Berta Sándor

Továbbra sem tartják be az előírásokat a távol-keleti bérgyártók

A neves márkanevek alatt megjelenő termékeket hétvégenként is mostoha körülmények között dolgozó munkások állítják elő fillérekért.

A China Labor Watch munkavédelmi szervezet összesen 14 szabálysértést talált a Catcher Technology nevű társaságnál, amely az iPhone és iMac készülékek házait készíti, illetve számos alkatrészt állít elő a Samsung, a Hewlett-Packard, a Lenovo és az LG számára is. A beszállító az Apple saját biztonsági és egészségügyi előírásait is megsértette. A China Labor Watch tavaly október és idén január között folytatta le a vizsgálatát. A Catcher Technology székhelye a Shanghaj melletti Suqianban van és többek között azért bírálták, hogy visszatartotta a munkásai szombati munkavégzésért járó bónuszát.


A Bloomberg arról írt, hogy a vállalat a szennyvizet - minden tisztási folyamat nélkül - közvetlenül a nyilvános csatornahálózatba vezette el. A munkavédelmi szervezet továbbá azt is kifogásolta, hogy tavaly májusban 90 dolgozó volt kitéve egy mérgező gáz hatásainak és ezért mindegyiküket kórházba kellett szállítani. Öt ember állapota olyan súlyos volt, hogy az intenzív osztályra kerültek.


Ezeken a beléptetőkapukon özönlenek be az emberek, az azonosítás arcfelismeréssel történik

Papír szerint 24 órás tanfolyam a betanítás, de az valójában egy óráig sem tart; a munkások a végén egy kérdéssort kapnak, és a munkaadó hangosan felolvassa a résztvevőknek, hogy mire mit kell beírni. Nem hívják fel az emberek figyelmét a potenciális veszélyekre, és a dolgozóknak saját maguknak kell fizetniük az orvosi vizsgálatokért. Kilépéskor nem ellenőrzik a fizikai állapotukat, és betegségek esetén nincs megállapítva, hogy abban szerepet játszottak-e a munkakörülmények. A védőfelszerelések hiányosak, például nem kapnak védőszemüveget, a naponta kiosztott új gumikesztyű néhány óra alatt szétmállik, és a borzasztó hangos CNC-gépek mellett füldugóval lehetetlen a kommunikáció.


A gyár dohányzóterülete, középen vannak a hamutárolók

Szintén problémás, hogy a Catcher Technology olyan műszakrendszert vezetett be, amelynél hetente csupán egyetlen szabadnapot engedélyeztek a munkatársaknak és a szombat, valamint a vasárnap hivatalosan munkanap volt. Ezáltal megtakarítható volt a hétvégi munkavégzés mellé járó bónusz. Mindez havonta 77 dollár mínuszt jelentett az egyes alkalmazottaknak. Az egyik gyárban tett látogatás során egy újságíró a szálláshelyekkel kapcsolatban is visszásságokat fedezett fel, például nyolc munkás nyomorgott egy 4 férőhelyes szobában. A dolgozók az interjúk során a hosszú munkaidő és a biztonsági szabálysértések miatt is panaszkodtak.


Emberek tömegei állnak sorban, hogy állást kaphassanak a gyárban

A havi fizetés 2030 jüan, azaz átszámolva kb. 79 ezer forint, melyhez túlórákkal, éjszakai műszak vállalásával, hétvégi pótlékokkal még egyszer ennyi összejöhet. Azonban ebből levonják a szállásköltségeket, némi kötelező biztosítási díjat, és az étkezésért is külön fizetni kell. Kb. 150 ezer forint az elérhető maximum havonta, de ezért heti hat nap, napi 10 órát kell dolgozni. A munkásszálláson nem mindig van meleg víz a zuhanyzókban (emeletenként egy van), és a gyenge fűtés miatt télen gyakran megbetegszenek az emberek. Sokan ezért inkább albérletben laknak, de a gyár 2 kilométeres körzetében nincs semmi, ezért ilyenkor az utazásért is fizetniük kell.


