Berta Sándor

Okos­szemüvegen dolgozik az Apple

Bár napjainkban inkább a virtuális valóság szemüvegek kerülnek inkább előtérbe, az Apple mégis kiterjesztett valóság készüléket készít.

A kaliforniai óriáscég a kiterjesztett valóság felé fordulhat - a Bloomberg bennfentesekre hivatkozva számolt be arról, hogy a gyártó egy okosszemüveg prototípusán dolgozik. Az eszköz képes lehet arra, hogy a felhasználók számára az információkat a szemük előtt jelenítse meg és akár virtuális objektumokat is elhelyezzen a valódi környezetekben. Az Apple már felvette a kapcsolatot a beszállítókkal és tesztelési célokra meg is rendelt egy kis mennyiségű megfelelő kijelzőt. Ez utóbbi dolog támasztja alá azt, hogy a társaság még nem a sorozatgyártást tervezi, azzal csak leghamarabb 2018-ban lehet számolni. Trudy Muller, a vállalat szóvivője nem kommentálta a megjelent értesüléseket.

Tim Cookra, az Apple vezérigazgatójára komoly nyomás nehezedik amiatt, hogy ő és a csapata minél előbb új termékekkel jelentkezzen. A társaság már egy ideje komolyan érdeklődik a terület iránt, hiszen 2013 novemberében felvásárolta az Xbox Kinect szenzor gyártóját, a PrimeSense-t, majd ugyanígy tett Metaio nevű kiterjesztett valóság vállalkozással és a Faceshift svájci fejlesztőstúdióval is.

A hír megerősíti Tim Cook októberi szavait. A menedzser akkor azt közölte, hogy semmi sem válthatja ki vagy helyettesítheti egy ember megérintését, ezért az olyan technológiákra összpontosítanak, amelyek ezt lehetővé teszik. Az egyik ilyen technológia a kiterjesztett, illetve a vegyes valóság. Érdekesség, hogy az Apple már 2006-ban olyan különleges szemüvegen dolgozott, mint a Google Glass. A fejlesztők egy médiafogyasztó terméket álmodtak meg, amelyet az átlagembereknek szántak, de a fejlesztést végül az iPhone és az iPod projektet előtérbe kerülése miatt leállították.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #2
    Élcelődésnek látszik a #1 -es komment ,de nagy igazságtartalma van: információ vetítésből nem lesz újgmenti meg vörcsáli rílősőn, mégha a Varga Mihály karakterúr jelenti be a digitális expón akkor se. Márpedig ezek a display-eik arra vannak kifejlesztve.
  • codaco #1
    Az Apple-t ismerve, a szemüveg 2.0 verziójában már átlátszó üvegre vetítik az információt. Ezt persze rendkívüli innovációnak fogják beállítani, és a fan-ok elájulnak tőle.