Berta Sándor
Lézerrel érkezhet az internet
A jövőben az internethozzáféréseket műholdak, drónok és ballonok biztosíthatják.
A Vialight Communications (VLC) nevű cég egy olyan lézeres adatátviteli technológiát fejlesztett ki, amely a légi és a földi állomásokra épül. Az átvitel hasonlóan működik, mint az optikai kábelek esetében. Wolfram Peschko, a VLC pénzügyi vezetője kijelentette, hogy jelenleg 10 Gbps-os kétirányú adatátviteli sebességre van lehetőség, a következő években azonban a sebesség 100 Gbps-ra növekedhet.
A koncepció lényege, hogy pilóta nélküli légi járműveket vagy ballonokat szerelnek fel a lézerkommunikációs rendszerrel, majd feljuttatják azokat a sztratoszférába. Mindez azt jelenti, hogy a berendezéseknek könnyűeknek kell lenniük és nem lehetnek nagy teljesítményűek, mert napelemek látják el azokat árammal. Nagyon robusztusnak kell lenniük, hogy mind a felszíni, mind a sztratoszférában lévő hőmérsékleteket elviseljék. Az eszközöknek a mínusz 80 és plusz 40 Celsius-fok közötti hőmérsékleti tartományban kell működniük.
A sztratoszférában repülő drónok és a ballonok 200-300 kilométer távolságra is továbbíthatják az adatokat. A nagyobb, például kontinensek közötti távolságok áthidalására a rendszert műholdakkal egészítik ki, amelyek körülbelül 1000 kilométeres magasságban vannak és a jelátviteli hatótávolságuk 4000-5000 kilométer. Az egyes járművek egymással és a földi állomásokkal is kommunikálnak. Peschko hangsúlyozta, hogy a sztratoszférában való kommunikációt nem akadályozzák a felhők és a légköri zavarok, azok csak a felszínnel való kapcsolatot befolyásolják. Erre csak két megoldás létezik: vagy rádiótechnikával továbbíthatók az adatok a felszínre vagy több földi állomást kell létrehozni.
A bal oldalon a küldő, mely a ballon aljába kerül, jobb oldalon egy földi fogadó modul
A menedzser hozzátette, hogy a lézeres adatátvitel nagyon célzott, ezért energiahatékonyabb, ehhez azonban a sugár nagyon intelligens irányítására van szükség. Amennyiben létrejön a kapcsolat, akkor a lézernek stabilnak kell lennie, hogy ne szakadjon meg a kommunikáció. Mindehhez nem csupán abszolút csúcstechnikás optikára és mechanikára van szükség, hanem intelligens szoftverre is, amely szintén képes kiegyenlíteni a működési zavarokat. A VLC-nek van egy saját kódolási rendszere, hogy ha a jel rövid időre kiesik, akkor regenerálható legyen.
A terület iránt nem csupán a Google és a Facebook érdeklődik, a VLC is kapott már megbízásokat meg nem nevezett nagy amerikai vállalatoktól, a technikára tehát bőven van kereslet. Az ok nem véletlen: a lézeres kommunikáció gyakorlatilag lehallgathatatlan, így a cégek a megbízható adataikat biztonságosan továbbíthatnák. További előny, hogy a hálózatnak nem kell az egész világra kiterjednie, korlátozódhat akár egy régióra is. Egy ország felépíthetné például az intranetjét, amelyet kívülről nem lehetne megtámadni, ráadásul a lézeres adatátvitel olcsóbb az optikai kábelhálózat kiépítésénél.
A technikát a Német Repülési és Űrhajózási Központ (DLR) Kommunikációs és Navigációs Intézete fejlesztette ki, a VLC-t 2009-ben szervezték ki a DLR-ből. A központ néhány hónappal ezelőtt sikeresen továbbított adatokat 1,72 Tbps-os sebességgel 10,45 kilométerre. Peschko szerint ez azt mutatja, hogy mi minden lehetséges a technikával. Peschko leszögezte, hogy nem kiváltani, hanem kiegészíteni akarják a meglévő rendszereket, hogy tovább javulhasson az internetellátottság. A tesztek sikeresek voltak és legkésőbb 2018-ban vagy 2019-ben elérhetővé válhatnak az első hálózatok.
