Berta Sándor

Ezer társalkodó­robot kelt el egyetlen perc alatt

Még soha nem adtak el ilyen sok robotot ennyire rövid időn belül.

A Softbank mindössze egyetlen perc alatt értékesített ezer darab Pepper robotot, amelyek nem csupán beszélni tudnak, hanem "érzelmi intelligenciával" is reagálnak az emberekre. A japán távközlési és médiakonszern egyelőre nem fogad több megrendelést, de a következő hónapokban havonta ezer Peppert akar készíteni, amelyeket azután 198 000 jenért adna el. Az ár meglehetősen alacsonynak számít a viszonylag bonyolult különleges hardverért. A vásárlóknak vállalniuk kell azt is, hogy havonta 24 600 jent fizetnek a garanciális szolgáltatásokért és az elérhető felhőkörnyezetért.


Az egy évvel ezelőtt bemutatott Peppert az Aldebaran SAS nevű Franciaországban alapított robotikai cég fejlesztette ki, amely a Softbank csoporthoz tartozik. A Softbank Robotics nevű leányvállalatban a Foxconn és az Alibaba 20-20, míg a japán társaság 60 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik.

A körülbelül 1,20 méter magas Peppert nem háztartási segítőnek szánták a szakemberek, annak ellenére, hogy képes megfogni a könnyebb tárgyakat. Sokkal inkább olyan társalkodó partner, aki felismeri az emberi érzelmeket és reagál is azokra. A gyártó honlapján lévő információk alapján a Pepper gazdagabbá teheti az emberek életét, lehetővé teszi a kapcsolatok kialakulását, elvégezhet néhány tevékenységet és összekötheti a tulajdonosait a külvilággal. A robot humanoid formája megkönnyítheti a kommunikációt és az interakciót, így az üzleti életben is hasznos segítséget jelenthet, hiszen a vállalatoknál köszöntheti például a delegációkat vagy az ügyfeleket. A Softbank Robotics azt tervezi, hogy a humanoid robotjai jövőre már Japánon kívül is kaphatók lesznek.


Az IBM és a Softbank együttműködik a kognitív számítástechnika területén. A japán konszern szeretné megtanítani a japán nyelvet a Watson szuperszámítógépnek, valamint a Pepper bevonásával közös alkalmazásokat is kifejleszteni rá. Reményeik szerint a Pepper egy napon a Watson "agya" lehet, képes lehet megválaszolni a bonyolult kérdéseket és végrehajtani az összetett utasításokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #6
    Ezer darab nem nagy mennyiség, főleg ha technológiai újdonságról van szó. Különben nem sokkal ér többet, mint aibo a robokuty.
  • halgatyó #5
    A feleségemnek vennék egy ilyet. Ha majd a kínaiak is megcsinálják, olcsóbban.
  • Inquisitor #4
    "Az egy évvel ezelőtt bemutatott Peppert az Aldebaran SAS nevű Franciaországban alapított robotikai cég fejlesztette ki, ..."
    Ez megmagyarázza, hogy a Project Romeo miért van két év késésben. De az nem is lesz ilyen olcsó.
  • sárkánylovag #3
    Azért ez nekem kicsit félelmetes...
    A Cylonok már köztünk vannak.
  • SirBubu #2
    csak a pontosítás végett

    cím: "Ezer társalkodó­robot kelt egyetlen perc alatt". egy "el" kimaradt.

    de folytatnám témába vágólag is:
    végülis mi egy jó társalkodó legfontosabb ismérve: tudjon értelmesen nézni, meg úgy, mintha érdekelné, amit az ember beszél, a kellő időpontokban meg "Ja!", "Télleg!", "Ühüm!" felkiáltásokkal tarkítani a "beszélgetés"-t.
  • gombabácsi #1
    japánokból többet néztem ki, minthogy behülyítik önmagukat ezekkel a gagyi izékkel