Berta Sándor

Pilóta nélküli harci repülőgépet fejlesztett ki a Boeing

A konszern légi járműve 2020-tól emelkedhet a levegőbe.

A Boeing az Ausztrál Nemzetközi Repülőnapon mutatta be az Airpower Teaming System nevű pilóta nélküli harci repülőgép modelljét, amelyet az ötödik kontinensen fejlesztettek ki. A jármű 11,6 méter hosszú, a hatótávolsága több mint 3700 kilométer. A Loyal Wingman koncepció keretében megalkotott eszközt mesterséges intelligencia irányítja és a gyártása sokkal olcsóbb a hagyományos vadászrepülőgépekénél. A társaság az új modellt globálisan értékesítené.


Shane Arnott, a Boeing Phantom Works International igazgatója elmondta, hogy koncepciójuk szerint négy-hat Airpower Teaming System repülne együtt kötelékben egy pilóta által irányított F/A-18E/F Super Hornet vadászrepülőgéppel. Az autonóm légi járműveket olyan bevetéseken alkalmazhatnák, amelyek különösen veszélyesek. Olyan manőverek végrehajtására is képesek, amelyekre a pilóták nem és ha meg is semmisülnek, emberélet nem kerül veszélybe. Szintén előnyös, hogy az Airpower Teaming System nem függ az emberi teljesítőképességtől és harci vagy felderítő bevetések végrehajtására egyaránt alkalmas. Az integrált szenzorcsomag támogatja a hírszerző, a megfigyelő, a felderítő és az elektronikai hadviselési bevetéseket.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy egy Loyal Wingman mennyibe kerülne, ez ugyanis erősen függ majd a megrendelt fegyverzet és felszerelés mennyiségétől is. A tervek szerint az első tesztrepülések 2020-tól kezdődnének. A Boeing addig számos demonstrációs modellt akar készíteni az ausztrál kormánnyal közösen. A gyártás először az ötödik kontinensen zajlana, később pedig más országokban is lehetséges lenne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kelta #1
    Skynet irányítja majd..mi? :)