SG.hu·

A neten szűrnék ki az öngyilkosságra hajlamosakat

A neten szûrnék ki az öngyilkosságra hajlamosakat
Az első lépésben azért, hogy az illetékesek jobban felmérjék a regionális különbségeket.

Az online zaklatás témája mellett a depresszió, illetve az öngyilkosságok megelőzése is fontos témának számít manapság, ebben pedig egyre többen támaszkodnak a modern IT-eszközökre. A kanadai kormány belép ebbe a sorba, ők egy mesterséges intelligencia-cég segítségével jósolnák meg az új esetek gyakoriságát, mégpedig területi alapon.

Az aláírt szerződés értelmében a mesterséges intelligenciára, annak gyakorlati alkalmazására fókuszáló Advanced Symbolics mintegy 160 ezer, a ma népszerű közösségi hálózatokon használt felhasználói fiók folyamatos monitorozásával figyelné meg az aktuális trendeket, mégpedig a kommunikáció, a viselkedés, valamint a gondolatok jobb felmérésével, azok elemzésével, valamint a területi különbségek felvázolásával. Ennek révén a kormányzat jó eséllyel előre meg tudja határozni, hogy miként kell jobban elosztani az ezzel kapcsolatos erőforrásokat, a remények szerint tehát több öngyilkosságot tudnak majd megelőzni a jövőben.

Érdekes, hogy maga a Facebook is mostanában, egészen pontosan novemberben mutatta be új eszközét, amely szintén a megelőzésre koncentrál. A felhasználók jelenthetik a gyanúsnak tűnő hozzászólásokat, az érintett személyekkel pedig közvetlenül is felvehető a kapcsolat, hogy megelőzzék a konkrét cselekvést. A kanadai projekt most indul, első körben pedig júniusig tartana, amelyet az eredmények felmérése követ majd. A szerződés szerint azonban 5 alkalommal van lehetőség további 1-1 évvel kiterjeszteni azt, és míg ez az első lépés mindössze 25 ezer dollárba kerül, a teljes időtartamra 400 ezer dollárt irányoznának elő.

A Public Health Agency of Canada szóvivője szerint kifejezetten tesztprogramként gondolnak a kezdeményezésre, ők maguk is kíváncsiak, hogy miként lehet az online adatok révén jobban felvázolni a közeljövő trendjeit.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Akva2018. 01. 08.. 08:48||#6
A kurva anyjukat figyeljék le! Akkor leszek öngyilkos, amikor akarok. Az én életemmel senki ne rendelkezzen!
© Skylake2018. 01. 06.. 08:47||#5
Egy próbálkozós, pilot kategóriás közbeszerzés (nem közbe-szerzés) úgymond ajánlattételi felhívása ez. Most járt le, tehát az ajánlattevők beadták ajánlataikat. A tárgya kissé odab*sz a személyiségi jogoknak, de ez majd a projekt megalapozása során, a jogi szakértőkkel dolgozva egyértelműen ki fog derülni. Ez olyan szintű lesz, hogy az ajánlatkérők választhatnak:

- kukázzák az egészet,
- csinálnak egy keretrendszert, ami működne is - csak ehhez jogszabályváltoztazások sorát kéne végigcsinálni, amit viszont nem fog az ottani parlament megszavazni. Ez utóbbi kimenet a valószínűbb. Dolgoztam így "megvalósult" állami projektben, minden kész volt, csak épp a rendszer maradt a tesztadatokon kívül töküres - ugyanezért.

Az aláíró nő egyébként marha érdekes, mivel agrárgazdálkodási főfogaskerék. Nem is értem, hogy írhatott alá (ne szpemmeljük, kérem):

http://www.goc411.ca/en/154483/Erin-Massey
Erin Massey works as Senior Contracting Officer for Agriculture and Agri-Food Canada.
Erin can be reached at 613-773-2737

First name
Erin
Last name
Massey
Title
Senior Contracting Officer
Telephone Number
613-773-2737
Alternate Number
Fax Number
613-773-0966
Email
[email protected]
Street Address
1305 Baseline Road Tower 5, Floor 2, Room 345 (view on map)
Country
Canada
Province
Ontario
City
Ottawa
Postal Code
K1A 0C5
Department
AAFC-AAC
Agriculture and Agri-Food Canada
Organization
PSCU-SPCSP
Professional Services Contracting Unit
© Cat2018. 01. 05.. 18:15||#4
Csomó mindent lehet, de a fals riasztásokat mindenképpen elkerülném emberi szakértők előzetes bevonásával:
- a posztjait kiemelni az ismerősei hírfolyamában, hogy azok reagáljanak rá, foglalkozzanak vele
- neki nem megmutatni olyan dolgokat amelyektől rosszabbodik a helyzet, pl. xy ismerőse milyen boldog valamitől
- elküldeni neki automatán egy segélyvonal számát, vagy az ő elérhetőségét megadni egynek, hogy felhívják, ha van rá kapacitásuk
- összekötni valahogy másokkal, akik hasonló mélyponton már átestek, és felajánlják a segítségüket valamilyen online formában

Alternatívaként megvárjuk, míg felmászik valamelyik hídra, és több ezer ember fog elkésni miatta a munkahelyéről, mert a tűzoltók lezárják azt.
© wraithLord2018. 01. 05.. 17:57||#3
És mit csinálnak velük, beiratják őket kamikaze pilóta képzésre?
© DanielGray2018. 01. 05.. 16:08||#2
És még kit?Nem véletlenül sokalltak be néhányan.Orwell regénye itt ölt valóságot a szemünk előtt,és a hipszterek tapsikolnak.A szaromról ne adjak záró jelentést?Mi van benne,mennyi rossz kaját zabáltam,stb.Nem világos a totál uralom,a totális és fogyasztó elme megteremtése?Vegyek okos lapos tévét?Nem veszek!Mert nekem jó az a fos is,ami jelenleg üzemel,de jönnek,eltipornak véleményemmel együtt és letolják a torkunkon.Szép,baró kis világkép sejlik fel előttem... Engem ne vázoljanak fel,csak szeretném,ha állampolgári jogaimra hivatkozva nem fényképeznének le,majd személyiségi jogaimra való tekintettel hagyjanak békén.
© TokraFan2018. 01. 05.. 15:57||#1
"A fő cél a megelőzés"

Hogyne...