Gyurkity Péter

Borúlátók a beszállítók a WP esélyeit illetően

Dacára annak, hogy Nyugat-Európában kifejezetten jól szerepel az operációs rendszer, a gyártók beszállítói szerint jövőre ismét nehéz év elé néz a Windows Phone.

A napokban olvashattunk arról, hogy az öt nagy nyugat-európai piacon továbbra is jól szerepel a Microsoft mobil platformja, mi több, Olaszországban már az iOS ottani részesedését is sikerült meghaladniuk. Ennek ellenére 2014 igencsak komoly kihívás elé állíthatja az illetékeseket, mivel nagy valószínűség szerint a két nagy továbbra sem hagy mozgásteret számukra.

Tajvani források szerint a beszállítók jó része borúlátó, vagy legalábbis kifejezetten óvatos a szoftver esélyeit illetően, amit elsősorban azon véleményükre alapoznak, hogy jövőre valószínűleg nem tudják majd fenntartani az utóbbi hónapok lendületét. A harmadik negyedévre ugyan a hat eltérő készülék bemutatkozásával és a Lumia család viszonylagos népszerűsége révén globális szinten is sikerült megduplázniuk befolyásukat, 4 százalékos piaci részesedést érve ezzel el, az Android és az iOS a jelek szerint jövőre sem hagy majd sok esélyt a további előrenyomulásra.

Még tovább árnyalhatja a képet, hogy a Nokia Devices and Services Unit eladásával várhatóan ismét csökken majd az egyéb cégek bizalma és piaci súlya a WP-táboron belül. A finn gyártó jelenleg is az összes Windows Phone okostelefon 90 százalékát forgalmazza, a HTC, a Samsung, illetve a Huawei pedig a maradék 10 százalékkal kénytelen beérni, az akvizíció után azonban a Microsoft várhatóan szorosan magához fűzi majd az új készülékeket, elsősorban az Apple példáját követve. A hardveres és szoftveres megoldások szorosabb integrációja ugyan számukra kellemes eredményekkel járhat, a piac apró szegletében azonban ez sem biztos, hogy megváltást jelent majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asysoft #19
    Androidon ugyan valóban Java-s környezetben ajánlott fejleszteni elsődlegesen, de egyrészt ez nem a Sun (bocsánat, Oracle) JavaVM-ben fut, hanem a saját fejlesztésű DalvikVM-en (amelyet egyébként úgy néz ki, le fognak cserélni hamarosan), másrészt lehetőség van natív alkalmazások készítésére is NDK használatával (meg "linuxos" szoftverek fordítására is, de privát API-t használni nem egy szép megoldás). API-val kapcsolatban amúgy valamit keverhetsz, természetesen egy java-s kód is API-k használatával készül, máshogy nem is lehetne (és Android filozófiájának megfelelően minden gyári appot ki lehet váltani).
    iOS-en nincs virtuális gép, minden alkalmazást natívan futtat a rendszer (amely egyébként XNU kernelt használ, BSD-t csak "nyomokban tartalmaz"). Windows Phone 7 csak VM-ben futtatta az appokat (Compact Framework CLR-en), 8-ban már lehetőség van natív alkalmazások készítésére is, de egy egyszerűbb appot nem hiszem, hogy érdemes így megvalósítani (kivéve, ha van már meglévő, hordozható kód).
  • Vol Jin #18
    "A WP jó lesz, az tényleg technikai analfabétáknak való. De komolyan, még nagyanyám is elboldogul egy galaxy ace-el. :)"

    Talán azzal van baja, ami a motorháztető alatt van.

    Az android és javítsatok ki, ha tévedek, az iOS sem egy operációs rendszer, hanem egy meglévő operációs rendszer a UNIX (linux és freeBSD) lecsupaszítása, hozzácsapva egy Java VM, és az operációs rendszer alatt futó JVM program által értelmezett JAVA programkódokat futtatja. Ez íhy egy fos. A WP meg egy operációs rendszer, ha nem tévednék. Ha ez is ilyen Java-s szar, akkor elnézést. De nekem az jött le, hogy API-n keresztül férnek hozzá a programok a rendszerhez. Hogy az egész sokkal mélyebben érinti a rendszert.

