Berta Sándor

Híríró botok fejlesztését támogatja a Google

Már 2014-ben megjelentek a robotok által írt cikkek és napjainkra a botok több tartalmat generálnak az interneten, mint a felhasználók, de a vélemények megosztásában a legszorgalmasabbak. A Google most egy brit robotriporter-projektet segít.

A Google két évvel ezelőtt indította el a Digitális Hírek Kezdeményezését, amellyel az volt a célja, hogy bemutasson olyan új utakat, amelyek segítségével az újságírás túlélhet a digitális korszakban is. A három éven át tartó program számára a társaság 150 millió eurót biztosított. Az összegből most 706 000 eurót kapott a The Press Association, a legnagyobb brit hírügynökség azért, hogy az Urbis Mediával közösen támogassa a Reporters and Data and Robots (RADAR) nevű projektet.

Egy öt újságíróból álló csapat azon dolgozik, hogy a hatóságok szabadon hozzáférhető adatbázisainak köszönhetően információkat szerezzen a helyi eseményekről, majd létrehozza az anyagok előzeteseit. Tehát olyan szövegeket (template-eket) írnak, melyekbe utána automatikusan behúznak közigazgatási honlapokról konkrét információkat, például hogy milyen utcában történt baleset vagy hogy milyen közlekedési járat lesz elterelve. Ezek a hírek főleg az egészségügy, a bűnözés és a munkaerőpiac területét, illetve további - helyi kötődésű - témákat fognak érinteni. A RADAR-t 2018 elején zárhatják le és utána a program keretében kifejlesztett híríró botok havonta 30 000, elsősorban helyi igényeknek megfelelő anyagot készíthetnek.

A természetes nyelvezetű szövegeket készítő szoftver gondoskodik majd arról, hogy bizonyos témák esetében egy cikknek számos verziója valósuljon meg. A The Press Association hangsúlyozta, hogy a jövőben is szükség lesz képzett újságírókra, de a RADAR lehetővé fogja tenni, hogy a mesterséges intelligenciát arra használják fel, hogy a hagyományos módon el nem készülő nagy mennyiségű helyi híreket legyártsák.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #3
    Nagy ügy...
    Már ez *emberi*riporterek is tudnak olyan hajmeresztően kicsavar híreket kreálni a semmiből,hogy a botok símán *lealázzák*Őket !
  • Sir Cryalot #2
    chatbotozás mellett ez a másik abszolút legalja téma.
  • Senkhy #1
    "Valószínűleg a gépek írta könyvek nem nőnek túl az emberi leleményességen. Bár egyfajta elgépiesedés máris megfigyelhető a film, rádió, sajtó és propaganda, valamint az alacsonyabb rendű újságírás világában."
    Idézet forrása: George Orwell: Az irodalom felszámolása.