Berta Sándor

Fontos kiegészítő a hangfelismerés

A Nuance szakértői azon dolgoznak, hogy az embereket biztosan és egyértelműen lehessen azonosítani a hangjuk alapján.

Az emberi hang rendkívüli módon alkalmas a biztonsági felhasználásra, ugyanis kereken 150 jellemzője különböztethető meg egymástól. A technológia akkor is alkalmas az azonosításra, ha például az ügyfél meg van fázva vagy éppen rekedt, éppen ezért számos cég foglalkozik az alternatív azonosítási lehetőségekkel. Az egyik a Nuance, amely szerint a hangfelismerés gyorsabb, biztonságosabb és felhasználóbarátabb a többi azonosítási módszernél.

A mostani fejlesztések a Voice Biometrics nevű projekt keretében zajlanak. Robin Bortz, a vállalat illetékese elmondta: meggyőződésük, hogy a hangfelismerés biztonságosabb még az ujjlenyomatnál is. A rendszer elemzi mind a beszélő hangmagasságát, mind a hanglejtését és akár telefonon keresztül is felhasználható. A rendszer felismeri még azt is, ha egy hangfelvételről van szó, de ennek részleteit Bortz nem árulta el. A megoldás kiválóan elboldogul a dialektusokkal is.

A hangrögzítésnek aktív és passzív módja egyaránt létezik. Az aktív mód esetében a felhasználó egy bizonyos szöveget olvas fel, és minél hosszabb a szöveg, annál pontosabbá válik a rendszer. A passzív mód esetében tetszőleges beszédtartalmak alapján próbálják meg azonosítani az illető személyazonosságát. A Nuance rendszerének előnye, hogy a régi mobilokkal éppúgy működik, mint a legkorszerűbb okostelefonokkal, és a megoldás platformfüggetlen.

Néhány bank már használja a rendszert, ügyfeleik a telefonos vagy az online banki szolgáltatásokba mobil alkalmazás segítségével léphetnek be. A program megjelenít egy bizonyos szöveget, amelyet a felhasználónak fel kell olvasnia az azonosításhoz. Amennyiben a hangot felismeri a Nuance megoldása, úgy az illető hozzáférést kap a bankszámlához. Kiegészítő biztonsági intézkedésként az átutalásoknál TAN-kódokat is meg kell adni. Hamarosan még több bankban megjelenhet a szolgáltatás, a háttérben már konkrét egyeztetések zajlanak. További alkalmazási területek lehetnek az ügyfélszolgálatok, ahol a munkatársak nagyon gyorsan megállapíthatják, hogy a hívó fél az-e, akinek mondja magát.

Andreas Schaupp, az Erste biztonsági szakértője azt tartja a hangazonosítás előnyének, hogy ilyenkor az embereknek nincs szükségük plusz hardverekre. Szerinte ezt a technológiát kiegészítő biztonsági intézkedésként alkalmazhatják a meglévő rendszerek mellett, hogy megkönnyítsék a telefonos ügyfélazonosítást. Fontos azonban, hogy a megoldás biztonságos és megbízható legyen és az is, hogy könnyen lehessen integrálni a meglévő infrastruktúrába.

A Nuance különösen nagy hangsúlyt fektet az adatvédelemre. Amennyiben a hangfelismerést integrálják egy okostelefon-alkalmazásba, akkor az azonosítási jellemzőket a mobilban tárolják el. Bortz szerint, ha az ügyfél úgy akarja, akkor semmi sem lesz a felhőkörnyezetben megőrizve.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skylake #1
    A technológia remekül kompromittálható. Miért is? Ha egyszer készítettek a személyről egy hangmintát, amit ezzel a módszerrel feldolgoztak és kiértékeltek, akkor nem lesz nehéz ennek fonákjaként olyan hang-lerenderelő szoftvert készíteni, amely előállítja a megfelelő mintát. Szemben mondjuk a tenyérvénával, amelyhez jelenleg "kell" az adott ember - mégpedig élve. (Bár ki tudja, hátha a tenyérvénák hálózatát is be lehet majd szkennelni idővel.) Valószínűnek tartom, hogy ahhoz hasonlóan, amilyen mértékben fényképeket módosítani-szerkeszteni tudunk, úgy a Nuance megoldásai is kompromittálhatók lesznek, egyfajta "hang-photoshop"-al, amennyiben a haszon, ami a törésre irányul, elég magas. Ehhez elég csak az áldozattól valamilyen beszédanyagot beszerezni, és egy ilyen célú programmal feldolgoztatni.