Teljesen kimerült dolgozók a Catcher gyárának éttermében

Az Apple egyik szóvivője úgy reagált a felvetésekre, hogy már a jelentés nyilvánosságra hozása előtt elküldték a saját vizsgálati csapatukat Kínába, hogy ellenőrizze az érintett üzemet. A szakemberek 150 munkatársat kérdeztek meg és e beszélgetések során semmilyen szabálysértésre nem derült fény. De minden jelzést megvizsgálnak és mindent megtesznek azért, hogy megvédjék a beszállítóik alkalmazottait. A cég egyik szóvivője azt közölte, hogy a saját vizsgálataik nem találtak szabálysértésekre utaló jeleket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzed001 #17
    Tényleg, én sem értem mi ez a hiszti-kriszti itt pár embertől.
    Leírtam a tényeket. Egy legalább 10 évvel utánam jövő koleszos megerősítette (sőt, rátett egy lapáttal).
    Mit nem lehet ezen érteni ?

    Azt különösen viccesnek találom, amikor úgy ír valaki "lejárató" tartalmú hsz-t, hogy tény tartalma kevesebb, mint párizsiba/virslibe a hús.
    Csendben jegyzem meg, 2 évfolyamtársam kapott tüdőgyuszit koleszos időnk alatt (tehát csak akiről én tudok, mert ismertem).
    Mivel én úsztam, vízilabdáztam, így hozzászoktam a fagy+vízhez. Sőt, imádtam a termálvíz_szabadégalatt+havazás+ -10 fokot a kedvenc strandomon (tudod, '90 előtt még voltak olyanok ... tudod?).

    És nem mindenki járt ám hétvégéken haza. Volt aki csak 2-3 havonta. És nem azért, mert nem akart volna, hanem mert annyit kellett tanulni.
  • fonak #16
    Nem láttam itt semmilyen hisztizést, te kaptad fel a vizet.
  • who am I 7 #15
    te valami kislány vagy?
    mondjuk, azokból a ostobaságokból amit ide hazudsz, ott tüdőgyulladásban megkellett volna halnod már akkor, de nyilván (a mellékelt ábra is azt mutatja) nem úgy volt, mint amiket ide hazudsz, az meg, hogy tanulni kellett, mi a [email protected] mentél oda, ha most sírdogálsz miatta?
    saját tapasztalatom a 2000es évek elejéről, hogy faszság amiket beszélsz, egy-egy eseteket ragadsz ki, amiket nem mondom, hogy nem történhetttek meg (melegvíz hajnal 1kor már jó hogy nem volt), fűtés volt amennyi kellett pont, nem 15 fokban kellett aludnotok, de konstans nem álltak fent ezek a dolgok és kész.

    főleg régebben a koleszok nem voltak 5 csillagos szállók (persze most sem), de pár félhülye észlény már szidja is a kormányt itt alul régmúlt miatt, amihez köze sincs....észlények.

    másrészről, ezeknek a munkásoknak, ha nem lesznek öngyilkosok, életük végéig dolgozhatnak itt, a koleszból meg hazamehettél és ha nem voltál hülye pár évnél nem tartott tovább és műszakvezető, felügyelet sem volt, főleg nem ilyen.

    szóval jó érzés amúgy hisztizni és csúsztatni?
  • mrzed001 #14
    Attól, hogy itt trollkodsz - egy tételt sem cáfoltál meg az általam felsoroltakból -, nem hogy tény nem lesz az állításod, de egyenesen gyerekes és együgyű.
    Amúgy gondolom egy 5-10 évvel fiatalabb vagy nálam. Nekem kint az adatlapon a korom, neked nem.
    Már csak azért is, mert "felújításokról" írsz. Na én ilyennel nem találkoztam. Külön vicces, hogy a wifi-s korosztály is hasonló szépségekről regél előtted. Szóval a pofára esésnek vannak fokozatai, és te éppen megütötted benne a fődíjat.


    @bundasjezus:
    A mi időnkben még nem az volt a gond, hogy gyenge a wifi, hanem hogy kinek húzzák egyáltalán be a koaxon a netet a szobájába :D
    Azt mindenesetre viccesnek találom, hogy koedukált lett a WC és zuhanyzó. Ez nekem már túl liberális. Mi még kizavartuk a lusta csajokat. Lépcsőzzenek csak ők is egy emeletet, mint tettük mi is.
    A hosszú folyosókon zajongók szerintem örök. Pláne, hogy az ajtók viccesen minden zajt beengedtek, és ki alig. Ennek mondjuk megvolt az előnye is :D
    Persze amikor előtted az emelet kocsmája (1 héten át minden nap reggel 6-ig), és minden másnap ZH, na akkor azért nem az igazi a mosolyod.
  • Sequoyah #13
    Attol hogy leirod meg nem lesz teny:D
    Egyebkent eppen a felujitasok miatt dobaltak szet minket mas koleszokba...

