Gyurkity Péter

Közösen váltaná le az SMS-t a Google és a Samsung

Azt remélik, hogy a Google platformja mindenki számára vonzóbb lesz.

Az internetes óriás még a tavasz folyamán mutatta be az új Chat szoftvert, amely univerzális profilokkal egészíti ki a meglévő Android Messages alkalmazást, a még könnyebb és kényelmesebb üzenetküldés érdekében, leváltva a hagyományos SMS-t, egyben pedig felvéve a versenyt az Apple iMessage appjával. Most a Samsunggal fognak össze, hogy minél több készüléken elérhetővé tegyék a platformot.

Bár ez utóbbi gyártó saját szoftvere bizonyos gondokkal küszködik, legalábbis a biztonság és a megfelelő adatkezelés terén, ez nem gátolta meg az együttműködési megállapodás létrejöttét, amelynek értelmében a Google Rich Communication Services (RCS) technológiája a Galaxy-családba tartozó készülékeken is megjelenhet. Ennek köszönhetően először a Galaxy S8 típus kapja majd meg a szükséges frissítést, amelyet az S8+, a Note 8, valamint az S9 követ majd a sorban, natív támogatást téve elérhetővé. Ehhez persze a szolgáltatók együttműködése is szükséges lesz, de a cég már leszerződött több amerikai és egy kanadai szereplővel, amit nyilván továbbiak követnek majd az egyéb régiókban.

A hivatalos blogbejegyzésből megtudhatjuk, hogy az RCS révén a hagyományos szöveges üzeneteket az iMessage-szerű funkciókkal kiegészített platformmal váltanák le, így például látni fogjuk, hogy a másik fél mikor kezdi el pötyögni üzenetét, bár a két végpont közötti teljes titkosítás kimarad ebből a körből. A GSMA hivatalos oldalán megtaláljuk azon gyártók és szolgáltatók teljes listáját, amelyek támogatják ezt a platformot, ez a jövőben nyilván tovább bővül majd, a mostani megállapodás révén pedig jóval több androidos készüléken jelenhet meg a szoftver, ami mindenképpen előnyös a partnerek számára – az Apple egyelőre hiányzik innen.

A Google az utóbbi években egyszerre több vonalon is igyekezett előrenyomulni ezen a területen, így némileg zavaró lehet a több különböző app jelenléte. Az illetékesek elmondása szerint leállítják a munkát az Allo appon, a Hangouts esetében igyekeznek minél több, a vállalatoknak hasznos funkció beépítését (hogy ezzel teljeskörű munkahelyi üzenetküldő- és megosztóplatformot hozzanak létre), a Duo pedig egyelőre tovább éli életét videóchat-szoftverként.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Madve #11
    Itt a lényeg azon van, hogy a telefonod -out of the box- tudni fogja a gyárilag telepített üzenetküldő segítségével, nem kell semmiféle 3rd party app, ami a másik félnél vagy van, vagy nincs. Iphone/ios esetében ez már egy jó ideje nagyon jól működik, kisiskolástól a nagymamáig mindenki használja, általában az arról a platformról váltók azt hiányolják a legjobban, akármennyire is elégedettek a rendszerrel. Jelenleg még van az appban beállítás, hogy vegyes, vagy csak sms legyen használva, az persze kérdés, hogy ez a jövőben is így marad-e, egy ideig még biztosan..
    Ez igazából nem más, mint hiánypótlás az android platform esetében, és többek között a hangoutsot (is) váltja le.Igazából a választás továbbra is megmarad, ha mást akarsz használni, akkor választasz a kismillió számodra szimpatikus app közül, mint ahogy eddig is.
  • kvp #10
    Az SMS a GSM szabvany resze. Az EU-ban veszhelyzeti figyelmeztetesekre is rendszeresitve van. Levaltani max. akkor lehet ha a 4G szabvany miatt IP alapra all at minden, a hanghivasok is. Ez a hagyomanyos 2G-s GSM rendszer leallitasa utan lesz realis, de egyelore meg jo ideig nem. Akkor viszont a 4G-s uzenetkuldesi szabvanyt kell atvenni, ami ettol eltero.

