Berta Sándor

Gondot okoz a számítógépek újrahasznosítása

2012-től a fejlődő országoknak évente több mint 30 millió számítógépet kellene feldolgozniuk, azonban már most szinte biztosra vehető, hogy ezek az államok e feladat megoldására nem lesznek képesek.

A Gartner piaci elemző cég tanulmányából kiderül, hogy az ipari országokból évente 69 millió használt PC-t exportálnak a fejlődő országokba. Az ott élők azonban nincsenek birtokában annak a tudásnak, amelynek segítségével ezek a készülékek biztonságosan feldolgozhatók lennének. Mindez azt jelenti, hogy miközben egyrészt meghiúsul az anyagok szétválogatása, egyúttal a helyi környezet és az emberek is károsodnak.

Hiába létezik 2007 óta egy világos európai irányelv az elektronikai eszközök újrahasznosításáról, az illegális európai export folytatódik, elsősorban Afrikába. "A megfelelő ellenintézkedések nélkül egyre nagyobb számú használt PC kerül majd a fejlődő államok szemétdombjaira" - jelentette ki Meike Escherich, a Gartner vezető elemzője.

"A különböző nemes- (aranyat, ezüstöt és palládiumot), valamint különleges fémeket (ónt, indiumot és antimont) ma már csúcstechnikájú eljárásokkal nagyon hatékonyan újra lehet hasznosítani. A nemesfémeke setében az újrahasznosítási arány eléri a 95 százalékot" - nyilatkozta Christian Hagelüken, az Umicore Precious Metals Refining üzletfejlesztési részlegének vezetője. A problémát az jelenti, hogy a fejlődő országokban általában primitív módszerekkel próbálják meg különválasztani a különböző anyagokat. Az arany esetében így legfeljebb 25 százalékos kinyerési arány érhető el. Az ezüst és a palládium esetében ez az érték még kisebb, a különleges fémek pedig szinte teljesen elvesznek.

Hagelüken elmondta: a vizsgálatok kimutatták, hogy a környezetet és az embereket érő káros hatások drámai mértékűek. Az ólom, a kadmium, a higany, a króm, a brómtartalmú égésgátlók (BFR) nagyon súlyosan károsíthatják az emberi szervezetet és a környezetet. Nem véletlen, hogy számos intézmény, például a Svájci Szövetségi Anyagvizsgálati és Kutatóintézet (EMPA) már részt vesz olyan afrikai programokban, amelyek célja a korszerű elektronikai készülék-újrahasznosítási rendszerek kiépítése.

2007-ben 15 millió használt PC került a fejlődő országokba. A következő években ez a szám megduplázódhat, mivel egyre nő a vásárlókban az igény az új eszközök iránt. A legfontosabb a meglévő törvények szigorúbb betartatása, az ellenőrzések számának növelése és az előrelátóbb terméktervezés elterjedése lenne. Emellett megoldást kell találni a mobil készülékek újrahasznosításának problémájára is, amely szintén egyre égetőbb. Jelenleg ugyanis a mobil- és okostelefonok, valamint netbookok csupán 5 százalékát dolgozzák fel újra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lapaleves #7
    "A gépek nagyon kis része megy csak tönkre amennyire látom"

    hát rosszul látod, a sok fos alultervezett kondi egy idő után jónapot kíván, egy "ma már dupla ilyen gyorsat kapni" cuccal meg nem fognak bohóckodni a népek (mire elviszi és megszerelik letilja a ziviv). ha meg mégis bohóckodnának akkor beszopják, mert az alkatrészek felében pont nem olyan már a bereszelése a nyáknak, hogy a régi belemenjen. 150 wattokat zabáló színestévé se nagyon kell minden gyermekotthon minden sarkába. mondjuk a mostani laposak is annyit zabálnak, csak nagyobb a kép, ugye. csak a kondik a régiek...

    esetleg vargáné táp eleve megtömeggyilkol mindent is lehetséges.

    múlt héten pl. elhullot az egy év körüli CSX ramom, mert nem volt rajtam sapka. örülhetek, hogy lehet még kapni helyette másikat. az óccó lapostévé egy év körüli, 3-4 óra nézéskor elkezd iszonyatosan búgni, ki kell kapcsolni ne robbanjon fel.