    Egyébként tragikus, hogy a Nokia kezdene felívelni, és pont ekkor veszti el az anyacég. Egyébként nem véletlen, hogy WP-ben a Nokia részesedése 90%. Még megmaradt a márka értéke.
  • tomcsa4 #17
    Mi a baj a nokia telefonokkal? Szerintem jók. Aki ismer az tudja, hogy eléggé Windows fan vagyok. A Windowsos telefonok jó minőségűek. Maga az oprenszer meg letisztult, érdekes, tényleg 21. századi, menő, informatív, ízléses.

    Alapjáraton nyitja az office-os fájlokat, könnyű elérni az emaileket, a netet könnyű bepöccinteni, az élőcsempe baroi jó dolog.

    Egyszóval klassz. iOS-ről váltottam, na az szar lett ám.
  • MuldR #16
    4 magos processzor szerverbe legyen, ne telefonba! Ez milyen mar, hogy 4 mag meg 1 GB ram kell, mert hulladekul van megirva az OS. :(
  • sascha #15
    Nem is értem.
    A Lumia sorozaton kívül, hány WP-s telefon van (amit jelenleg is kapni, vagy ami fél évnél frissebb)? 2-3?
    Először is megfelelő kínálatot kellene nyújtani és utána lehet rinyálni.
  • lokutus #14
    Hulladék a wp8 :)
  • MsUser #13
    Nem jók a tapasztalataid, MuldR használj egy jó telefont Android 4.xxx el.
    Nekem LENOVO 830 van kifogástalan az egész, köszönhetően a Magyar programozó-forgalmazónak akitől vettem.
    1Gb Ramal 4x1,2Ghz Procival lányom által nyitva hagyott több tucat alkalmazással is gördülékenyen megy, nem akad egyáltalán semmi.
  • tomboy013 #12
    Szerintem is teljesen jó, nekem még WP7-es Samsungom van de nem cserélném le Droidos telefonra csakis Lumiára. Az átlagembereknek szerintem a legjobb választás egy WP8-as telefon. Ár/érték arányban is a legjobb. Stabilabb és gördülékenyebb mint egy Droidos telefon hosszútávon is, nem cseszi fel a lagg meg a fagyogatás az ember agyát, alkalmazások terén sincs már úgy elmaradva közel sem mint egy éve szóval azzal sincs már gáz. Már felnőtt a nagyokhoz a WP szóval egy igencsak jó alternatíva. A kezelőfelület az más kérdés, van akinek bejön van akinek nem, én személy szerint már meguntam a statikus ikonokat szóval számomra egy ízléses felület. Nem értem miért ilyen borúlátóak a rendszerrel kapcsolatban, sok alapjuk már nincs rá.
  • MuldR #11
    Ki mondta, hogy nem tudom kezelni?
    Csak agygorcsot kapok tole, hogy le van tiltva az alkalmazasok hatterben futtatasa, elinditok ket youtube videot, es azt latom, hogy utan aszaggat az egesz. Megnezem a taskokat hat 20 rohadt program elindult a hatterben es felzabalta a memeoriat...kilovom oket, aztan 10 perc mulva megint ott vannak. Szar az egesz virtualis javas fos.
  • TomecK #10
    Hát nekem most Lumiám van. Előtte, andorid volt, kb. 3 készüléken keresztül. Nekem bejön WP8, nagyon szeretem az egszerű letisztult, gyorsan használható dolgokat. Android is jó volt, de másra való. Ha valaki csak telefonálni, emailezni, webezni, néha játékra használja annak tökéletes. Szépek az elő csempék, tetszenek az animációk, tetszik az elrendezés.

    Android is jó volt. Ez jobban bejön nekem. Embere válogatja. De eddig akik kézbe vették nekik tetszett, hogy milyen letisztult, egyszerű és nagyszerű.

    WP szép lassan felküzdi magát remélem. Ha már gyak., ugyanaz az OS lesz a telefonomon mint a gépemen és ugyanazokat a szoftvereket, ugyanúgy használhatom, már csúcs lenne. Nincs ez messze szerintem. Én szeretem a Windowst, holott volt Mint, Ubuntu, és Hackintosh is a gépemen.

    Mindennek megvan a maga előnye, Hackintosh sutdió munkára, Windows gépészeti munkára/játékra/mindennapi használatra, Linux htpc-be/szervernek.

    Ezért ha WP felfejlődik akkor tökéletes kiegészítő lesz a PC mellé a telefon.