Berta Sándor

Követendő példává vált Európa az adat­védelemben

A területen komoly előnyre tett szert a kontinens Ázsiával és Amerikával szemben.

A dublini Data Summit nevű rendezvényen résztvevők úgy vélték, hogy Európa az adatvédelem területén egyértelműen vezető pozícióban van. Az eseményt az ír állam szervezte, s a szponzorok között volt a Google, a Facebook, a LinkedIn és a Microsoft. Roberto Viola, az Európai Bizottság kommunikációs hálózatokért, tartalmakért és technológiákért felelős igazgatója kifejtette, hogy a kontinens kétségkívül globális szabványt alkotott meg az adatok szabályozása területén a május 25-én hatályba lépett Közös Európai Adatvédelmi Rendelettel (GDPR). A szabályozás célja a személyes adatok eddiginél jobb védelme és azok feldolgozásának egységesítése. Viola hozzátette, hogy bár a folyamat nem volt egy egyszerű, de komoly különbség van aközött, hogy van-e hatályban egy ennyire erős törvény vagy nincs. A kidolgozási és elfogadási folyamat nagyon lassú volt, de az demokratikus és a jogszabályt nem lehet könnyen kijátszani. A változtatásokra azért volt szükség, mert az internet az elmúlt évtizedekben erősen megváltozott.

Stephen Deadman, a Facebook globális adatvédelmi biztosa közölte, hogy nagyon nehéz megfelelni a GDPR előírásainak, ezért további szakembereket kell felvenniük azért, hogy az Európai Unió új előírásainak megfelelően tudjanak működni. Az ő feladata elsősorban az, hogy a társaság legfőbb vezetőinek írjon jelentéseket. Folyamatosan azt vizsgálja, hogy mely dolgok jelentik adatvédelmi és jogi eljárási szempontból a legnagyobb kockázatokat, hol vannak a legnagyobb veszélyek, majd azokon a területeken eszközöket vetnek be. Mindez egyszerűnek hangzik, de egyáltalán nem az.


Andrea Jelinek, a European Data Protection Boards vezetője azt emelte ki, hogy az európai uniós adatvédelmi irányelv egyedülálló törvény és számos cégnek előnyt jelent, hogy ha azzal hirdethetik magukat, hogy betartják az új szabályozást.

Christopher Millard, a londoni Queen Mary Egyetem professzora ugyanakkor egyáltalán nem volt elájulva az új adatvédelmi irányelvtől. A szakember azt hangsúlyozta, hogy egy GDPR-barát golyóstollnak semmi értelme sincs és óva intett mindenkit attól, hogy az Európai Unió továbbra is ilyen drasztikus törvényeket hozzon. A szabályozás ugyanis gátolhatja az innovációt és elsősorban a kisebb vállalkozások, illetve startupok nem engedhetik meg maguknak azt, hogy számos szakértőt vegyenek fel azért, hogy pontosan kövessék az új törvény minden egyes betűjét.

Viola szerint a GDPR nem csupán az adatvédelmet biztosítja, hanem az internetsemlegességet is, ami egy fontos mérföldkövet jelent. A következő lépés az lehet, hogy az Európai Unió elérhetővé teszi a világ első nyílt blokklánc-ajánlatát azért, hogy ezen a területen is megerősítse a pozícióját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nos #2
    A fene se tudja, majd kiderul. Az europai cegeknek talan minimalis versenyelony itthon, de valoszinulaeg eros hatrany a globalis versenyben. Viszont az sem mindegy, hogy mennyire van kiszolgaltatva az egyen. Biztos lehetett volna jobban is csinalni, de itt eleg sok ertek alapu szempont is van, amin en meg nem ragodtam eleget, hogy szilard velemenyem legyen. Azt latom, hogy eleg sok ceg sziv miatta.
  • Sydra #1
    Kártékony ostobaságokat művelnek és még vállon is veregetik magukat! :D