A Vialight Communications (VLC) nevű cég egy olyan lézeres adatátviteli technológiát fejlesztett ki, amely a légi és a földi állomásokra épül. Az átvitel hasonlóan működik, mint az optikai kábelek esetében. Wolfram Peschko, a VLC pénzügyi vezetője kijelentette, hogy jelenleg 10 Gbps-os kétirányú adatátviteli sebességre van lehetőség, a következő években azonban a sebesség 100 Gbps-ra növekedhet.
A koncepció lényege, hogy pilóta nélküli légi járműveket vagy ballonokat szerelnek fel a lézerkommunikációs rendszerrel, majd feljuttatják azokat a sztratoszférába. Mindez azt jelenti, hogy a berendezéseknek könnyűeknek kell lenniük és nem lehetnek nagy teljesítményűek, mert napelemek látják el azokat árammal. Nagyon robusztusnak kell lenniük, hogy mind a felszíni, mind a sztratoszférában lévő hőmérsékleteket elviseljék. Az eszközöknek a mínusz 80 és plusz 40 Celsius-fok közötti hőmérsékleti tartományban kell működniük.
A sztratoszférában repülő drónok és a ballonok 200-300 kilométer távolságra is továbbíthatják az adatokat. A nagyobb, például kontinensek közötti távolságok áthidalására a rendszert műholdakkal egészítik ki, amelyek körülbelül 1000 kilométeres magasságban vannak és a jelátviteli hatótávolságuk 4000-5000 kilométer. Az egyes járművek egymással és a földi állomásokkal is kommunikálnak. Peschko hangsúlyozta, hogy a sztratoszférában való kommunikációt nem akadályozzák a felhők és a légköri zavarok, azok csak a felszínnel való kapcsolatot befolyásolják. Erre csak két megoldás létezik: vagy rádiótechnikával továbbíthatók az adatok a felszínre vagy több földi állomást kell létrehozni.
A bal oldalon a küldő, mely a ballon aljába kerül, jobb oldalon egy földi fogadó modul
A menedzser hozzátette, hogy a lézeres adatátvitel nagyon célzott, ezért energiahatékonyabb, ehhez azonban a sugár nagyon intelligens irányítására van szükség. Amennyiben létrejön a kapcsolat, akkor a lézernek stabilnak kell lennie, hogy ne szakadjon meg a kommunikáció. Mindehhez nem csupán abszolút csúcstechnikás optikára és mechanikára van szükség, hanem intelligens szoftverre is, amely szintén képes kiegyenlíteni a működési zavarokat. A VLC-nek van egy saját kódolási rendszere, hogy ha a jel rövid időre kiesik, akkor regenerálható legyen.
A terület iránt nem csupán a Google és a Facebook érdeklődik, a VLC is kapott már megbízásokat meg nem nevezett nagy amerikai vállalatoktól, a technikára tehát bőven van kereslet. Az ok nem véletlen: a lézeres kommunikáció gyakorlatilag lehallgathatatlan, így a cégek a megbízható adataikat biztonságosan továbbíthatnák. További előny, hogy a hálózatnak nem kell az egész világra kiterjednie, korlátozódhat akár egy régióra is. Egy ország felépíthetné például az intranetjét, amelyet kívülről nem lehetne megtámadni, ráadásul a lézeres adatátvitel olcsóbb az optikai kábelhálózat kiépítésénél.
A technikát a Német Repülési és Űrhajózási Központ (DLR) Kommunikációs és Navigációs Intézete fejlesztette ki, a VLC-t 2009-ben szervezték ki a DLR-ből. A központ néhány hónappal ezelőtt sikeresen továbbított adatokat 1,72 Tbps-os sebességgel 10,45 kilométerre. Peschko szerint ez azt mutatja, hogy mi minden lehetséges a technikával. Peschko leszögezte, hogy nem kiváltani, hanem kiegészíteni akarják a meglévő rendszereket, hogy tovább javulhasson az internetellátottság. A tesztek sikeresek voltak és legkésőbb 2018-ban vagy 2019-ben elérhetővé válhatnak az első hálózatok.
