Berta Sándor

Hatékony drónazonosító rendszerre van szükség

A különböző országok légiforgalmi irányításainak rendkívül komoly gondot okoz a kis méretű légi járművek felismerése.

A repülési szakemberek egyetértenek abban, hogy a robotrepülőgépek elterjedésének már senki és semmi sem tud gátat szabni. Néhány éven belül világszerte több millió drón közlekedhet majd és teheti sebezhetővé a légi közlekedést. A helyzet már most is súlyos, hiszen az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) pedig 2014-ben 238, 2015 első félévében pedig már több mint 650 hasonló közeli találkozót regisztrált, az utóbbiak többsége Kaliforniában történt. Európában sem jobb a helyzet, a Német Légiforgalmi Irányítás (DFS) adatai alapján a német légtérben október végéig 61 alkalommal kerültek veszélyesen közel egymáshoz utasszállító repülőgépek, helikopterek, illetve pilóta nélküli légi járművek. Ez ötször több eset volt, mint egy esztendővel ezelőtt.

A drónok nem láthatók a radaron és emiatt megvalósítják a légiforgalmi irányítás rémálmát. A szervezet az Európai Légi Biztonsági Hivatallal (EASA) és a Deutsche Telekommal közösen minden pilóta nélküli légi járművet azonosítóchippel akar ellátni és elérnék, hogy a robotrepülőgépek pozíciós adatai haladéktalanul bekerüljenek a légiforgalmi irányítórendszerekbe - jelentette ki Klaus-Dieter Scheurle, a DFS vezetője.

Az elképzelést támogatják a pilóták is. Markus Wahl, a Vereinigung Cockpit nevű szervezet szóvivője kifejtette, hogy a szövetségi közlekedési minisztérium által javasolt rendszámok legfeljebb csak a balesetek utáni azonosításban segíthetnek, a repülés közbeni hatékony felismerésben nem. Amennyiben tudják, hogy a légtérben vannak drónok is, máris egy lépést tettek a biztonság felé. Az ipar szintén érdekelt a biztonságos légi közlekedésben, hiszen egyetlen pilóta nélküli légi járművel végrehajtott bombatámadás romba döntheti az egész ágazatot, mert azonnal megrendülne a bizalom. A globális piacvezetőnek számító kínai DJI szorosan együttműködik az amerikai hatóságokkal azért, hogy a modelljei ne tudjanak erőművek, börtönök, repülőterek vagy katonai létesítmények fölé repülni. Ebben a szoftveres tiltás segít, de kihirdethetők átmeneti repülési tilalmak is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!