SG.hu·
Az MI-vel kapcsolatos probléma, amelytől tartottunk, nem az, amellyel végül szembesültünk
A létszámleépítések történelmi mércével mérve alacsony szinten vannak, a fiataloknak azonban segítségre lehet szükségük ahhoz, hogy megvessék a lábukat a munkaerőpiacon.
A kollektív emlékezetben élő történetek rendkívül erőteljesek lehetnek. A technológia munkahelyekre gyakorolt hatásáról alkotott talán legerőteljesebb közös képünk a 19. századi Anglia ludditáihoz kötődik: szakképzett munkásokhoz, akiket hirtelen elűztek a munkahelyükről, ők pedig az éj leple alatt visszatértek, hogy elpusztítsák az őket kiszorító gépeket. Nem csoda, hogy amikor beköszöntött a gépek korszakának legújabb fejezete, sokakban ugyanaz a kérdés fogalmazódott meg: „Elveszi-e az MI a munkámat?” A ludditák története azonban arra késztethetett bennünket, hogy rossz dolog miatt aggódjunk.
Az automatizáció számos más, kevésbé ismert történelmi példájában a változás legfontosabb mozgatórugója nem a munkahelyekről való kilépés, hanem az oda történő belépés volt. A technológia által veszélyeztetett szakmák idővel azért zsugorodtak össze, mert egyre kevesebb fiatal kapott bennük munkát, nem pedig azért, mert a már ott dolgozókat elbocsátották. Ez történt például a viktoriánus kori csizmakészítéssel is. Hillary Vipond akadémikus kutatása szerint a csizmavarró gépek megjelenése nem a kézművesek tömeges kiszorulásához vezetett, hanem „a kézműves csizmakészítő szakmába való belépés összeomlását” idézte elő.
Az elmúlt fél évszázadban a technológia nagyrészt hasonló módon járult hozzá a rutinszerű fizikai és szellemi munkakörök kiüresedéséhez. Egy az Egyesült Államok munkaerőpiaci áramlatait 1976 és 2018 között vizsgáló tanulmány megállapította, hogy a recessziókat leszámítva a rutinszerű munkakörökből történő kilépések aránya meglehetősen átlagos volt. „Ehelyett a rutinmunkák általános visszaesésének oka nagyrészt az, hogy csökkent azoknak a belépőknek az aránya, akik korábban ezekben a munkakörökben találtak állást” - írták a szerzők.
És mi a helyzet napjainkban? A munkahelyek „vérfürdőjétől” való félelmek és az időnként nagy figyelmet kapó példák ellenére az MI eddig nem vezetett sok elbocsátáshoz. Még az Egyesült Államokban is, ahol a munkáltatók általában könnyebben szánják rá magukat az emberek kirúgására, a létszámleépítések aránya történelmi mércével mérve továbbra is nagyon alacsony. Az MI-nek leginkább kitett foglalkozásokban, például a szoftverfejlesztésben ugyanakkor egyértelmű jelei mutatkoznak annak, hogy a munkaerő kiszorítása ismét a belépés, nem pedig a kilépés oldalán zajlik: a pályakezdők felvétele visszaesik, miközben a tapasztaltabb szakemberek iránti kereslet továbbra is stabil.
Ez nem csupán az Egyesült Államokra jellemző jelenség. Egy új, Dániából származó tanulmány, amely vállalati szintű, részletes adatokra támaszkodik, arra jutott, hogy az MI-t bevezető vállalatok eltérnek attól a foglalkoztatási pályától, amelyen korábban haladtak. A hatás elsősorban a kisebb cégeknél jelentkezik. Ezek a vállalatok továbbra is növelik alkalmazottaik számát, csak éppen a korábbinál lassabb ütemben. A kutatók megfogalmazása szerint: „Az alkalmazkodás a felvételek csökkentésén keresztül történik, nem pedig elbocsátások révén. A nemrég felvett dolgozók állománya folyamatosan zsugorodik, miközben a hosszabb ideje alkalmazásban álló munkavállalókat megtartják, sőt, ha lehet, még tovább is foglalkoztatják.”
Ugyanez a tendencia figyelhető meg akkor is, ha közelebbről megvizsgáljuk a telefonos ügyfélszolgálati központok foglalkoztatottságának közelmúltbeli visszaesését. A Revelio 12 közepes jövedelmű ország adatait elemző tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy az ágazat zsugorodása „a felvételek lelassulása, nem pedig a munkaviszonyok megszűnésének gyakoribbá válása miatt következett be”. Még korai lenne messzemenő következtetéseket levonni. Ha azonban ezek a tendenciák folytatódnak, és az MI korszakában valóban a munkaerőpiacra történő belépés, nem pedig az onnan való kilépés válik az alkalmazkodás elsődleges módjává, akkor ez mit jelent a döntéshozók számára?
