Berta Sándor

Francia­országban hoz létre munkahelyeket az Amazon

A kereskedelmi konszern komoly összegeket fektetett be az európai uniós tagállamban.

Az Amazon azt tervezi, hogy 2000 új munkahelyet hoz létre Franciaországban. Amennyiben az elképzelések megvalósulnak, úgy az amerikai társaság már összesen 7500 embert fog foglalkoztatni ott.

Az Amazon 2010 óta több mint kétmilliárd eurót invesztált be Franciaországba. Dübörög a gazdaság, tavaly annyi munkahely jött létre, mint amennyi utoljára 2007-ben. Az ország kiemelten fontos az Amazon számára, hiszen Nagy-Britannia és Németország után a harmadik legnagyobb európai piaca. Ennek köszönhető az is, hogy a vállalat nemrég megállapodott a helyi adóhatóságokkal. Az Amazon Prime Now 2016 óta érhető el Párizsban és a vállalat összesen öt logisztikai központot üzemeltet az államban. Emellett idén tervezi egy 142 000 négyzetláb alapterületű raktárház megnyitását is. Frederic Duval, a társaság Franciaországért felelős vezetője azt mondta, hogy szeretné, ha más helyi városokban is elérhető lenne a Prime Now szolgáltatás. A menedzser ugyanakkor azt nem közölte, hogy terveznek-e ilyen lépéseket.

Az Amazon tavaly októberben Franciaországban több szupermarket-üzemeltetővel is felvette a kapcsolatot a lehetséges együttműködés reményében és emellett érdeklődést mutatott a Casino nevű holdinghoz tartozó Monoprix-piacok iránt is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!