Berta Sándor

Vita a France.com doménről

A domén tulajdonosának számító férfi beperelte a francia államot, amely önhatalmúlag lefoglalta a France.com-ot.

A Franciaországban született amerikai, Jean-Noel Frydman 1994 óta volt tulajdonosa a France.com doménnek, ugyanakkor idén márciusban a helyzet alapvetően megváltozott. A France.com ugyanis a francia államhoz került, miután a Web.com a tulajdonosi jogokat - Frydman tudta és engedélye nélkül - átadta Párizsnak. Amint a férfi tudomást szerzett a dologról, azonnal pert indított.

A nyilvánosságra hozott kereset alapján Frydman nem csupán a francia államot perelte be, hanem az Atout France turisztikai ügynökséget, a francia külügyminisztériumot és Jean-Yves Le Drian minisztert is. A doméntulajdonos azzal érvelt, hogy a vádlottak nem rendelkeznek a France név jogaival.

Frydman 1994-ben vásárolta meg a France.com-ot a Web.com-tól és franciabarát tartalmak megjelenítésére használta az Amerikai Egyesült Államokban. 2015-ben a francia külügyminisztérium megpróbált keresetet benyújtani márkajogsértésre hivatkozva, hogy megszerezze a France.com tulajdonjogait, de nem járt sikerrel. Idén márciusban viszont a Web.com önhatalmúlag átadta a tulajdonjogokat a francia külügyminisztériumnak és erről nem értesítette Frydmant. Ráadásul a férfi semmilyen kártérítést sem kapott és az intézkedés miatt az üzleti modellje is károkat szenvedett el.

A Web.com-ot egyébként Frydman nem perelte be, ugyanakkor nem rejtette véka alá a csalódottságát a vállalat magatartása miatt. Kiemelte, hogy 24 évig volt a Web.com ügyfele és ilyen hosszú együttműködés után más bánásmódot remélt. Ráadásul azért sem értette a lépést, mert sosem volt probléma a doménnel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • felemelő #13
    Természetesen nem tudunk eleget, a sex,com ügyhöz nagyon nem hasonlítható.
    Gondolom az USA-ban is vannak valamilyen jogelvek (ha lazábbak is, mint a mi domain elbírtoklás lehetőségünk, ha az eredeti tulajhoz nem kötüdik, de egy cégnévhez vagy márkanévhez meg igen és megtévesztésre alkalmas).

    És gondolom hasonló lenne az USA eljárása is, ha bejegyezném az USA.hu vagy USAEmbassy.hu domaint és egy társkeresőt üzemeltetnék benne.
  • TokraFan #12
    Akkor a te készülékedben van a hiba! Mi nem érthető számodra azon -egy akármilyen kommunikációban-, hogy "lenyúlás"? Bár ez valóban csak szleng -még ritkának sem nevezhető-, és tényszerűen nem jogi szakkifejezés, de a jelentése mégis teljesen egyrétemű. Nyilvánvalóan lopást jelent, amit persze te is tudsz, csak teszed itt az értetlent. Lovagolhatsz ezen, csak nincs értelme.

    A lefőbb ügyésszel kapcsolatban pedig: Látjuk, hogyan működik a magyar un. "igazságszolgáltatás".
  • HyBrIDNyLA #11
    Hát elolvastam amit mondani akarsz a sex.com-ot illetően. Elég szubjektív, elég nehéz belőle kiindulni, de itt nagyságrendekkel több valósult meg, mint egy egyszerű lopás. Itt szükség volt az adott provider megtévesztésére is, h az elkövető átvehesse az irányítást az adott domain felett, tehát újabb büntetőjogi tétel is megvalósult a csalás. Itt ezt egy hamis állítással érték el, h az adott szolgáltató eljárjon és eljárási hibákat is kihasználhattak, vagy a bűnszövetségben követhették el. Ha a cselekményeket elolvasom, véleményem szerint az EU-ban az adott domain visszaszerzésére még csak PP perre sem lenne szükség, ugyanis a tulajdonjog és ennek bizonyíthatósága adott volt. Amennyiben a lopás és a csalás vélelmezhető, akkor BCS és a hatóságoknak kötelességük hivatalból megindítani az eljárást. A bírói eljárásban kötelezhetőek az eredeti állapot visszaállítására. Az okozott kár megállapítása és a kártérítés mértéke már PP alá esik Ha már mérleg, ezekre a jogi lehetőségekre amik itt megvalósultak az EU-ban pontosan ugyanúgy megvan a lehetőség, ami modern jogállam feltétele. Én azért nem magasztalnám annyira Amerikát a tulajdonjog védelmét illetően. A legfőbb ügyésszel kapcsolatos aggodalmaid jogi aspektusból értelmezhetetlen, megválasztható, leváltható, h emberileg milyen és mit képvisel ez szubjektív megítélés tárgyát képezi. A humán tényező ennyi erővel a bíróságokon megjelenhet, ami viszont az ügyészségekkel szemben független önálló hatalmi ág. Ilyen összefonódásokra máshol is lehetőség van, akár az USA-ban is. Ha egy jogi eljárás alanya együtt golfozik a bíróval az máshol is probléma lehet.
  • HyBrIDNyLA #10
    Úgy állítasz valamit, h nem tanultad. Nem jogi szakportál, de érdemi elvárás az érthető kommunikáció. Jogi és műszaki területen dolgozok, nem értem amit mondani akarsz! Ha odahoznának egy papírt és ez lenne leírva, kéne intézkedni, mert "lenyúlták" megakadna a lemez, mert nem értem. Nem értem mi a cselekmény, nem értem mi a tényállás. Ezt így hívják! Az érthető kommunikáció elvárás és az élet más területén is elvárás, főleg ha állítunk, felvázolunk valamit. ..és ezzel nem csak én vagyok így, egy rendőr, egy nyomozó egy szabálysértési előadó sem tudna ezzel a kijelentéssel mit kezdeni. Ez nem egy kerékpár.
  • TokraFan #9
    Ez itt egy internetes fórum, nem jogi szakportál. Ennek megfelelően, a hozzászólóktól sem várható el a precíz jogi nyelvezet, és a jogszbályokban alkalmazott szavak 100% pontos alkalmazása. Ez itt nem erről szól, nem a tárgyalóteremben vagyunk.
    Lehet, hogy a lenyúlás szót nem ismeri a vonatkozó tv., de itt nem ez a lényeg, hanem a szó jelentése! Fogalmazhattam volna úgy is, hogy a kérdéses doimaint jogtlanul eltulajdonították, de így majd a jogászok fogalmaznak egy perben.