    A megfogalmazasod alapjan ("...fiatalsag...") ugy tunik nem a kolesszal volt a baj, hanem te nem tudtal beilleszkedni:) A tobbsegnek tokeletesen megfelelt arra a nehany evre. Na messze nem volt luxus, nem is elnem le ott az eletem. De egyreszt messze nem volt olyan rossz, mint egy kinai munkasszallo, masreszt az igenyek is egeszen masok egy diak szamara, mint egy felnott ember szamara akinek ez az eletet jelenti...
    A felujitasok utan pedig a minoseg is kategoriakkal jobb lett.
    Utoljára szerkesztette: Sequoyah, 2018.01.25. 18:20:38
  • bundasjezus #12
    Most feltörtek bennem a műegyetemi koleszos emlékek :D

    Vásárhelyi koli:
    - ott a dohányzó kb olyan volt, mint itt a cikkben a kínai melósoké
    - az alapvetően két személyes koli szobában négyen laktunk. Én érkeztem negyediknek, de nekem már se szék, se asztal, se az ágyra matrac nem jutott. Ezeket végül a karbantartók "megkenésével" (sok sörért cserébe "akkor most már ismerjük egymást" címszóval) tudtam beszerezni, pedig elvileg alanyi jogon jártak volna nekem is.
    - a kolis wifit a negyedik emeleten csak akkor lehetett fogni, ha a laptopot betettem az asztal alá...
    - a szobához tartozott zuhanyzó, de hihetetlenül gombás volt

    Kármán koli:
    - állandóan buli volt a folyosón, főleg mivel a seniorok is azon a folyosón laktak
    - koedukált wc. Egyszer egy jó csaj mögött mentem be a wc-re, ő beült a "női" fülkébe én pedig mellé a jelöletlen fülkébe. Akkor hallottam életemben először nőt [email protected] és hangosan [email protected]
    - koedukált zuhanyzó. Egy közös belső folyosóra nyílt a férfi és a női zuhanyzó is. A női fülkéket egy semmitmondó függöny választotta csak el. Ráadásul a férfi fülkékhez mozgásérzékelős lámpa volt beszerelve, de a mozgásérzékelő a női zuhanyzó elé volt szerelve. Így esett meg velem, hogy 2 perc zuhanyzás után lekapcsolt a lámpa, ezért egy szál répában ugráltam a mozgásérzékelő előtt a sötétben, hogy kapcsoljon már fel végre a lámpa. Fel is kapcsolt és pont akkor lépett be három csaj...

    Volt szerencsém a kecskeméti fősuli homokbányai koleszához, hát az konkrétan 5 csillagos szálloda bármelyik BME-s kolihoz képest.
  • mrzed001 #11
    Valójában semmit sem túloztam el, tényeket közöltem. A jó buli ugyebár azt jelentette, hogy a túlhajszolt fiatalság s.gg részegre itta magát olcsó sz.r lőrével, miközben kibírhatatlan hangerővel üvölt valami béna zene. Hát, ha neked ez a buli, akkor biztos nagyon élvezted.

    "4 muegyetemi koleszt is megjartam"
    Na és melyikből miért dobtak ki ? Mert én egész idő alatt egyetlen koleszban voltam, még csak másik emeletre se kerültem. Úgy mellesleg ja, pont az én emeletemen volt a női wc/tusoló, szóval megvolt a tesi óra a koleszban is.

    "A felujitasok utan ... "
    Voltak felújítások ?
    Kapott légkondit a kolesz? Mert amúgy igen vicces volt az üvegpalota alu ablakkerettel nyáron, amikor premierplánéba tűz rá a nap.
  • Sequoyah #10
    A muszaki egyetem koleszai valamiert megis jo bulit jelentettek amellett, hogy ez valodi kiugrasi lehetoseg is a jo elethez.
    Es meg amiket felsoroltal is nagysagrendekkel jobbak, mint a cikkbeli kinai munkakorulmenyek... foleg hogy erosen el is tulzod, hogy mar-mar a hazugsag hatarait surolva... 4 muegyetemi koleszt is megjartam, joreszuket meg a felujitasok elott, es teljesen jol mukodott minden. A felujitasok utan pedig aztan vegkepp...
  • fonak #9
    Mégpedig egy olyan országban, amelyik papíron nem kapitalista, hanem szocialista, és a Kommunista Párt irányítja. :)
  • zola2000 #8
    Üzemi baleset: kánikulában forró gumi mellett nem baj a hűtésen spórolni kell merz drága, mérgező anyaggal öntik le a padlót, de a munka nem állhat le, itt tartunk.