Berta Sándor

Az orvosoknak is hasznos lehet a beszéd­felismerés

A korszerű technikára épülő megoldások megkönnyíthetik a jövőben a doktorok mindennapi munkáját.

Az orvosok napjainkban még általában papírt és tollat használnak, ezáltal fontos információk és feljegyzések tűnhetnek el, de korszerűbb technika segítségével mindez megakadályozható lenne. Az emberi hangnak 150 jellemzője különböztethető meg egymástól. Számos cég foglalkozik ezzel az alternatív azonosítási lehetőséggel, e vállalkozások egyike a Nuance, amely szerint a hangfelismerés gyorsabb, biztonságosabb és felhasználóbarátabb a többi azonosítási módszernél.

Az Apple Siri szoftverének kifejlesztésében is részt vevő, erős magyar kötődéssel is bíró Nuance cég mostanában a klinikai dokumentációk területére összpontosít. A vállalat három országban 3000 egészségügyi dolgozó bevonásával készített felmérést, amelyből kiderült, hogy beszédfelismerésre épülő rendszereket mindössze a megkérdezettek 6 százaléka használ, az automatikus beszédfelismerést pedig csak 1 százalékuk alkalmaz. 43 százalékuk használ még mindig papírt és tollat.

"Tanulmányok támasztják alá, hogy a betegek számára emiatt hosszabb ideig tartanak a kezelések, miközben a költségek is emelkednek. A beszédfelismeréssel több óra takarítható meg és javítani lehet a dokumentálás minőségén. A papír elavult megoldás" - jelentette ki Peter Durlach, a Nuance menedzsere, aki hozzátette: már nem beszéddel foglalkozó, hanem dokumentációs vállalatként tekintenek magukra.

A Nuance által kifejlesztett rendszer lehetővé teszi az orvosok számára, hogy hangos feljegyzéseket készíthessenek és ezeket összekapcsolhassák egymással, így a jövőben létrejöhet egy virtuális asszisztens. Amennyiben például egy doktor az egyik betegének egy bizonyos gyógyszert akar felírni, akkor a rendszer teljesen automatikusan jelezheti, hogy az illető bizonyos alkotóelemekre allergiás. A virtuális asszisztens megalkotása azonban még egy jövőbeli projekt, jelenleg a beszéd korrekt felismerésére koncentrálnak.

Markus Vogel orvos, a Nuance klinikai tanácsadója elmondta, hogy a gyógyítás területén napjainkban olyan eszközöket kell létrehozni, amelyek az orvosok számára lehetővé teszik a megfigyeléseik digitális formában való megőrzését. Különösen nehéz a rendszereket úgy kialakítani, hogy egyszerűen és gyorsan lehessen integrálni azokat a mostani munkafolyamatokba. Az orvosoknak, a nővéreknek és a személyzet többi tagjának nagyon kevés energiájuk van arra, hogy olyan eljárásokkal foglalkozzanak, amelyeknél nem ismerhetők fel azonnal az előnyök.


A Nuance rendszereit jelenleg világszerte 530 000 orvos használja. A cég az egészségügyi szektorban már a világ negyedik legnagyobb IT-szolgáltatójának számít, de tovább szeretne növekedni. A használt eszközök lehetnek PC-k, notebookok vagy táblagépek. Az adatvédelem Európában különösen fontos, ezért lehetővé teszik a kórházaknak, hogy a kínált szoftvert teljes egészében a szervereiken tárolhassák. A program egyébként annyira kevés erőforrást emészt fel, hogy néhány átlagos szerver elegendő több tízezer beteg adatainak a kezeléséhez. Ennek ellenére általánosak az adatvédelmi aggodalmak, amelyek Vogel szerint elsősorban a kommunikáció hiányára vezethetők vissza. Minden csak a párbeszéd kérdése és biztos benne, hogy néhány dolgon gyorsan lehet javítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!