    A hozzászólásom lényege egyébként az volt, hogy Amerikában -általában- a tulajdonjog védelme sokkal erősebb, mint itt.

    "Magyarországon jogállam van"

    Alapvetően még igen, de már erősen gyengítik. Egy polt péterrel az élen azt hiszem a jogállamiság és a demokrácia azon kitétele eleve sérül, miszerint az igazságszolgáltatásnak politikailag függetlennek kell lennie.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.05.06. 15:40:30
  • HyBrIDNyLA #8
    Ha hallgattál volna valahol, valamilyen egyetemen jogot, akár alapszinten is, akkor ezt, így, ebben a formában nem írtad volna le. A válaszod minden tárgyilagosságot nélkülöz és átitatja az elfogultság. Az európai jogrendszer alapja az Európai Unió Alapjogi Chartája. Alapja a jogharmonizáció. Kötelező érvényű a Lisszaboni szerződés hatályba lépésével. Magyarország jogrendje szorosan illeszkedik az EU jogrendjével. Az EU jogrendjét nem lehet egy mérlegre tenni egy USA jogrenddel, ahol még a tagállamok között is hatalmas eltérések lehetnek és vannak is. Magyarországon jogállam van, ennek megvannak az alap feltételei, különben nem lehetnénk az EU részei. Még a fogalmazásodban, a szóhasználatodban sem lehet eligazodni. "lenyúlták" ez mit jelent? pl. a 2012. évi C. tv. ezt a szót nem ismeri, sem a 2012. évi. II. tv. A jogállam alapja, h a jogorvoslati lehetőségek rendelkezésre álljanak. Ez ugyanígy az EU tagországainál is rendelkezésre áll.
  • TokraFan #7
    Amerikában ez kicsit azért máshogy működik, mint itt orbanisztánban.
    Több hasonló per volt már, és legtöbb esetben megnyerték. Pl. a sex.com-ot annak idején egyszerűen lenyúlták a tulajdonosától, és bár évekig pereskedett érte egy milliárdossal (akinek egyébként havi kb. 1 millió dollárt hozott a domain), végül visszanyerte, egy vaskos kátérítéssel együtt.
  • HyBrIDNyLA #6
    Jogilag, etikailag és kronológiailag is érdekes a sztori. Hozzáteszem, láttunk már itthon is hasonlót, csak amerikai vállalat részéről. Lásd: Google.hu, ami nem mutatott mindig a keresőóriásra. Aki kicsit jártas az informatikában tudja miről is van szó. ..de nem kell messzire menni, ha pl. a Welt 2000 Kft.-ről beszélünk, ha már államosítás. Egy fialó tehenet vett az állam irányítása alá. Attól mert valaki időben megvett valamit, nem jelenti azt, h nem lehet tőle elvenni, államosítani a megfelelő jogi eszközökkel. "Amit nem tudsz megvédeni, az nem a tied."
  • morguldae #5
    Ez igen is hír, amikor megint megpróbálnak egy "kisembert" csak úgy kisemmizni. Reméljük jó nagy kártérítést fog kapni! Tűrhetetlen, hogy csak úgy ellopják a doménjét!
  • TokraFan #4
    Hogy a cikkhez is szóljon valaki, véleményem szerint, a fickó rettenetesen nagyot fog kaszálni ezen. Nyilvánvalóan jogsértő volt a domain elrablása. Remélem minimum több millió Euro-ra perli a rohadékokat.