, hogy mivel sérti az Apple érdekeit ez a logo.
+1
© M22019. 05. 06.. 23:46||#15
Az Apple termékeken van EU vám, mint minden elektronikai terméken.
Amúgy meg milyen hősugárzók jajgatnak, ezt nem is értem, meg ki fizet dollár helyet euróban? WTF!?
© Bruce_Willis2019. 05. 06.. 20:59||#14
Én használom a termékeiket, de ez most gusztustalan volt. Főleg hogy egy ilyen szuper dologba rúgtak bele. A logó nagyon kreatív, és amit jelképez is nemes dolog.
Egyezésnek pedig nyoma sincs.
+2