Berta Sándor
Nincsenek egységes irányelvek az egészségügyi adatok megosztásához
Svájcban már dolgoznak a megoldáson, a hangsúly az együttműködésen van.
Ahhoz, hogy a személyre szabott gyógyítást tovább lehessen fejleszteni, a kutatóknak és az egészségügyi szakembereknek hozzáférést kellene biztosítani az egészségügyi adatokhoz. Azonban jelenleg még hiányoznak az ilyen információk megosztását biztosító egységes irányelvek. Effy Vayena, az ETH Zürich bioetika professzora rámutatott, hogy a kórházak és kutatási intézmények közötti adatcsere még nem megfelelő. Svájcban ugyanakkor a közeljövőben változhat a helyzet, mert tavaly óta működik a Swiss Personalized Health Network (SPHN) nevű kezdeményezés, amely a személyre szabott gyógyítást akarja elősegíteni. Az SPHN egyszerre foglalkozik etikai, jogi és szociális kérdésekkel. A cél az, hogy a hiányzó irányelveket kidolgozzák.
Vayena és a kollégái felmérték, hogy milyen nemzetközi irányelvek és ajánlások léteznek napjainkban. Az 1996 és 2017 közötti időszak 230 dokumentumát hasonlították össze. Az anyagokat a különböző hivatalok, kutatási intézmények, szakértői csoportok és nemzeti, illetve nemzetközi szervezetek adták ki. Az utóbbiak között volt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete (NIH) és a Global Alliance for Genomics and Health. Az eredményeket a kutatók most nyilvánosságra hozták a Health Affairs oldalain.
Az elemzés kimutatta, hogy a vizsgált irányelvek és ajánlások gyakorlatilag alig vonatkoznak egymásra és ráadásul nem egységesek. Csak három téma szerepelt szinte mindegyik anyagban: az, hogy a betegek dönthetnek az adataik felhasználásáról, az adatbiztonság és az adatminőség. A szakember szerint ezek a témák természetesen nagyon fontosak, de vannak más fontos szempontok is, például, hogy ki felel az információk kezeléséért. Az ugyanis kevés dokumentumban szerepel, hogy ha a betegek adatait nem kezelik megfelelően, akkor kit lehet felelősségre vonni.
Ugyanígy nincs rendezve az a kérdés sem, hogy miként jutalmazható az a szakember, aki más tudósok számára is elérhetővé teszi a kutatási adatait. Vayena szerint csak akkor lehet javítani az adatcserén, ha a szakemberek ilyen szempontokkal is foglalkoznak. Ugyanakkor az is probléma, hogy a kórházak az elektronikus betegaktákhoz eltérő rendszereket használnak, így azok nem kompatibilisek egymással. De ha a kompatibilitás biztosítva is lenne, sok intézmény azért tagadja meg a fájlok kiadását, mert nem tudja, hogy mi történik azokkal.
A jövőbeli irányelveknek foglalkozniuk kell majd ezekkel az akadályokkal, azon túl, hogy előremutató megoldásokat fejlesztenek ki. Az adatok védelmére új technológiákat, például a blokkláncot lehetne alkalmazni, de elképzelhető lenne egy olyan rendszer is, amelynél csak akkor kap valaki hozzáférést egy adatbázishoz, ha a másik fél számára elérhetővé teszi a saját információit. Az SPHN keretében megalkotott irányelvet fokozatosan tesztelik és vezetik be. Először öt egyetemi kórházban (Zürich, Basel, Bern, Lausanne, Genf) fogják alkalmazni, majd ezzel párhuzamosan kiépítik a főiskolák regionális koordinációs és adatfeldolgozó központjait. Vayenának meggyőződése, ha minden svájci résztvevő közösen dolgozza ki a szabványokat, akkor nagy előrelépés történhet az adatcserében és ezáltal a személyre szabott gyógyításban is.
A személyre szabott gyógyítás sikeréhez két dolognak kell teljesülnie. Az első az egészségügyi adatokat tartalmazó adatbázisok megnyitása; amennyiben ezeket a rendszereket szabaddá teszik a kutatások számára, akkor abból nagy haszon húzható, új tudás szerezhető, s az egyes személyek, valamint a teljes társadalom életminősége is javulhat, de egy ilyen lépésnél óvatosnak kell lenni és az etikai dolgoknak is nagy figyelmet kell szentelni. A második dolog pedig, hogy ügyelni kell arra, hogy a gyógyítás ne menjen gazdasági szempontból fenntarthatatlan irányba.
