SG.hu·

Még szigorúbban ellenőriznék az orosz internetet

Még szigorúbban ellenõriznék az orosz internetet
A Twittert hamarosan blokád alá vehetik, míg a bloggerekre a jövőben szigorúbb szabályok vonatkoznának. A törvénytervezetet, még a Kreml-barát politikusok is bírálták.

Az orosz internetfelügyelet valószínűnek tartja, hogy az országban betiltják a Twittert. Maxim Kszenov, a ROSKOMNADSOR vezetője azt mondta, hogy gyakorlatilag elkerülhetetlennek tűnik a szolgáltatás blokkolása, mivel a cég túl kevés hajlandóságot mutat az orosz hatóságokkal való együttműködésre, például a helyi törvényeket megsértő tartalmak blokkolására. Kszenov ugyanakkor gyakorlatilag azzal is megvádolta a Twittert, hogy az amerikai kormány érdekeit szem előtt tartva tevékenykedik, ráadásul az egyik munkatársa korábban az amerikai energiaügyi miniszter korábbi tanácsadója volt. Szerinte az oldal megpróbálja érvényre juttatni az Amerikai Egyesült Államok politikáját.

Az Izvesztyija orosz napilap Kreml-közelinek számít és a címlapján hozta le a Kszenov-interjút. Oroszországban 5 millió embernek van Twitter-fiókja, ezzel a nyolcadik a rangsorban. Az ellenzéki politikusok közül sokan használják a platformot, Alekszej Navalnyij ellenzéki vezetőnek például 650 000 követője van, de Dmitrij Medvegyev miniszterelnök is rendszeresen használja a mikroblogot.

Az orosz parlament szeretné szigorúbban ellenőrizni a bloggereket is, akik rendszeresen tudósítanak tüntetésekről, korrupcióról és visszásságokról. Rusztem Adagamovnak és Ilja Varlamovnak például egyaránt több százezer olvasója van. Augusztustól viszont változhat a helyzet, akkor lép ugyanis hatályba az az új törvény, aminek az értelmében minden olyan blog sajtóorgánumnak minősül, aminek naponta több mint 3000 olvasója van. A bloggereknek a jövőben minden információt ellenőrizniük kell a megjelentetés előtt és minden felelősség az övék lesz. A maximális büntetés akár 30 000 rubel is lehet, ez majdnem annyi, mint az orosz havi átlagjövedelem. A The Moscow Times úgy kommentálta a terveket, hogy a megvalósításuk katasztrofális következményekkel járhat az orosz blogoszférára nézve.


Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szerint a törvénytervezet kísérlet a véleményszabadság korlátozására. Már a jogszabály kidolgozásának körülményei is meglehetősen érdekesek, ugyanis a törvény az orosz parlament terrorizmus elleni csomagjának a része. A bloggereknek a jövőben tiltanák azt, hogy a polgárok magánéletével kapcsolatos információkat terjesszenek. Védenék az emberek és a szervezetek érdekeit, a becsületüket, a méltóságukat és a cégek hírnevét. A kidolgozók egyike Irina Jarovaja, az Egységes Oroszország párt (JeR) parlamenti képviselője, akivel kapcsolatban egy évvel ezelőtt Alekszej Navalnyij a blogjában azt írta, hogy meglehetősen érdekesen tett szert a 3 millió dolláros moszkvai luxuslakására.

A jogszabály megítélése még a JeR-en belül sem egységes. Robert Schlegel parlamenti képviselő, aki korábban éveken át a szigorúbb szabályozásért lobbizott, most azt mondta, hogy az egész dolog "nagyon amatőr". A blogoszféra újraszabályozását a terrorizmus elleni törvényekkel hozták összhangba és senkivel sem egyeztettek ezzel kapcsolatban, a kész szöveg pedig "éretlen". Schlegel fontosnak tartja a terület szabályozását, de szerinte nem tiszta, hogy mindez hogyan valósulhat meg. A törvény rosszul van előkészítve, túl általánosan fogalmaz és nincs benne túl sok konkrétum, például azt sem lehet egyelőre tudni, hogy miként mérnék a napi látogatók számát.

