Berta Sándor

HoloLens-kihívón dolgozik az Avegant

Az Avegant által készített eszköz az úgynevezett Lightfield-technológiára épül és a korábbi multimédiás Glyph készülék ötleteiből is merítettek a mérnökök. Emiatt a szemüveg jelentős mértékben különbözik az olyan megoldásoktól, mint a HoloLens, ráadásul eleve úgy tervezik, hogy tömegesen értékesíthető legyen.

"Egy kiterjesztett valóság termék létrehozása sokkal bonyolultabb feladat, mint egy virtuális valóság eszközé, hiszen egy virtuális világ létrehozása helyett a valódi világot kell kibővíteni. A felhasználók azt várják, hogy a tárgyak vagy az avatárok úgy viselkedjenek, ahogy a fizikai törvények előírják, az azoktól való eltérések ugyanis sokkal zavaróbbak, mint a virtuális valóság esetében." - nyilatkozta Eric Trabold, az Avegant értékesítési és marketingügyi alelnöke. Trabold kiemelte, hogy egy olyan Lightfield-technológiájú szemüvegen dolgoznak, amelynél a kijelző átlátszó.

Jelenleg a rendszerhez még szükség van egy PC-re és egy külső kamerára. A prototípust két HDMI-kimenettel látták el, de a végleges változat már vezeték nélküli kapcsolatra lesz képes. A menedzser rámutatott, hogy a Lightfield előnye, hogy lehetővé teszi a virtuális tárgyak különböző fókuszálási szinteken való megjelenítését. Ez annak köszönhető, hogy a technológiában egy helyett több fókuszálási szint van. Ez a kialakítás közelebb van az emberi látáshoz és jelenleg a Lightfield az egyetlen olyan technológia, amely képes a több szintes fókuszálásra.


Az Avegant számos demóprogramot fejlesztett ki. Ezek között van egy bolygórendszer, amelynél a hegyek és az óceánok, valamint a Nemzetközi Űrállomás is közvetlen közelről tanulmányozhatók. Emellett elérhető egy akvárium, amelyben tengeri teknős, kalmár és cápa is van, s amelybe a felhasználók lemerülhetnek. Van továbbá egy interaktív avatár, amely a szemével követi az embereket, valamint egy 3D-térkép, virtuális e-mailek és egy e-kereskedelmi platform, amelynél lebegnek a termékek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #6
    Talán a kettő vegyítése lehet jó valamire, de olyan szinten pengeél téma ennek az ár/teljesítmény belövése hogy szerintem mazochisták foglalkoznak vele.

    http://www.kguttag.com/

    óriási szopás az AR, és már itt vannak a VR fanboyok is akik a partvonalon túlról skandálják hogy FOV FOV FOV.

    Az avegant által használt DLP technológia pedig elérte a határait épp mostanság, nem mehet 5 mikron alá per pixel valami áttörés nélkül.
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2017.03.15. 16:50:41
  • Sir Cryalot #5
    Ez jó kérdés,

    két út van, vagy felváltva villogtatják mint az avegant ,

    vagy egyszerre van nagyfelfelbontást szétrakosgatva térben kisfelbontássá.

    1. módszer a time multiplex

    2. módszer neve integral imaging

    egyik sem hihető hogy fényes karriert fut be a közeljövőben, egy időben hittem hogy az első jó lehet de ahogy egyre mélyebb rétegekbe látok erősen szkeptikus lettem, a második pedig nyilvánvaló okokból nehéz és drága.
  • Inquisitor #4
    Eddig is voltak kísérletek Lightfield kijelzőkre, van is több megoldás, ezt értem.
    Viszont ahhoz sokkal többet is kell renderelni, ha réteges képet csinálnak akkor 3x annyit legalább. Na és itt kezdődik az, hogy mivel?
  • Tetsuo #3
    A képen látható eszköz még prototípusnak is rosszul néz ki.
  • Totti5 #2
    VRnak is jót tett hogy mindenki kinyögött valamit... ja nem.
  • Sir Cryalot #1
    Héj Dzsó figyeled milyen igaza van a marketingosztálynak, mennyivel jobban hangzik a holólenz mint a 90es években divatos videóglassz ?

    Ú-he, azt a mindenit, most biztos rálépünk a hülyezakós ceruzanyakú gúhgleresek nyakára figyeld csak, nálunk már kapucnispulcsi helyett farzsebbe nyúlkálós CEO is van. És a legjobb ha elbasszuk akkor csak megveszünk egy ilyen sufnicéget mint az Avegant!

    Hé Dzsó egyáltalán itt vagy? Már megint mit szivattak el veled a cafe shopban ??? Nem is hagytál
    ??????