Berta Sándor

2014 elején nevezhetik ki Ballmer utódját

Idén már nem derül ki, hogy ki pótolja a Microsoft távozó vezérigazgatóját. Döntés leghamarabb a jövő esztendő elején várható.

A Microsoftnak eddigi története során mindössze két vezérigazgatója volt: Bill Gates és Steve Ballmer. A felügyelőtanácsnak éppen ezért van nehéz dolga, hiszen egy hozzájuk hasonlóan karizmatikus utódot kell találniuk, ez pedig meglehetősen nehéz feladat. John W. Thompson, aki a Steve Ballmer utódját kereső testület tagja blogbejegyzésében azt írta, hogy az új menedzsert 2014 elején választják majd ki. A keresés a vártnál sokkal tovább tart, így nem lehetett tartani az eredetileg az idei év végéig megszabott határidőt.

Ballmer - teljesen váratlanul - augusztus végén jelentette be, hogy alig egy év után távozik a vezérigazgatói posztról. A döntés hátterében a társaság új stratégiája áll, amelynek köszönhetően komoly átszervezésekre került sor. Öt jelölt merült fel, közülük Stephen Elop kiesett a vezérigazgatói pozícióért zajló versenyből. A menedzsment két jelöltre összpontosítja a figyelmet: Alan Mulally, a Ford Motor Company elnök-vezérigazgatója vagy Satya Nadella, a Microsoft Cloud- és Enterprise-részlegének első embere lehet a végső befutó.

A múlt héten felmerült, hogy Steve Mollendorf, a Qualcomm vezető munkatársa is esélyes lehet a posztra, de a vállalat a hír felbukkanása után kinevezte elnök-vezérigazgatónak, így ő is kiesett a jelöltek közül. Thompson közölte, hogy a folyamat során külső és belső szakembereket egyaránt kiválasztottak. Az eddigi fejleményekkel nagyon elégedett. Augusztus vége óta több mint 100 lehetséges jelöltet kutattak fel és vizsgáltak meg, közülük több tucat személlyel beszéltek is és végül 20 menedzser maradt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!