Az orosz internetes cégek dacos engedetlenséggel reagáltak az elképzelésre. A Yandex például azonnali hatállyal leállította a blogokat rangsoroló szolgáltatását és hasonlóan döntött a Livejournal blogplatform is. Az egyébként már januárban kiszivárgott, hogy az orosz kormányőrség figyeli a bloggerek tevékenységét is és adatbázist hoz létre azokról, akik a hatalommal szemben ellenséges vagy szélsőséges véleményt fogalmaznak meg internetes bejegyzéseikben.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2014. 05. 22.. 00:34||#9
Magadból indulsz ki, érthetõ.
Nekem semmi vallásos dolog nincs az igazságban. Egyáltalán nem vonzódom a misztikumokhoz, mindig szkeptikusan közelítek minden újat és nem csak azért mert a legtöbb hírforrásban és emberben nem lehet bízni, hanem ilyen a természetem.
Én rengeteg bizonyítékkal szembesülök nap mint nap.
A zsidóság hogy jön ide? A zsidósággal semmi bajom. Én a cionista ill. zsidó maffiáról beszéltem, miért akarod félreérteni és engem antiszemitának beállítani?!
Ha az orosz maffiáról beszélnék, vagy az olaszról, te sem gondolnád, hogy minden oroszt ill. minden olaszt maffiózónak tekintek?
Ha nem hiszed el, hogy ez meg az van, az jó, mert ebben nem kell hinni és én nem akarlak meggyõzni, az jó nekik is és nekem is. Nem célom felébreszteni az embereket, csak azokkal felvenni a kapcsolatot, akik már felébredtek és rendelkeznek egyfajta mûveltséggel, mondjuk tudnak értelmezni fogalmakat és összetett mondatokat.
Ellenben az igazságot kimondom, ha tetszik, ha nem.
-1
© dartois832014. 05. 21.. 23:52||#8
Na ná, hogy szkeptikus, mert igazából soha senki nem bizonyított semmit arról, amit összehordasz. Szerintem neked és sok hozzád hasonlónak ez olyan, mint a vallás: legyen jó misztikus ("háttérhatalom"), megfoghatatlan, igazolhatatlan és minél több ember higgye azt, hogy a sikertelen élete csak egy bizonyos kör ádáz tevékenysége miatt siklott ki. Nem is csodálkozom, hogy itthon a zsidóságnak ennyire erõs az identitásuk. Emiatt lehet, hogy élelmesek, az élet dolgaiban kemények, de hidd el, szerintem nem mindegyikõjükre jellemzõ ez. Ugyanúgy gondolom kikérte mindenki magának magyarként, amikor a rendszerváltáskor ki volt írva Bécsben, hogy "magyarok, ne lopjatok!". Egyébként engem többször baxtak (vagy akartak átbaxni) magyar õstermelõk a piacon, mint egyértelmûen zsidó emberek.
-1
© Tetsuo2014. 05. 21.. 19:55||#7
Persze, a legtöbb ember szkeptikus a cionista háttérhatlommal szemben, de ez nem baj, tesszük, amit lehet.
© Nos2014. 05. 21.. 15:18||#6
bocsánat, valóban

ettõl még az eszmefuttatásod túlnyomó részével kapcsolatban finoman szólva is szkeptikus vagyok
-1
© Tetsuo2014. 05. 21.. 13:15||#5
Valamit félreértettél. Olvasd el mégegyszer. ;-)
© Nos2014. 05. 21.. 11:48||#4
huhhh, hihetetlen, hogy az interneten keresztül párhuzamos valóságokból is olvashatunk észrevételeket

Japán a cionista háttérhatalmat támogatja, lehet, hogy majd Kína is, sõt, ha összefognak a muszlimok, akkor akár õk is???

Ha ebbe a csapatba végül Oroszország is beszállna valahogy, akkor nálatok eljöhet a világbéke, és nem kell annyit fegyverkezésre költeni.

