Berta Sándor

Elmarad a szilícium-völgyi óriásper

A legnagyobb IT-cégek megúszták azt az eljárást, amiben 64 000 dolgozó közösen indított volna pert munkaügyi visszaélések miatt.

Az ügy előzménye, hogy az Adobe, az Apple, a Google, az Intel, az Intuit, a Lucasfilm és a Pixar 2005-ben illegális módon megegyeztek arról, hogy nem csábítják el egymás munkatársait. Ezzel kapcsolatban számos szerződést kötöttek, és az óriáscégek emellett még a béreket is limitálták. Januárban még úgy tűnt, hogy 60 000 dolgozó perelheti be a társaságokat és a kártérítés összege elérheti akár a 9 milliárd dollárt is, azonban most kiderült, mégsem lesz per. Az ok egyszerű: a vállalatok ügyvédjei sikeres peren kívüli megállapodást kötöttek az ellenük keresetet benyújtó alkalmazottakkal. Az egyezséggel kapcsolatos dokumentum már elérhetővé is vált az interneten.

A The Wall Street Journal értesülései alapján az érintett vállalatok a több milliárd dollár helyett "csak" összesen 325 millió dollárt fizetnek. A pert gyakorlatilag az utolsó pillanatban sikerült elkerülni, hiszen ha nem születik egyezség, úgy az eljárás egy hónap múlva mindenképpen elkezdődött volna. Az Intuit, a Lucasfilm és a Pixar már korábban megállapodott a dolgozókkal, s hozzájuk csatlakozott most az Adobe, az Apple, a Google és az Intel is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • flashpointer2 #2
    Azért aki ilyen helyen dolgozott ha nem is mehet a konkurenciához de szerintem nem sokat kell keresgélni új helyért, és főleg nem kell messze menni, úgyhogy felfogható évközi prémiumként is
  • Sippie #1
    Szaros 5500 Dollárral szúrták ki a 60ezer dolgozó szemét, és azok meg belementek? :D