Berta Sándor

Digitalizálás miatt jöhet leépítés a Lufthansánál

A légitársaság a személyzet egy részét az új technológiákkal jobban bánó emberekre cserélné.

A WirtschaftsWoche birtokába kerültek Carsten Spohr, a Lufthansa vezetőjének elképzelései. Spohr azt szeretné, ha a társaság új lendületet kapna, ezért azt tervezi, hogy a közeljövőben komoly személyzeti átszervezéseket hajt végre. Az intézkedés reményei szerint azt eredményezheti, hogy az eddig konzervatívnak számító vállalat innovatívabb lesz, ráadásul a fiatalítás miatt a munkabéreken is nagyot lehet vágni. Az átszervezés több ezer munkahelyet érinthet.

Spohr szerint több innovációra és digitalizálásra van szükség. A menedzser korábban már több intézkedést is bejelentett, de azok a személyzettel kapcsolatos kérdéseket gyakorlatilag nem érintették, ez változhat meg a következő hónapokban. Ahhoz, hogy ezt a célt el lehessen érni, számos változtatást ismertetett, ezek közül a legfontosabb, hogy a mostani közel 34 000 pilóta és más dolgozó közül több ezer személyt bocsátanának el, a veszély leginkább az adminisztrációs területen dolgozó 3200 munkatársat fenyegeti. A jövőben a munkavállalók esetében a szakmai, légiszállítási ismeretek helyett sokkal nagyobb súllyal esnek majd latba a digitalizálással, az innovációval és a márkamenedzsmenttel kapcsolatos ismeretek.

A Lufthansa azért van nehéz helyzetben, mert az olcsó vetélytársai egyre nagyobb konkurenciát jelentenek, ezért szükség lett olyan szakértőkre, akik képesek előre gondolkodni az egyes folyamatokkal kapcsolatban és akik gyorsabban, illetve hatékonyabban végzik a munkájukat. Spohr úgy vélte, hogy a légitársaság csak akkor élheti túl a következő időszakot, ha alapvető kulturális változáson esik át. Az átalakulás azonban nem olyan gyorsan megy végbe, ahogy azt Spohr szeretné. A digitálisan gondolkodó fiatalok tömeges munkába állítása a mostani évi ezer fős fluktuáció mellett nem elég gyors, ráadásul a jelenlegi vezetők kétharmada nem rendelkezik a szükséges digitális kompetenciákkal.

Bettina Volkens, a légitársaság munkaügyi igazgatója a kapcsolódó programot már bemutatta a cég vezetőinek. A nem elég képzett munkavállalókat "vonzó ajánlatok" segítségével a kilépésre bátorítják - a felmondás nem kötelező, mindenki maga dönti el, hogy él-e a felkínált ajánlatokkal. A projekt részleteiről hamarosan tájékoztatni fogják a munkavállalókat. A szakszervezetek eddig hivatalosan nem kommentálták az elképzelést, de nem hivatalosan már jelezték, hogy szkeptikusak a tervvel kapcsolatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Meridian #1
    "...a veszély leginkább az adminisztrációs területen dolgozó 3200 munkatársat fenyegeti. A jövőben a munkavállalók esetében a szakmai, légiszállítási ismeretek helyett sokkal nagyobb súllyal esnek majd latba a digitalizálással, az innovációval és a márkamenedzsmenttel kapcsolatos ismeretek. ..."

    lefordítanám közérthetőbbre: a szaktudás most már nem számít, az jöhet helyettük, aki jobban tud segget nyalni és a másikat bemószerolni. Congrat!