Berta Sándor

Német-francia javaslat az üzenetküldő programok lehallgatására

A két ország közösen erősítené az Európai Unió belső biztonságát, több adatcserét, egységes keresőt, és a közös adatbázisok hatékonyabb használatát akarják.

Dr. Thomas de Maiziere német és Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter közös sajtónyilatkozatot adott ki. A politikusok hangsúlyozták, hogy a növekvő biztonsági kihívásokra egyetlen tagállam sem tud egyedül reagálni, ezért fontos lenne, hogy az európai légiutas-nyilvántartást késlekedés nélkül minden egyes tagország bevezesse. Emellett az Europolra és minden tagállamra ki kellene terjeszteni a Franciaország és Finnország által kezdeményezett, valamint Németország által finanszírozott Automatikus Adatcsere Folyamat (ADEP) nevű projektet.

A távlati tervek között szerepel az Európai Utazási Információs és Engedélyezési Rendszer (ETIAS) létrehozása, amivel kapcsolatban még az idén meg kellene születnie a tagországok közötti egyezségnek. A két politikus rámutatott, hogy fontos lenne az is, hogy minden tagállam továbbítsa az adatait a különböző nemzetközi és az európai adatbázisokba (Schengeni Információs Rendszer - SIS II, SLTD, VIS, Eurodac, Europol). Ahhoz, hogy javítani lehessen a jelenlegi adatbázis-architektúrán, szükség lenne egy egységes európai identitásmenedzsmentre. Ehhez az eddiginél jobban össze kellene kötni a nemzetközi határőrizeti és biztonsági rendszereket. Egységes kereső kell a különböző nyilvántartásokhoz és a biometriai adatok szélesebb körű felhasználása szükséges.


Az európai hatóságokat komoly kihívás elé állítja a titkosított kommunikáció. Megoldásokat kell találni arra, hogy miként lehet hozzáférni a titkosított adatokhoz, ugyanakkor egyúttal hogyan lehet biztosítani a polgárok digitális magánszférájának a védelmét. Az elképzelések szerint minden kommunikációs szolgáltatóra - a székhelyüktől és attól függetlenül, hogy internetalapú vagy távközlési szolgáltatásokat kínálnak - teljesen azonos kötelezettségek vonatkoznának a hatóságokkal való együttműködés tekintetében.

Dr. Thomas de Maiziere és Bernard Cazeneuve felhívta a figyelmet arra is, hogy minden tagországnak alá kell írnia és ratifikálnia a kiberbűnözés elleni Budapesti Konvenciót. A kiberbűnözés elleni fellépés és a kiberbiztonság erősítése miatt szükség van az összes érintett intézet és testület együttműködésére. A francia és a német belügyminiszter javasolta, hogy az internetszolgáltatóktól közvetlenül kérhessenek ki adatokat a nemzeti rendőrségek és bűnüldöző hatóságok, mert így nem veszítenének időt a jogi viták miatt. A politikusok egyúttal megállapodtak arról, hogy a két állam a jövőben kölcsönösen lehetővé teszi a másik nyomozó- és bűnüldöző hivatalai számára, hogy közvetlen kérésekkel forduljanak a területükön működő internetszolgáltatókhoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fonak #9
    Erről az jut eszembe, hogy az Enigmát a 70-es évekig feltörhetetlennek hitték a naivabb országok, a II. vh után sok fejlődő országnak eladták a németektől visszamaradt gépeket, az ezekkel titkosított üzeneteket erőlködés nélkül olvasták az angolszász szolgálatok. :)
    (Az Enigma feltörése addig szigorúan őrzött titok volt, persze pl. a szovjetek nyilvánvalóan tudtak róla).
  • Caro #8
    Nem, hanem ugyanazok, akik szerint Európa demográfiai gondjaira a (kontrollálatlan?) migráció az egyetlen lehetséges megoldás.
  • Alexease #7
    Ennek igy mar semmi ertelme:)

    Ha a hatterben megegyeznek, lehallgatjak, akkor meg OK.
    De igy, hogy bejelentik, evekig vitatkoznak rola, szabalyozzak..., akiket valoban le kellene hallgatni, mar most se hasznaljak.

    Akit ezekutan a lehallgatasok miatt kapnak el, eleve hulye, ugy is elkaptak volna;)
    Az rokok miatt meg felesleges, csirket lopnak, paprikat arulnak, vagy mostanaban cigit, naluk nem jatszik ez a modszer.
  • msnforever2 #6
    Ez még csak nem is opensource. Ki veszi az ilyet komolyan?
  • bertino #5
    biztonság!!! :DDD

    hát ezek mindenkit hülyének néznek.
  • Skylake #4
    Azt nem tudom, de a nyakkendősek részéről megértem az erőlködést. Csak semmit sem ér.

    Nézzünk eleve egy kliensgépen titkosított (amely akár lehet többrétegű formában is) adatforgalmat, behúzva még TLS-be, 443-as porton jön ki és be. Https - mintha netbankoznál. Eleve ekkor a TLS-t fel kéne törni, anélkül, hogy beállna a forgalomba, de ahhoz telepítetnie kell a tanúsítványait, ami azért látszik. Így ha nincs semmi patkolás a TLS elvileg ma még biztonságos. Mindegy, tegyük fel, hogy sikerülne felnyitni az TLS-t: akkor még alatta lehet az adatforgalom, 256-bites AES-el, mondjuk. Vagy eleve a nyíltszöveg berángatva kliensgépen erős titkosítás alá, plusz ezt még mondjuk ötször ismétli a program, mielőtt kinyomná a netre a cuccot!

    Buzgó nemzetbiztonsági munkatársak legfeljebb abban az irányban indulhatnak el, hogy mely szerverre megy az adatforgalom (metadatok). De tegyük fel hogy például Európában vagyuk, és az Amazon Web Services által üzemeltetett sokszázezer szerver egyikére. Semmi olyan domainnév, ami érdeklődést váltana ki. Tök semmitmondó. Összességében "kívülről" mit lehet megállapítani? Kb. semmit, az adatforgalom pedig épp úgy tartalmazhatja terrorpistáék robbantással kapcsolatos szervezését, mint a Bergengócia-alsón található nyugdíjas szabadidőklub almáspiterecept-kicserélő fórumának értékes beszélgetéseit.
  • gforce9 #3
    Ezt a javaslatot ugyanaz terjesztette be aki az emaileket akarta megadóztatni?
  • Skylake #2
    Keep calm, and use always the latest stable version of an (opensource) encrypted chat software.

    Keep calm and here my offer today: a CISA-proof solution! https://www.demonsaw.com/
    Keep calm it is fresh and hot DefCon quality: https://www.youtube.com/watch?v=fMfQQoHHLBA
    Keep calm this is enough proof against CISA and consequently enough proof to EU too.

    Keep calm, and if you want other, you should found more than enough!
    Keep calm, best encrypted communication softwares are always one step ahead than any gov. related solution of compromising and hacking.
  • Sir Cryalot #1
    Jó öreg creepy shit a creepy shitheadektől.