* A figyelmet a létszámleépítésekre vonatkozó adatok helyett olyan hosszútávú vizsgálatokra kell majd összpontosítani, amelyekből kiderül, hogy a fiatalok találnak-e helyette másik munkát, és hogy ezek az új lehetőségek jobbak vagy rosszabbak-e számukra. Nem kell eleve borúlátóan tekintenünk a helyzetre: a fiatalok történelmileg mindig is alkalmazkodóképesnek bizonyultak, különösen akkor, amikor az új technológiák kínálta lehetőségek felfedezéséről volt szó.
Kockázatok azonban így is vannak, különösen addig, amíg az oktatási rendszerek továbbra is lemaradásban vannak a munkáltatók igényeihez képest. A legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha egyes fiatalok egyáltalán nem tudnának megkapaszkodni a munkaerőpiacon. Ennek is van történelmi előzménye. Az Egyesült Államok foglalkoztatásának eróziójáról szóló tanulmány megállapította, hogy az ezekbe a munkakörökbe történő belépések visszaesése az előző két évtizedben az amerikai munkaerőpiaci részvétel elmaradásának növekedésében is jelentős szerepet játszott.
Milyen szakpolitikai intézkedések segíthetnének? Nem feltétlenül azok, amelyekre korábban gondoltunk. Itt van például Svédország egész életen át tartó tanulást támogató, fizetett távollétet biztosító programja, amelynek célja, hogy segítse a munkavállalókat az átképzésben és a más munkakörökbe történő átmenetben. Ez jó szakpolitikai intézkedés, a program azonban csak a 27 és 63 év közötti emberek számára érhető el, így éppen azoknak nem nyújt segítséget, akiknek - úgy tűnik - az MI okozta átalakulás a legsúlyosabb nehézségeket okozza. Számukra más beavatkozásokra lesz szükség. Ilyen lehet például az oktatás és a munkáltatók közötti kapcsolatok javítása, valamint nagyobb biztonság és támogatás nyújtása azoknak, akik saját vállalkozást szeretnének indítani.
Természetesen egy recesszió hirtelen és széles körű munkahelyvesztési hullámot is elindíthat. Egyelőre azonban ideje felismernünk, hogy a probléma, amelytől tartottunk, nem az, amellyel valójában szembesültünk.
A kollektív emlékezetben élő történetek rendkívül erőteljesek lehetnek. A technológia munkahelyekre gyakorolt hatásáról alkotott talán legerőteljesebb közös képünk a 19. századi Anglia ludditáihoz kötődik: szakképzett munkásokhoz, akiket hirtelen elűztek a munkahelyükről, ők pedig az éj leple alatt visszatértek, hogy elpusztítsák az őket kiszorító gépeket. Nem csoda, hogy amikor beköszöntött a gépek korszakának legújabb fejezete, sokakban ugyanaz a kérdés fogalmazódott meg: „Elveszi-e az MI a munkámat?” A ludditák története azonban arra késztethetett bennünket, hogy rossz dolog miatt aggódjunk.
Az automatizáció számos más, kevésbé ismert történelmi példájában a változás legfontosabb mozgatórugója nem a munkahelyekről való kilépés, hanem az oda történő belépés volt. A technológia által veszélyeztetett szakmák idővel azért zsugorodtak össze, mert egyre kevesebb fiatal kapott bennük munkát, nem pedig azért, mert a már ott dolgozókat elbocsátották. Ez történt például a viktoriánus kori csizmakészítéssel is. Hillary Vipond akadémikus kutatása szerint a csizmavarró gépek megjelenése nem a kézművesek tömeges kiszorulásához vezetett, hanem „a kézműves csizmakészítő szakmába való belépés összeomlását” idézte elő.
Az elmúlt fél évszázadban a technológia nagyrészt hasonló módon járult hozzá a rutinszerű fizikai és szellemi munkakörök kiüresedéséhez. Egy az Egyesült Államok munkaerőpiaci áramlatait 1976 és 2018 között vizsgáló tanulmány megállapította, hogy a recessziókat leszámítva a rutinszerű munkakörökből történő kilépések aránya meglehetősen átlagos volt. „Ehelyett a rutinmunkák általános visszaesésének oka nagyrészt az, hogy csökkent azoknak a belépőknek az aránya, akik korábban ezekben a munkakörökben találtak állást” - írták a szerzők.
