Berta Sándor

Ellentámadásba lendült a Huawei

A cég kiber­biztonsági központot nyitott Brüsszelben a felmerült aggodalmak eloszlatására, és beperelte az Amerikai Egyesült Államok kormányát.

A Huawei megnyitotta Brüsszelben az új kiberbiztonsági átláthatósági centrumát. Az eseményen megjelentek az Európai Unió, a a GSM Szövetség, a Világgazdasági Fórum, az ágazati szabályozótestületek, a távközlési piac és a sajtó képviselői. A társaság az új központban platformot akar kínálni a kormányhivatalok, az IT-szakértők, az ágazati szövetségek és a különböző szervezetek számára ahhoz, hogy közösen dolgozzanak a jövőbeli kiberbiztonsági szabványokon. A központban hozzáférhetővé és vizsgálhatóvá teszik forráskódjaikat és lehetőséget biztosítanak bit-szintű vizsgálatokra is.


Ken Hu, a kínai óriáscég alelnöke elmondta, hogy hiszik, hogy az új létesítmény hatékony modell lesz arra, hogy kiépítsék a digitális korszak iránti bizalmat, melynek átvizsgálható tényeken és közös szabványokon kell alapulnia. A kiberbiztonságba vetett bizalom az egyik legnagyobb kihívások egyike, amelyekkel a világnak a digitális korszakban meg kell birkóznia. Ezért lehetőséget nyújtanak mind az úgynevezett white-box, mind black-box tesztelésre, azaz hozzáférést nyújt a forráskódok megtekintéséhez és ellenőrzéséhez, illetve a termékek szétszereléséhez, bit-szintű vizsgálatához. Ehhez a vásárlók és független szervezetek számára biztosítják a Huawei készülékeit, a szoftvereket, a technikai dokumentumokat, a teszteléshez szükséges eszközöket, valamint a megfelelő technikai támogatást.


A Huawei az új centrumban könnyebbé akarja tenni a különböző érdekcsoportok számára a biztonsági stratégiákkal és a végpontok közötti titkosításokkal kapcsolatos kommunikációt. A kínai konszern az ipari partnereivel közösen új biztonsági szabványokat és tanúsítási mechanizmusokat dolgozna ki. A cég szintén bejelentette, hogy keresetet nyújt be a texasi szövetségi bíróságnál az Egyesült Államok kormánya korlátozó intézkedései miatt. Lépésével a vállalat egyrészt azt kívánja elérni, hogy olyan bírósági döntés szülessen, amely kimondja, hogy a vállalatot célzó korlátozások alkotmányellenesek, másrészt, hogy a szankciókkal szemben jogerős és hathatós végzéshez jusson.

"Az Egyesült Államok Kongresszusának többszöri próbálkozás után sem sikerült bárminemű bizonyítékkal alátámasztania a Huawei termékei ellen bevezetett tilalmát. Utolsó lehetőségként kénytelenek vagyunk ehhez a jogi lépéshez folyamodni” - mondta Guo Ping, a Huawei elnöki posztját rotációs alapon betöltő elnök. "Ez a tilalom nemcsak jogellenes, de abban is korlátozza a Huawei-t, hogy részt vegyen a tiszta piaci versenyben, így végső soron az amerikai fogyasztókat károsítja meg. Várjuk a bíróság ítéletét, bízva abban, hogy az kedvező lesz mind a Huawei, mind az amerikai emberek számára".

A Huawei szerint a 2019-es NDAA 889-es szakasza nemcsak azt tiltja meg az Egyesült Államok kormányzati szerveinek, hogy a Huawei készülékeit és szolgáltatásait használják, hanem attól is eltiltja őket, hogy pénzbeli támogatást vagy hitelt adjanak olyan harmadik félnek, aki Huawei termékeket vagy szolgáltatásokat használ – mindezt közigazgatási vagy bírósági eljárás nélkül. A vállalat szerint ez sérti a személyre szabott jogi intézkedések tilalmáról szóló Bill of Attainder Clause-t és a méltányos jogi eljárásról szóló Due Process Clause-t, valamint a hatalmi ágak szétválasztásáról szóló alkotmányos alapelvet, hiszen az amerikai kongresszus nemcsak a törvényt alkotta meg, hanem megpróbálja azt érvényesíteni és végrehajtani is.