    aki meg komolyan vette a #1-et, az jövő héten dolgozatot ír cinizmusból. jesszus, de most komolyan. nem is csodálom az ilyen provident meg hasonlók megélnek, ha az emberek ennyire mélák.
  • Gabe Dearborne #6
    A baj ott van, gyerekek, hogy a szerencsétlen feketéket gyarmatosították, rabszolgaságba hurcolták, de TANÍTANI őket senkinek se jutott eszébe. Csoda akkor, ha nem tudják, mihez kezdjenek annyi kidobott PC-vel? Annak a bushmannak, aki még mindig mérgezett nyíllal lövöldöz, a PC olyan, mint a vitorlásnak a ballaszt. Nem fordul fel tőle. Akkor meg mi a lóf***t akar a fehér ember?
  • Molnibalage #5
    És mi lenne, ha nem szemét lenen az alkatrészekből. A gépek nagyon kis része megy csak tönkre amennyire látom, magyarán működőképest gépeket dobnak ki? Talán lehetne adományozni belőle ide-oda ahova nem kell komoly teljesímény.
  • torcipepe #4
    azért tudást is szép számmal exportálunk. egyetemen 3 emberből egy fehér, egy afrikai, egy pedig ázsiai (közel, ill. távol-kelet)
  • prybaby #3
    Amikor olvastam a cikket nem értettem, hogy miért baj az, hogy afrikaba megy a lassú p2-s hisz azon meg nagyon jól lehet tanulni. Aztán láttam a youtube-s videón, hogy a user manual lemaradhatott mert nem nyomkodják hanem kalapáccsal szétverik. De még így sem értem mi a gondotok az afrikaikkal; a jelen kor problémáiról legkevésbé ők tehetnek.
  • waterman #2
    már nem azért, de kérték az afrikaiak, hogy a kevesebbedik világból bárki is odamenjen hozzájuk és elkezdjen gyarmatosítani? elvoltak szépen magukba, aztán egyszercsak azt veszik észre, hogy hordják őket vasra verve ide oda, és a náthán és kolerán kívül nem kaptak cserébe semmit. valószínűleg ők is utálnak minket. vittünk nekik tehenet, azok lelegelték a füves pusztákat, most sivatag van. vittünk nekik városokat, csak városi kultúrát nem. adjuk nekik a mentsd meg csomagokat, de még most sem a tudást exportáljuk, hogy maguktól hogyan menthetnék meg magukat. le vannak maradva még most is vagy 80 évvel, szerintem erről nem csak ők tehetnek.

    ha kínában ez van, akkor afrikában milyen állapotok lehetnek?? (4.kép durva..)

    abban viszont egyet értünk, hogy nem exportálni kéne a sok szemetet, hanem feldolgozni és ha nem megy a feldolgozás, akkor még durvább újrahasznosítási programokat/szabályokat/rendelkezéseket kéne hozni. belegondolni is nehéz, hogy mennyivel kevesebb szart dobnánk el, ha nem egy kapitalista fogyassz! fogyassz! fogyassz! társadalomban élnénk.
  • lapaleves #1
    hát mostmár tényleg tele a tököm ezekkel az afrikaiakkal. ugye ott kezdődött, hogy nem akartak maguktól rabszolgák lenni, úgy kellett láncra verve elcibálni az összes kutyát a lakóövezetekbe. aztán egyszercsak elkezdenek szervezkedni, és felszabadítják magukat, hát a pofám leszakad. amelyik meg otthon marad az se jobb fajta. a kis köcsögök hát nem elégetik a számítógéphulladékot, amit egyébként drága pénzért kéne a kevesebbedik világokban ártalmatlanítani?

    ráborítanám az összes gyártóra a saját szarját, aztán napalmmal rásegítenék, hogy a szok szorgos kapitalista managgernek a kupac alján csak kapkodnia kelljen a sok 95%-ban hasznosítható drágaszágot.

    undorodom néha ettől a világtól. de főleg az afrikaiak nem tetszenek.

    nem beszélve arról, hogy a 15 millió rettentő kevésnek hangzik. a nyakam rá, hogy minimális százalék lesz normálisan hasznosítva. ugye a pénzben fürdő hollandok is Ghánába tolják a kényelmetlen igasságot.

    http://www.youtube.com/results?search_query=ghana+e+waste&search_type=