Berta Sándor

Online rendőrőrsök lesznek a kínai portálokon

A kínai kormány tovább szigorítja a webes cégek és a platformok ellenőrzését.

A kínai közbiztonsági minisztérium bejelentette, hogy a legfontosabb honlap-üzemeltetőknél és internetes konszerneknél online rendőrőrsöket hoznak létre. Chen Zhimin miniszterhelyettes közölte, hogy a rendőrség növelni fogja az online jelenlétét, hogy erősebben léphessen fel a világhálón az illegális tevékenységek ellen. Többek között online rendőrőrsöt kaphat az Alibaba és új szintre léphet az eddigi cenzúra, amelynek köszönhetően már nem elérhető például a The New York Times, a Google, a YouTube és a Facebook.

Kínai kormányzati adatok alapján június végén 668 millió internetező volt a távol-keleti államban, az ő tevékenységüket seregnyi cenzor és ellenőr felügyeli. Július elején a kínai Országos Népi Gyűlés egy olyan törvénytervezetet mutatott be, amelynek értelmében a helyi hatóságok lekapcsolhatnák az internetet, ha úgy vélik, hogy az fenyegeti a nemzetbiztonságot vagy a közbiztonságot.

A közbiztonsági minisztérium internetbiztonsági konferenciáján több mint 100 honlap-üzemeltető és webes konszern, például a China Mobile és a Tencent képviselői vettek részt. Az elhangzott javaslatok alapján az online rendőrőrsök védelmet jelenthetnek majd a kibertámadások és a bűncselekmények ellen. A szaktárca képviselői hangsúlyozták, hogy mindent el fognak követni azért, hogy az internetes fórumokban "egészséges, harmonikus és jogszerű környezetet" alakítsanak ki. Mindez magában foglalja a komoly online viták, a csalás, a személyazonosság-lopás, a pornográfia, a szerencsejátékok és a fogadások, valamint a webes drogterjesztés elleni harcot. Ezek a jelenségek ugyanis veszélyeztetik az ország nembiztonságát és társadalmi stabilitását. A helyi internetes iparnak önfegyelmet kell mutatnia és el kell határolódnia az "érzékeny események és a vulgáris információk" nyilvánosságra hozatalától.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • end3 #3
    Jobban belegondolva, ahhoz, hogy mondjuk 100 millió kínai internetfüggő fiatalt kizavarjanak kaját termelni tapicsgálás helyett a rizsföldekre, ez adekvát módszernek tűnik.
  • end3 #2
    Nézzük számunkra a dolog lehetséges jó oldalát. Az államilag támogatott "hacking" mellett, kevesebb Android-telefonos kínai "scriptkidy"-hülyegyerek, fogja támadni a nyugati IT infrastruktúrákat.

    Elveszik a kedvüket a IT technológia fejlődésével történő együtthaladástól. Végső soron, ha ezt a rendszert legalább egy generáción keresztül működtetik, csökkennni fog a kínai "konkurencia nyomása" a világ IT munkahelyeit illetően. (Sztem. vannak ahol tapsikolnak e hír hallatán.... - Hogy ez mekkora "öngól" egy társadalomban!)

    Tudniillik, ha meg is tartották maguknak a puskaporgyártás technológiáját 1000 évig, az első atombombát még sem ők robbantották...

    Utoljára szerkesztette: end3, 2015.08.10. 08:28:39
  • Skylake #1
    Huxley: Szép új világ = ma formálódó amerikai (nyugati) infokommunikációs technológiákon alapuló kontroll és függőség lehetséges modelljwe, ahol a kontroll és a függőségben tartás a kényelmen, a szórakoztatáson alapul, és az ebbe történő társadalmi belefeledkezés stabilizálja a rendszert. Aki netán kilát ebből, azt a rendszer elsöpri.

    Orwell: 1984 = ez a kínai és általában a keleti modell arra, hogy hogyan használjuk fel az infokommunikációs technológiákat a hatalomban tartottak nyílt megfélemlítésére, mindezt az e célra működtetett erőszakszervezetek leplezetlen jelenlétével. Ez látszik elsőre digitális önkényuralomnak mindenki számára.

    Ez az első lépés ahhoz, hogy a folyamat végén minden kínai állampolgár, és személyes környezetének teljes online leképezhető aktivitása realtime profilírozva lesz. Az IoT "forradalom" Kínában elsősorban az állampolgárok teljes körű megfigyelésére irányuló technológiákat fog tartalmazni a közeljövőben, amelyek telepítése és alkalmazása kötelező, és a legsúlyosabb szankciókkal büntetendő lesz a 2030-as évektől, jelenlegi trendeket figyelembe véve.