Gyurkity Péter

Nagy neveket szorítanak ki a kínai gyártók

A HTC nem tudott növekedni, az LG pedig már meg sem próbálkozik ezzel a kínai piacon.

Az LG a korábbi terveknek megfelelően megkezdte új zászlóshajójának értékesítését, a G6 névre keresztelt okostelefon április 6-án az Egyesült Államokban indult el hódító útjára. Hogy ez mennyiben lesz sikeres, azt még persze nem tudjuk, de mindenképpen érdekes részlet, hogy a cég a jelek szerint nem próbálkozik meg egy kínai debütálással.

Az 5,7 hüvelykes kijelzővel ellátott, a Snapdragon 821 chipre, 4 GB memóriára, 3300 mAh-s akkumulátorra, valamint egy hátoldali 13 megapixeles iker-kamerára épülő megoldás csaknem egy teljes hónappal előzi meg a Samsung új fejlesztését, amely április végén fut majd be, két változatban. A BusinessKorea értesülése szerint viszont Kínában meg sem próbálják piacra dobni azt, amit többen logikus és egyben realisztikus döntésként értékelnek, tekintettel arra, hogy ottani részesedésük és befolyásuk elenyésző, vagyis nem sok esélyük lenne egy sikeres rajtra. Szembetűnő, hogy az USA-ban eközben ingyen Google Home eszközt, illetve ingyen tévét is kínálnak, amennyiben a Sprint vagy a Verizon szolgáltatón keresztül szereznek majd be egy-egy példányt, az igyekezet tehát ott jól látható.

A DigiTimes eközben saját cikkében arról ír, hogy az Asus és a HTC is hasonló cipőben jár, legalábbis ami a kínai piacot illeti. Az Asus esetében a középkategóriában sem sikerült igazán megkapaszkodniuk, itt egyrészt a szükséges OLED-panelek hiánya, pontosabban az akadozó utánpótlás, másfelől pedig a kínai gyártók gyors előretörése akadályozta meg az eredeti tervek valóra váltását, ezért tavaly 25 millió helyett csak 20 millió telefont szállítottak le. A Samsung Display felől nem mutatkozott nagy hajlandóság a megállapodásra, ezért a kínai Tianma Micro-electronics segítségével szeretnék biztosítani a szükséges példányszámot.

A HTC ugyan csúcskategóriás példányt is bemutatott, a Huawei, az Oppo, a Vivo, a Xiaomi, valamint a Gionee előrenyomulása miatt azonban így sincs sok esélyük a kínai piacon, ami meglátszik majd az első negyedéves eredményen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #2
    Azért mert a kínai telefonban ki kell fizetni a hardver árát és ennyi

    Míg a többi ország gyártója pénzt kér a márka névért is.
  • esztyopa #1
    Miért baj ez?
    Mert a kínaiak...kicsik?