És mi a helyzet napjainkban? A munkahelyek „vérfürdőjétől” való félelmek és az időnként nagy figyelmet kapó példák ellenére az MI eddig nem vezetett sok elbocsátáshoz. Még az Egyesült Államokban is, ahol a munkáltatók általában könnyebben szánják rá magukat az emberek kirúgására, a létszámleépítések aránya történelmi mércével mérve továbbra is nagyon alacsony. Az MI-nek leginkább kitett foglalkozásokban, például a szoftverfejlesztésben ugyanakkor egyértelmű jelei mutatkoznak annak, hogy a munkaerő kiszorítása ismét a belépés, nem pedig a kilépés oldalán zajlik: a pályakezdők felvétele visszaesik, miközben a tapasztaltabb szakemberek iránti kereslet továbbra is stabil.
Ez nem csupán az Egyesült Államokra jellemző jelenség. Egy új, Dániából származó tanulmány, amely vállalati szintű, részletes adatokra támaszkodik, arra jutott, hogy az MI-t bevezető vállalatok eltérnek attól a foglalkoztatási pályától, amelyen korábban haladtak. A hatás elsősorban a kisebb cégeknél jelentkezik. Ezek a vállalatok továbbra is növelik alkalmazottaik számát, csak éppen a korábbinál lassabb ütemben. A kutatók megfogalmazása szerint: „Az alkalmazkodás a felvételek csökkentésén keresztül történik, nem pedig elbocsátások révén. A nemrég felvett dolgozók állománya folyamatosan zsugorodik, miközben a hosszabb ideje alkalmazásban álló munkavállalókat megtartják, sőt, ha lehet, még tovább is foglalkoztatják.”
Ugyanez a tendencia figyelhető meg akkor is, ha közelebbről megvizsgáljuk a telefonos ügyfélszolgálati központok foglalkoztatottságának közelmúltbeli visszaesését. A Revelio 12 közepes jövedelmű ország adatait elemző tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy az ágazat zsugorodása „a felvételek lelassulása, nem pedig a munkaviszonyok megszűnésének gyakoribbá válása miatt következett be”. Még korai lenne messzemenő következtetéseket levonni. Ha azonban ezek a tendenciák folytatódnak, és az MI korszakában valóban a munkaerőpiacra történő belépés, nem pedig az onnan való kilépés válik az alkalmazkodás elsődleges módjává, akkor ez mit jelent a döntéshozók számára?
* A figyelmet a létszámleépítésekre vonatkozó adatok helyett olyan hosszútávú vizsgálatokra kell majd összpontosítani, amelyekből kiderül, hogy a fiatalok találnak-e helyette másik munkát, és hogy ezek az új lehetőségek jobbak vagy rosszabbak-e számukra. Nem kell eleve borúlátóan tekintenünk a helyzetre: a fiatalok történelmileg mindig is alkalmazkodóképesnek bizonyultak, különösen akkor, amikor az új technológiák kínálta lehetőségek felfedezéséről volt szó.
Kockázatok azonban így is vannak, különösen addig, amíg az oktatási rendszerek továbbra is lemaradásban vannak a munkáltatók igényeihez képest. A legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha egyes fiatalok egyáltalán nem tudnának megkapaszkodni a munkaerőpiacon. Ennek is van történelmi előzménye. Az Egyesült Államok foglalkoztatásának eróziójáról szóló tanulmány megállapította, hogy az ezekbe a munkakörökbe történő belépések visszaesése az előző két évtizedben az amerikai munkaerőpiaci részvétel elmaradásának növekedésében is jelentős szerepet játszott.
Milyen szakpolitikai intézkedések segíthetnének? Nem feltétlenül azok, amelyekre korábban gondoltunk. Itt van például Svédország egész életen át tartó tanulást támogató, fizetett távollétet biztosító programja, amelynek célja, hogy segítse a munkavállalókat az átképzésben és a más munkakörökbe történő átmenetben. Ez jó szakpolitikai intézkedés, a program azonban csak a 27 és 63 év közötti emberek számára érhető el, így éppen azoknak nem nyújt segítséget, akiknek - úgy tűnik - az MI okozta átalakulás a legsúlyosabb nehézségeket okozza. Számukra más beavatkozásokra lesz szükség. Ilyen lehet például az oktatás és a munkáltatók közötti kapcsolatok javítása, valamint nagyobb biztonság és támogatás nyújtása azoknak, akik saját vállalkozást szeretnének indítani.
Természetesen egy recesszió hirtelen és széles körű munkahelyvesztési hullámot is elindíthat. Egyelőre azonban ideje felismernünk, hogy a probléma, amelytől tartottunk, nem az, amellyel valójában szembesültünk.