Ahhoz, hogy a személyre szabott gyógyítást tovább lehessen fejleszteni, a kutatóknak és az egészségügyi szakembereknek hozzáférést kellene biztosítani az egészségügyi adatokhoz. Azonban jelenleg még hiányoznak az ilyen információk megosztását biztosító egységes irányelvek. Effy Vayena, az ETH Zürich bioetika professzora rámutatott, hogy a kórházak és kutatási intézmények közötti adatcsere még nem megfelelő. Svájcban ugyanakkor a közeljövőben változhat a helyzet, mert tavaly óta működik a Swiss Personalized Health Network (SPHN) nevű kezdeményezés, amely a személyre szabott gyógyítást akarja elősegíteni. Az SPHN egyszerre foglalkozik etikai, jogi és szociális kérdésekkel. A cél az, hogy a hiányzó irányelveket kidolgozzák.
Vayena és a kollégái felmérték, hogy milyen nemzetközi irányelvek és ajánlások léteznek napjainkban. Az 1996 és 2017 közötti időszak 230 dokumentumát hasonlították össze. Az anyagokat a különböző hivatalok, kutatási intézmények, szakértői csoportok és nemzeti, illetve nemzetközi szervezetek adták ki. Az utóbbiak között volt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete (NIH) és a Global Alliance for Genomics and Health. Az eredményeket a kutatók most nyilvánosságra hozták a Health Affairs oldalain.
Az elemzés kimutatta, hogy a vizsgált irányelvek és ajánlások gyakorlatilag alig vonatkoznak egymásra és ráadásul nem egységesek. Csak három téma szerepelt szinte mindegyik anyagban: az, hogy a betegek dönthetnek az adataik felhasználásáról, az adatbiztonság és az adatminőség. A szakember szerint ezek a témák természetesen nagyon fontosak, de vannak más fontos szempontok is, például, hogy ki felel az információk kezeléséért. Az ugyanis kevés dokumentumban szerepel, hogy ha a betegek adatait nem kezelik megfelelően, akkor kit lehet felelősségre vonni.
Ugyanígy nincs rendezve az a kérdés sem, hogy miként jutalmazható az a szakember, aki más tudósok számára is elérhetővé teszi a kutatási adatait. Vayena szerint csak akkor lehet javítani az adatcserén, ha a szakemberek ilyen szempontokkal is foglalkoznak. Ugyanakkor az is probléma, hogy a kórházak az elektronikus betegaktákhoz eltérő rendszereket használnak, így azok nem kompatibilisek egymással. De ha a kompatibilitás biztosítva is lenne, sok intézmény azért tagadja meg a fájlok kiadását, mert nem tudja, hogy mi történik azokkal.
A jövőbeli irányelveknek foglalkozniuk kell majd ezekkel az akadályokkal, azon túl, hogy előremutató megoldásokat fejlesztenek ki. Az adatok védelmére új technológiákat, például a blokkláncot lehetne alkalmazni, de elképzelhető lenne egy olyan rendszer is, amelynél csak akkor kap valaki hozzáférést egy adatbázishoz, ha a másik fél számára elérhetővé teszi a saját információit. Az SPHN keretében megalkotott irányelvet fokozatosan tesztelik és vezetik be. Először öt egyetemi kórházban (Zürich, Basel, Bern, Lausanne, Genf) fogják alkalmazni, majd ezzel párhuzamosan kiépítik a főiskolák regionális koordinációs és adatfeldolgozó központjait. Vayenának meggyőződése, ha minden svájci résztvevő közösen dolgozza ki a szabványokat, akkor nagy előrelépés történhet az adatcserében és ezáltal a személyre szabott gyógyításban is.
A személyre szabott gyógyítás sikeréhez két dolognak kell teljesülnie. Az első az egészségügyi adatokat tartalmazó adatbázisok megnyitása; amennyiben ezeket a rendszereket szabaddá teszik a kutatások számára, akkor abból nagy haszon húzható, új tudás szerezhető, s az egyes személyek, valamint a teljes társadalom életminősége is javulhat, de egy ilyen lépésnél óvatosnak kell lenni és az etikai dolgoknak is nagy figyelmet kell szentelni. A második dolog pedig, hogy ügyelni kell arra, hogy a gyógyítás ne menjen gazdasági szempontból fenntarthatatlan irányba.