Gyurkity Péter

Jön a könnyű és gazdaságos li-oxigén akkumulátor

Ezt ígéri az MIT fejlesztése, amely elsősorban az elektromos autókban találhat otthonra.

Nem is olyan rég írtunk a lítium-oxigén akkumulátorok terén elért fontos áttörésről, amely jóval gazdaságosabbá teheti ezen fejlesztéseket, az MIT mérnökei azonban egy másik fontos területen értek el komoly előrelépést, amely legalább ilyen fontos lehet. Ennek révén javul a hatékonyság, ezzel egy időben pedig csökken a súly.

Az MIT hivatalos oldalán megjelent közleményből kiderül, hogy az új fejlesztés leginkább az elektromos meghajtásra támaszkodó autók elterjedésében segíthet, hiszen a fent említett két előny a jelenleg is meglévő hátrányokat orvosolja. A szakembereknek sikerült egy olyan zárt rendszert létrehozniuk, amelyben az oxigént nem a környezetből szívják be, a folyamat végén pedig nem oda kerül vissza. Ehelyett az itt alkalmazott nanorészecskék mind a lítiumot, mind pedig az oxigént megtartják, amivel javul a hatékonyság, kitolódik az élettartam, ezek az akkumulátorok pedig a mindennapok során, valós körülmények között is jobban használhatóvá válnak.

Az egyik legfontosabb előny, hogy az elektromos energia mindössze 8 százaléka alakul hővé és vész el a folyamat során, ami a korábban elért érték alig egyötöde (1,2 volt helyett mindössze 0,24 volt). A gyors feltöltés tehát nem jelent problémát, ez nem okozhatja az akkumulátor meggyulladását, az eltérő kialakítás miatt nincs szükség a levegőt a párától és a szén-dioxidtól megtisztító drága kiegészítőkre, a kémiai reakció pedig önmagában megelőzi a túltöltést, vagyis megelőzhetők a strukturális sérülések és a robbanások. A laboratóriumban elvégzett 120 teljes ciklus után mindössze 2 százalékban határozták meg a kapacitásvesztést, ami jóval hosszabb élettartamot vetít előre, de a további tökéletesítgetések révén ez még tovább javítható.

Amennyiben sikerül túljutni a laboratóriumi fázison, ezek az új „szilárd oxigént” alkalmazó akkumulátorok orvosolhatják az elektromos autók két nagy hátrányát, hiszen jelentős mértékben lefaragnak a súlyból, és egyben kitolhatják a hatósugarat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • UUUU #12
    Aztan nem jon, majd par honap mulva kapunk egy ujabb cikket, ahol mar mas uberfasza aksi jon, ahogy ez mar megy evek ota.
  • MsUser #11
    Nekem a családban használt e-járművek tapasztalatából kiindulva, 3év alatt az egyik 500w- os robogó a LiFePo4 900 töltés után hazavágta a BMS- t hibás cellák cseréje új BMS stb. Ez 158000.-Ft 60v akupak+32000 új cellák +12000.-Ft az új BMS +16000 az egyszer ez idő alatt tönkrement töltő pótlása ez nagyjából 218000.-Ft.
    - A gondozás mentes savas aksipakk heti 170km állandó megtételével 2014 óta megy több mint 600 ciklus, sajnos most megy tönkre 48000.-Ft ért a héten ujjat rendeltem, ennyi idő alatt sajnos ennek a pakknak is 1x tönkrement a töltője de összesen akkor is csak 102 ezer és ha nem is bírná sokáig ez a másodikkal kibírja az 1000 ciklust!
    Az árkülönbség nem csak az én tapasztalatom alapján több mint 2 x-es!
  • barret #10
    Ha a kép nem csak illusztráció,akkor kiba drága lesz,több macerával...
    A képen 2,5V-os cella látható,a mostaniak meg 3,6-3,7V-on üzemelnek.
    Ki lehet számolni,hogy egy 180-200V-os pakk mennyivel több cellából épül fel.
    Arányosan több fémet tartalmazva.
  • Caro #9
    Ez már régen nem igaz. Az ólomakksi nagyon drága! Ugyanis érdemes azt is figyelembe venni, hogy hány töltés-kisütés ciklust bír el.
    Így már rág a LiFePO4 a legjobb (2-3000 vs. 500 ólom).
  • MsUser #8
    Még ha tényleg +faragtak a litium aksikhoz, ha egyszer kereskedelmi szintre ér akkor olyan drága lesz a bevezető ár hogy a savas ólom aksi jobban megéri majd :) Mint most is jelenleg az összes használt csúcs technológiájú aksi ár-érték aránya nem vetekszik a normál gondozásmentes ciklikus ólomaksikkal!
  • molnibalage83 #7
    És megint a hír és megint nem lesz semmi. Megszoktuk. Mint a fúzió....
  • pistike81 #6
    Lehet ez olyan mint a lottó, csak egyszer kell bejöjjön :)
  • Kara kán #5
    n+1. forradalmian új felfedezés, amiből 10 múlva sem lesz semmi.
  • pistike81 #4
    Már hiányoltam az augusztusi világmegváltó akkus hírt. Kb. 10 éve minden hónapban megjelenik egy ilyen hír, de valahogy sosem akar konkrét termék születni egyikből sem.
  • kvp #3
    A cikkben leirt megoldas 50%-al konnyebb mint az azonos kapacitasu litium ion aksik, viszont csak az anyag 50%-at teszi ki a litium oxid, a tobbi egy kobalt alapu keramia. Azaz nagyjabol ugyanazt tudja teljesitmeny/tomeg aranyban mint a mostani litium ion-os megoldasok, bar lehet hogy valamivel gyorsabban tolheto. (cserbe nagyobb a tarolo enegiavesztesege)

    Az olomaksis fejlesztesrol meg csak annyit, hogy sima froccsontott olom elektrodakrol van szo, ami a mai legmodernebb, nano meretu elektrodaracsos olomaksikhoz kepest oskori technologia. Le van maradva a 'feltalalo' kb. 30 evvel.