Berta Sándor

Az EU-ból való kilé­pés­től tartanak a brit IT-cégek

Nagy-Britannia esetleges kilépése az Európai Unióból komoly következményekkel járna a helyi IT-vállalkozásokra nézve.

Az IVAM szövetség felmérése szerint a szigetországi mikro- és nanotechágazat vállalatainak és kutatóintézeteinek nagy része úgy véli, a kilépés, azaz az úgynevezett Brexit negatívan hatna az üzletükre és a kutatási teljesítményükre. A helyi társaságok elsősorban amiatt aggódnak, hogy a lépés rosszul érintené az innovációs teljesítményüket és a nemzetközi együttműködéseiket, s korlátozná a kutatási tevékenységeiket. A külföldi partnerekkel való kooperációkat újra kellene tárgyalni és a közös projektek finanszírozása mindkét oldalon bizonytalanná válna.

Ezzel ellentétben Nagy-Britannia nem számít akkora piacnak, amely komolyan befolyásolná az EU-tagállamok cégeinek sikereit, így a kontinens cégei nem aggódnak annyira az esetleges Brexit miatt, de egyharmaduk még így is negatív következményekkel számolna. A britek ezzel szemben úgy vélik, hogy a saját iparuk mellett az EU is veszíthet, kevésbé növekedne ugyanis az európai uniós gazdaság, a kereskedelem, nem lennének olyan hatékonyak a nemzetközi együttműködések és csökkenhetne a versenyképesség is. Mindenesetre az biztos, hogy egy esetleges kilépéssel a brit IT-ágazat rossz pozícióba kerülne.

Tavaly augusztusban arról írtunk, hogy IT-biztonsági nagyhatalommá válna Nagy-Britannia. A szigetország a biztonsági szoftverek területén lenne globális piacvezető, öt év alatt 860 millió fonttal támogatnák meg a stratégiát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #9
    Ettől ha valaki tart, az rohadtul nem a britek, hanem pár hájas nagytőkés.
  • ostoros #8
    Értsd meg, hogy eleve külön egyezmények hozták létre az EU-t, megint mások a vámszabad területet, és megint mások Schengent.
    Csak itt egyszerre történt, ezért az itteni emberek fejében ez egybe van mosódva.
    Attól, hogy kilépnek az EU-ból, rohadtul nem szűnik meg a kölcsönös vámszabad egyezmény.
  • Kryon #7
    Pontosan tudjuk, hogy ebben a térségben mennyire jó egy kis országnak egyedül...

    Az már csak bónusz, ha egy gazdasági centrum a szomszéd. A britek inkább az utóbbitól tarthatnak, őket ritkábban szállják meg mint minket.
  • cylonflatus #6
    De benne van a nevében hogy egyezmény. Kilépnek az Euból, akkor nem hiszem, hogy automatikusan az lenne, mint a norvég, vagy svájci példa. Persze kiléphetnek úgy, hogy már előtte megegyeznek ezzel kapcsolatban, de erről fingom nincs, hogy lehet-e, vagy milyen protokollok kötik az ilyet. De abban biztos vagyok, hogy csak úgy automatikusan, tárgyalás nélkül nem lépne életbe valami vámszabad egyezmény. Azt meg tudjuk, hogy mennyi ideig tudnak pöcsölni egy ilyennel, fasz tudja mennyi ideig vitatkoznának, mire mindenkinek jó lenne. Mert abban biztos lehetsz, hogy ha kilépnek, akkor az Eu nem azzal fogja kezdeni, hogy "amiért ilyen jó fejek voltatok, tudjátok mit, nem kérünk vámot ezután sem..."
  • ostoros #5
    Túl fetisizáljátok az EU tagságot.
  • Kryon #4
    Addig kavarták a sz.rt a politikusaik, hergelték a lakosságot az EU ellen belpolitikai céljaikból, hogy a végén tényleg kilépnek, pedig nem is akartak.

    Mi is így fogunk járni, akkor majd leshetünk, mint most a britek.
  • ostoros #3
    Ez nem igaz. A norvégok akkor miért nem fizetnek vámot? Vagy a svájciak?
    Ja, hogy baromság az EU-t és a kölcsönös vámszabad egyezményeket összemosni. Semmi közük egymáshoz.
  • Cat #2
    Kilépés után ha egy francia állampolgár egy brit webshopból vásárol, akkor vámmal is számolnia kell.
  • ostoros #1
    Pont az IT cégek? Hisz ők eddig is letojták a határokat!