<#nevetes1>
-1
© Tetsuo2014. 05. 21.. 11:08||#3
Én szidom minkettõt. ;-)
Magyarországnak pedig nem kellene egyik vagy másik oldalra állnia, mint egy csicska, hanem elõnyt kellene végre kovácsolni valamibõl és kiállni az igazunkért! Lehetõség lenne rá, csak ahhoz elõbb nekünk is ki kellene takarítani az országot a cionistáktól és megalkuvó bérenceiktõl.

USA-ban sem bánnak kesztyûskézzel az igazi rendszerellenes tüntetõkkel: a G8 elleni vagy az Occupy Wall Street mozgalommal.
Európában pedig egyre több a tabu és nõ a cenzúra, méghozzá a zsidókkal kapcsolatban. Demokráciának nem lehet nevezni egyiket sem, fõleg az a durva, hogy a liberalizmus eszmét félreértelmezik hivatali szinten is és csak a beteg, romboló hatását terjesztik, a szólásszabadság pl. nem fontos.

Oroszországban nem a Szovjetúniót építik, de egy hasonló birodalmat. Csupán ez nacionalista alapú, ami retorikában persze nem jelenik meg az említett európai tabuk miatt.
Oroszország valójában védekezik, mert megteheti ill. kb. az egyik a 2-3 ország közül, amelyik tényleg megteheti.
A cionista háttérhatalom, vagy ha naívaknak úgy tetszik: a Transzatlanti szövetség Izrael, Ausztrália és Japán segédlettel tovább akar terjeszkedni a NATO, EU és más világszervezetek képében, saját kultúra (demokrácia) permetezésével.
Wlagyimir W. Putyin felvette a kesztyût és nem valószínû, hogy az önzetlen világmegváltás céljából, hanem az orosz érdekszféra védelméért.
Az ukránok meg pont középen vannak, szívnak sajnos, mint anno párszor.
A kérdés az, hogy Kína ki mellé áll és mikor lép igazán?
A másik kérdés, hogy a muszlimok beállnak-e a harcba? Mondjuk ahhoz elõbb össze kéne fogniuk a síitáknak és a szunnitáknak.

A háború már zajlik, leginkább a legerõsebb hatalmi ágon kersztül: a médiával. A cionista háttérhatalom eszközrendszere a legkidolgozottabb és legagresszivabb.
+1
© Borg187542014. 05. 21.. 10:19||#2
ezzel a tiltással max annyit érnek hogy mindenki TOR-t fog használni, aztán mindenki ugyanúgy használja továbbra is a twittert
© Darth Sith2014. 05. 21.. 09:50||#1
A cikk lényege gyakorlatilag ez:
"Oroszországban 5 millió embernek van Twitter-fiókja, ezzel a nyolcadik a rangsorban. Az ellenzéki politikusok közül sokan használják a platformot..orosz parlament szeretné szigorúbban ellenõrizni a bloggereket is, akik rendszeresen tudósítanak tüntetésekrõl, korrupcióról és visszásságokról."
"Az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet (EBESZ) szerint a törvénytervezet kísérlet a véleményszabadság korlátozására" you dont say... 😄

Uncle Putin nagyon erõsen építi vissza a volt szovjetúniót, csak hozzá felhasználja az aktuális modern technológiákat, a tökéletesített kontrollhoz. Aki kritizálja a rendszert, eltüntetik, elnyomják. Hiába, arrafelé a szabad vélemény nyilvánítás és a demokrácia nem igazán ismert.

Ellenben lehet szinti az usákokat, hogy így meg úgy nem jó, meg ott sem jobb, de véleményem szerint, amíg azt szabadon megtehetem, hogy kiállok egy város fõterére és elmondom, hogy épp melyik politikust utálom és miért, és amíg ezt normálisan teszem senki egy szót sem szól, addig az igenis egy jobb hely, bárki bármit mond. Próbálnád meg putint kint kritizálni csak harmad ennyire nyilvánosan...a fél orosz ellenzék börtönben ül, vagy ült valamilyen kamu indok alapján 😊