Gyurkity Péter

Samsung: még évekig nem terjed el az OLED

A gyártó vezetése szerint 3-5 évre van szükség ahhoz, hogy elérhető szintre csökkenjen az ár.

Az idei CES alatt mind a Samsung, mind pedig az LG megjelent a rendezvényen saját fejlesztéseivel, ezek között pedig több érdekes megoldást is láthattunk. Ilyen volt például ez utóbbi cég kifejezetten nagyméretű, hajlított megoldása, ám nagyon úgy tűnik, hogy a Samsung a maga részéről nem hisz a gyors áttörésben.

Ez az áttörés ugyan már évek óta várat magára, a gyártó egyik alelnöke szerint azonban még jó adag türelemre van szükség ahhoz, hogy elérhető szintre csökkenjenek a fogyasztói árak. HS Kim ugyanis egy interjúban elmondta, hogy a jelenleg elérhető modellek - egészen pontosan a tavaly boltokba került példányok - 9000 dollártól indultak, márpedig ennyi pénzt csak nagyon kevesen hajlandóak fizetni az OLED technológiára épülő televíziókért. Éppen ezért az áttörés sem következett be, mi több, erre szerinte 3-5 évet kell még várni.

A magas árak legfőbb oka természetesen a gyártástechnológiában keresendő, a területen jelenlévő vállalatoknak még mindig hatalmas költségekkel kell megbirkózniuk, amelyet mindenképpen át kell hárítaniuk a korán átálló vásárlókra. A 4k, vagyis az UltraHD (UHD) felbontást kínáló televíziók már jóval nagyobb érdeklődésre tarthatnak számot, itt már tavaly megfelelő forgalmat mértek, idén pedig folytatódhat az eddigi lendület. A gondot itt a megfelelő tartalmak viszonylagos hiánya jelenti, ám egyre több tartalomszolgáltató cég - így például a Netflix - igyekszik kialakítani saját kínálatát (a Samsung a maga részéről jelezte, hogy ők ebben nem érdekeltek, így tőlük hiába is várnánk saját alkotásokat).

Ennek ellentmond, hogy a napokban saját UltraHD videócsomag kiadását harangozták be, amelyet hagyományos merevlemezeken terjesztenének, elsősorban két nagy stúdió filmjeire támaszkodva. Erre már csak azért is szükségük lesz, hogy elkerüljék a 3D-televízióknál bekövetkezett fiaskó megismétlődését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!