SG.hu·

Bármely szemüveg alkalmas lehet a kiterjesztett valóságra

Bármely szemüveg alkalmas lehet a kiterjesztett valóságra
Egy startup egy olyan technológiát fejlesztett ki, amelynek a segítségével le lehet kicsinyíteni a készülékek kijelzőit. A megoldásért sorban állnak a nagy elektronikai konszernek.

A Google Glass megjelenése óta erősen megváltoztak az okosszemüvegekkel kapcsolatos követelmények. Napjainkra a teljes élmény vált a legfontosabbá, azaz akkor jó egy termék, ha nem lehet különbséget tenni a valóság és annak kiterjesztése között. Napjainkban a kiterjesztett valóság szemüvegek - például a Microsoft HoloLens - túl nehézkesen használhatók és alig alkalmasak a mindennapi alkalmazásra. A TriLite vállalkozás ezen akar változtatni.


Ferdinand Saint Julien, a TriLite társalapítója feltette a kérdést, hogy valaki megpróbált-e már az utcán mászkálni úgy, hogy a fején ott volt a HoloLens, mert ő ezt senkinek sem ajánlaná, nem véletlenül. A férfi Jörg Reittererrel és Franz Fidlerrel közösen 2011-ben alapította a céget, és egy olyan technológiát fejlesztettek ki, amelynek segítségével a kiterjesztett valóság képernyők beépíthetők a kereskedelmi forgalomban kapható okulárékba. Ezáltal az eddig főleg ipari környezetben használt kiterjesztett valóság megoldások globálisan elterjedhetnek és megvalósulhat e területen az áttörés.

A TriLite fejlesztéseire épülő első termék a több éven át tartó munka után 2015-ben elkészült. A külső kijelzőkhöz alkalmazható 3D-projektor lehetővé tette a 3D-filmek különleges szemüvegek nélkül való megtekintését, ebből a megoldásból alakult ki később a kiterjesztett valóság projektor. A megalkotott Trixel nevű lézerprojektor tízszer kisebb a jelenlegi kiterjesztett valóság projektoroknál. A szemüvegekbe két ilyen egységet építenek be. A startup a fejlesztést az Amerikai Egyesült Államokban rendezett ipari kiállításokon már bemutatta és hatalmas érdeklődést váltott ki. A vállalatnak már most számos ügyfele van, köztük a Szilícium-völgy cégei és ázsiai elektronikai társaságok. Saint Julien ugyanakkor - a megkötött megállapodások miatt - nem nevezhette meg ezeket a partnereiket.


Markus Wagner befektető azt nyilatkozta, hogy a miniatűr projektorral felszerelt első eszközök 2-3 éven belül jelenhetnek meg a piacon. Addig a projektor méretét tovább csökkenthetik, az utolsó finomításokra még 12-18 hónapra van szükség. Az egység jelenleg feleakkora, mint egy egyeurós érme és a különlegessége abban rejlik, hogy a hardverek és a szoftverek jó összehangolásával kikerülhetők az általában alkalmazott tükrök. Az utóbbiak helyett egy mikrotüköré a főszerep. Jörg Reitterer, a TriLite másik társalapítója elmondta, hogy emiatt az ő projektoruk sokkal pontosabb, mint egy tisztán hardveres megoldás és gyakorlatilag bármilyen felületre vetítheti a tartalmakat.


A projektor akár a videókat is képes jó minőségben megjeleníteni és nincsenek a nappali fénnyel kapcsolatos korlátozások sem. A Trixel akár HUD-okban is szerepet kaphat, integrálható például a gépkocsik szélvédőjébe, de lehet okostelefonok vagy okosórák projektora is. Ők azonban az okosszemüvegekre összpontosítanak és az a céljuk, hogy a jövőben mindenkinek legyen ilyen terméke, éppúgy, ahogy napjainkban okostelefonnal is rendelkezik szinte mindenki. A projektor méretének csökkentésével egy eddig megoldatlan problémát sikerült orvosolni, ráadásul komoly előnyre tettek szert a vetélytársaikkal szemben. Ezt az előnyt pedig a konkurenseik csak nehezen tudják majd behozni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2018. 08. 30.. 00:07||#15
Mert nem két cm-re kell fókuszálnia, annyira nem is lehet. A bal és a jobb szem megkapja a külön képeket, amik úgy vannak elhelyezve a látómezőben, hogy egy távolabbi területre essen a fókusz. (Ott tűnik egy képnek a kettő.)
Kiterjesztett valóság esetén mondjuk egy 3D-s teret képez a két kép, vagyis a szempárral fókuszálni mindig a látott tárgyakra kell olyan távolságban, ahogy az a térben el van helyezve (x méterek) és valószínűleg állandóan változik.
Tehát a bal és jobb kép különbségéből adódik a látvány fókusztávolsága.

© ostoros2018. 08. 29.. 20:18||#14
Engem inkább az érdekel, hogy hogy a büdös francba nem folyik ki a szeme az illetőnek, ha a szemének 2 centire kell fókuszálnia, tartósan?
© Macropus Rufus2018. 08. 29.. 08:30||#13
link meg van, elnézés, de csak most vettem észre. Érdekes okfejtés.

Viszont tényként közöl ez is valamit ami valahogy nem teljesen igaz
én ezt találtam:

". Although RF radiation does not cause cancer by damaging DNA in cells the way ionizing radiation does, there has been concern that some forms of non-ionizing radiation might have biological effects that could result in cancer in some circumstances."

https://www.cancer.org/cancer/cancer-causes/radiation-exposure/radiofrequency-radiation.html

szóval igazából még senki nem tudja 100%-ban, hogy mit is okoz. Lehet semmit. Lehet valamit.
© Macropus Rufus2018. 08. 29.. 08:16||#12
Tenykent kozolted, hogy a mikrohullamu sugarzas nem okozz rakot. Linket kertem, ahhol ezt ala is tamasztjak. Ossze keverted cb radok mulodeset a mobilokeval. Csak ennyi tortent. 😊
© felemelõ2018. 08. 29.. 00:52||#11
Az élet egy halállal végződő betegség.
© Tetsuo2018. 08. 28.. 22:01||#10
© Angelus1991ster2018. 08. 28.. 21:29||#9
Alig várom, hogy szemüvegemen nézhessek por... port 😄
© lammaer2018. 08. 28.. 21:23||#8
Hát egyikőtök sem támasztotta alá a kijelentéseit semmivel.
Én nem kijelentettem valamit, hanem összefoglaltam azt amit azon az oldalon olvastam. Ott kisérletleg nem tudták kimutatni a rádióhullámok rákkeltő hatásait, pedig pár kisérlet ott van.

Én kutakodtam egy kicsit és a linkelt forrást dobta ki a gép, ez elég meggyőzőnek tűnt. De ha van más forrásotok (de ne noname blogok meg gyikemberes websiteok legyenek) szivesem fogadom.


Utoljára szerkesztette: lammaer, 2018.08.28. 21:25:28
© Tetsuo2018. 08. 28.. 18:57||#7
Márpedig bizonyos szint felett növeli a rák kialakulásának kockázatát.
© Macropus Rufus2018. 08. 28.. 17:14||#6
a mikorhullámu sogárzás élettani hatásait még javában vizsgálják. Tehát kijelenteni, hogy nincs köze semmihez eléggé meredek dolog. De persze ez nem zájra ki a dolgot. (forrás? 😊 ) Viszont a mikorhullám okozhat egy rakás nem daganatos betegséget.
(pl. degenetratív idegrendszeri problémákat meg ilyeneket)

A walkie talkie-k nem mikrohullámmal kommunikálnak.