    Az SMS kuldest meg a facebook messenger is kepes integralni, szoval ehhez nem kell a Google programja, ugyis szinte mindenki facebook-ot hasznal.
  • wraithLord #9
    Ehhez hasonlót már eddig is ajánlgatott pár chat app, pl. a Hangouts is, hogy integrálja magába az SMS-ezést, és az lesz a default SMS app is egyben. Erre mindig azt reagáltam, hogy köszi, de kösz nem, nem kell kavarni a dolgokat, a netes chat menjen egyikben, az SMS meg a másikban. Nem megerőltető 2 appot használni, és mindig jobban szeretem, ha nincs minden minden között keresztmegosztva.
  • Madve #8
    Bármelyikőtök utána olvasott rendesen?
    Én már használom pár hónapja, bár még nem sok szolgáltató támogatja rendesen. Röviden: hozza mindazt amit az átlag csetprogramok, viszont ha nincs net/a telefon üzenetküldő appja nem kompatibilis a másik oldalon, vagy a szolgáltató nem támogatja, akkor viszont sms-ként lesz az üzenet továbbítva.
    Természetesen ezt látni fogod még küldés előtt, tehát tisztában vagy azzal, hogy adathasználatért, vagy smsért fizetsz.
    Értelem szerűen sms esetén nem működnek az extra funkciók, mint a másik oédal aktivitásának vissza jelzései.
    Ha akarod már most telepítheted az appot, semmi mínuszod nem lesz a jelenlegi üzenetküldő appoddal szemben..
  • wraithLord #7
    Hát ja, szerintem is elég fölösleges. A sok chat alkalmazás már rég leváltotta az SMS-t. Viszont ha minden kötél szakad, akkor csak az SMS-ben bízhat az ember, mert az igényli a legminimálisabb infrastruktúrát... aminél max a morse-zés, fénymorse-zés vagy a füstjel puritánabb nem-verbális kommunikáció... :D
  • Andrevv #6
    Nagyon jól tudom miről van szó. Már az elején megmondták és azóta sem változott, hogy szükséges hozzá adatkapcsolat. Simán 2G-s hálózaton adatkapcsolat nélkül nem működik egyáltalán. De nem csak ez a gond, a telefon is kell támogassa és app is kell hozza. Sokkal rosszabb kompatibilitás terén mint akármelyik netes chat program. Semmi értelme, bukásra van ítélve.
  • Ayma #5
    Pont azért nincsen kiépítve sok helyen normális mobilnet lefedettség, mert nem éri meg a szolgáltatónak. Egyszerűen nem térül meg egy évtized alatt sem. Sőt továbbmegyek; sok helyen (falvak, eldugott települések, völgyek, de néha kertváros is) még telefonálni sem lehet normálisan, mert annyira gyenge a térerő.

    De a célközönségnek - sanszosan nem is azok akik ilyen helyeken élnek:) - pedig az ilyen felsorolt telefonok mellé elfér a mobilnet előfizetés. Arról nem is beszélve, hogy nem igényel se nagy sávszélt, se nem túl nagy az adatforgalom igénye.
  • Macropus Rufus #4
    Ez semmi másról nem szól, mint az adatokról. Az adatodról. A google anno az emailt is le akarta váltani. Az is behalt. Az sms alapból van minden telefonszám mellé. Nem kell minden áron valamit kitalálni.
    Inkább adjak vissza a videó telefonálás lehetőségét. A Nokia 6600 slim-em vagy az N95-el bárkivel tudtam videofonálni, akinek alkalmas volt a telója a videó fogadására, függetlenűl attól, hogy a készüléke nem volt alkalmas videó hívás indítására. (Nem volt előlapi kamera, de a szoftver tudta fogadni a képet). Most ehhez egy app kell. Ez ám a fejlődés.
    Itt van az S7-em. Ha videó hívást indítok a sajat J5-s telómra az az üzenet fogad, hogy a hívott telefon nem képes erre. És ez fordítva is müxik. A teló tudja. A szolgáltató nem engedi.
    Erre jönnek az sms 5letek.
    Belegondolva... lehet az sms is blokkolva lesz egy idő után és csak ezt a googlesamsung szart lehet majd használni. És a régi mobilosok nosztalgiával gondolnak majd azokra az időkre amikor appok nélkűl lehetett videofonálni vagy sms-t kűldeni.
  • ZoliJ #3
    Olvassatok utána miről van szó, pont az a lényege amit hiányoltok.
  • Andrevv #2
    Az SMS még mindig azért olyan népszerű, mert nem kell hozzá net, bárhol működik és bármilyen telefonnal. Lehetetlen lesz leváltani. Van már így is elég netes chat program, nem hiányzik egy hatvanhatodik...