Berta Sándor

Nyílt innováció kell

Sok cég alkalmaz már most is nyílt innovációs eljárásokat, de ez még csak a kezdet.

Robert Jan-Smits, az Európai Bizottság kutatási és innovációs főigazgatója kijelentette, hogy a nyílt innováció működőképes és nem csupán a vállalatok számára kifizetődő, hanem a társadalomnak is.

Sabine Brunswicker, a Purdue Egyetem Digitális Innovációs Kutatóközpontjának vezetője hozzátette, hogy új innovációs platformokra van szükség, amelyek lehetővé teszik a különböző szereplők és a társadalmi innovációk információcseréjét, illetve megosztását.

Fontos ugyanakkor, hogy a nyílt innováció közel sem divatjelenség. Már napjainkban is számos társaság alkalmaz ilyen jellegű folyamatokat. Ezekre szükség van, ugyanis például a bonyolultabb problémákat nem lehetne ezek és külső segítség bevonása nélkül megoldani.

Szintén fontos, hogy a különböző intézetek is megnyissák a kapuikat és a civil társadalmat bevonják az innovatív folyamataikba. Ennek a kultúrának és együttműködésnek el kell terjednie a társadalomban, s emellett meg kell teremteni a nyílt, innovatív eljárások keretfeltételeit. Az utóbbiak a kis- és közepes vállalkozásoknak is lehetővé tehetik, hogy az innovációs rendszerek részeivé váljanak.

Michael Heiss, a Siemens kiberfizikai rendszereket kutató csoportjának vezetője szerint ezek a változások elsősorban az olyan kis országoknak lehet érdekesek és fontosak, mint Ausztria. Nem véletlen, hogy már napjainkban is sok konszern dolgozik együtt innovációs kérdésekben a startupokkal. Ez is része a nyílt innovációnak, amely egyébként egyben felkészülés jelent a jövő munkavilágára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!