Berta Sándor

E-hulladékok - új technológiával nyerhetők ki a ritka­földfémek


A Reecycle nevű cég nevében az Ree a Rare Earth Elements rövidítése. A vállalkozás eljárása egy organikus oldószer segítségével lehetővé teszi az e-hulladékokból a ritkaföldfémek kinyerését. A ritkaföldfémek fontosak a lézerek, a világítótestek, a képernyők, az üzemanyagcellák, az akkumulátorok, az elektromágnesek, az elektromotorok és az optikai kábelek szempontjából.

Az oldószer ugyan Casey McNeil vállalkozó szerint gyengén mérgező és a pH-értéke 6, de annyira semlegesíthető, hogy nem kell tartani környezeti károktól. Mindez azért is fontos, mert jelenleg a keveréket néhány használat után cserélni kell. A Reecyle már szabadalmaztatta az eljárást, McNeil úgy tudja, hogy hasonló technológia egyelőre nem létezik. McNeil közölte, hogy a technikájuk segítségével a 17 értékes ritkaföldfémből 15-öt tudnak kinyerni. Ezek közül öt számít kritikus nyersanyagnak, például az európium, az ittrium és a terbium. A startup jelenleg a neodímium és a diszprózium kinyerésére specializálta magát, ez a két legnagyobb nyereséget hozó ritkaföldfém.


A Reecyle már létrehozott egy üzemet és a következő három évben további gyárakat létesít majd az Amerikai Egyesült Államokban. Egyelőre a projekt kísérleti szakaszban van, de számos nagy konszern segíti a céget az e-hulladék beszerzésében. Európában is kiépítenék az értékesítési hálózatukat, de ez leghamarabb 3-5 esztendőn belül várható. Három éven belül az USA-ban 100-150 tonna neodímiumot és diszpróziumot nyernének ki az elektronikai hulladékokból. Bár ez kis mennyiségnek tűnhet, de mégis kifizetődő.

McNeil hozzátette: azáltal, hogy Kína ellenőrzi a jelenlegi ritkaföldfém-készletet és a kereslet folyamatosan nő, folyamatosan új forrásokat kell felfedezni. A Kínán kívüli bányák kiépítése rendkívül sokba kerül és nagyon hosszú ideig is tart. Az alternatív megoldások pedig - például a tengerek alatti vagy az űrben lévő készletek kibányászása - egyelőre a vágyálom kategóriába tartoznak. "Számos érdeklődő van, akikkel már tárgyalunk. Ők integrálni akarják az üzemeikbe az eljárásunkat. Kínából szintén van érdeklődés. Ugyan ott nagy készletek vannak, de a kereslet is jelentősen növekszik" - jelentette ki a vállalkozó. McNeil megerősítette, hogy ha a kereslet tovább nő, akkor más ritkaföldfémek kinyerésére is specializálódni fognak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!