"A jogszabály feltevésével ellentétben a Huawei nem áll a kínai kormányzat tulajdonában, az állam nem irányítja vagy befolyásolja a vállalatot. Továbbá a Huawei makulátlan biztonsági múlttal és programmal rendelkezik. Ezzel ellentétes bizonyítékot senki nem szolgáltatott." - indokolt Song Liuping, a Huawei jogi igazgatója.

Az NDAA korlátozásai gátolják a Huawei-t 5G technológiái értékesítésében. Úgy vélik, ez gátolja a hálózatok fejlesztésének folyamatát, mélyíti a digitális szakadékot, továbbá a szankciók a versenyt is korlátozzák, így az amerikai fogyasztók csak rosszabb termékeket szerezhetnek be, azokat viszont magasabb áron. Közleményük szerint 15-40 százalékkal csökkenne a vezetéknélküli infrastruktúra kialakításának költsége, amennyiben ők is részt vehetnének a távközlési versenyben az Egyesült Államok piacán. Ez az elkövetkező négy évben legalább 20 milliárd amerikai dollár megtakarítást jelentene Észak-Amerikában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #9
    Sőt, a Koreai, a Tajvani, Szingapúri, stb. Mind ugyanúgy.
  • Wowbagger78 #8
    "az egész kínai elektronikai ipar lopásra, kémkedésre épül"

    Azt ugye vágod, hogy a Japán ipar úgy egészében ugyanígy bontakozott ki a 2. vilégháború után? Lemásolták a nyugati technológiát, tökéletesítették.
  • TokraFan #7
    "A központban hozzáférhetővé és vizsgálhatóvá teszik forráskódjaikat és lehetőséget biztosítanak bit-szintű vizsgálatokra is."

    Hahaha...oda majd visznek spy mentes hardvert és szoftvert. A kulcsfontosságú helyekre beépítettek esetén pedig vihetik a "B" verziót. Ne röhögtessenek már...
  • Sir Cryalot #6
    Bullshit, sokkalta innovatívabb dolgaik vannak mint a koreaiaknak vagy az zöplnek, más kérdés hogy nem olvasol publikációkat. Kb. Fej fej japánnal kína ha nem jobb.
  • Ender Wiggin #5
    az egész kínai elektronikai ipar lopásra, kémkedésre épül. csak az a kínos, hogy a huawei nagy csak egy egyszerű tech-cég, akit jogi úton el lehet lehetetleníteni.
  • nlght #4
    Olyan világban élünk, ahol az amerikai, kínai, orosz fél versenyez azon, hogy melyik tudja jobban eladni az Orwelli rémálmot masnival becsomagolva, miközben a többieket feketének próbálja beállítani, önmagát pedig kisangyalnak.
  • Zoliz #3
    Csak nem a mobiltelefonok fognak világháborút okozni USA (Samsung - Dél-Korea a haverja) és Kina között?
  • kvp #2
    Az amerikai rendszerekben van amerikai allami backdoor, erre a hazafias torveny kotelezi oket. Az exportra eladottak eseten ez kerdeses, de a nemet kormany amerikai megfigyeleserol kiszivargottak alapjan azokban is van. A kinaiaknak boven eleg ha nem raknak semmilyen dedikalt hatso kaput a rendszereikbe es ezt bizonyitani is tudjak. Persze attol meg lehet benne szandekos es csak altaluk ismert exploit, de annak a szandekossaga szuseg eseten letagadhato es ha veletlenul megtalalja valaki akkor latvanyosan befoltozhato.

    Egy ilyen nyilt hozzaallas garantalna, hogy csak toluk vasaroljanak azok a cegek es allamok akik egyarant felnek az amerikai es a kinai megfigyelestol. Valoszinuleg most valami hasonlo trukkot fog megprobalni a huawei es mivel az amerikai es a kinai rendszerek egesz picit nem kompatibilisek, ezert ha az egyik elterjed valahol, akkor a masik automatikusan kiszorul arrol a piacrol.
  • NEXUS6 #1
    Az csal lop aki hátrányban van a piacon, a piacvezetőnek erre nincs szüksége. Ilyenekkel vádolni öngól, mert pont azért mert piacvezető neki vannak a legjobb ügyvédei, marketingszakemberei. Szal nem biztos, hogy ez a fagyi nem fog visszanyalni.

    De dúlván!