Gyurkity Péter

1080p és négymagos chipek WP8 alatt

A Windows Phone 8 soron következő frissítése többek között a címben szereplő két területen jelent majd előrelépést a jelenlegi állapotokhoz képest, ám ez még nem a Blue érkezését jelzi.

Szinte heti rendszerességgel jelennek meg újabb és újabb hírek a Microsoft mobil platformjáról, amelyre alaposan ráfér már némi sikerélmény. A Verge most arról számolt be, hogy a sorrendben harmadik nagyobb frissítés a támogatott felbontás és a processzor terén kínál majd újdonságot, valamikor az ünnepi szezon előtt.

A General Distribution Release 3 (GDR3), vagyis a szoftver harmadik frissítése eszerint már támogatni fogja az 1080p felbontást, így a WVGA, WXGA, illetve 720p mellett ez sem jelent majd gondot, ezzel pedig az új 5 hüvelykes készülékek is sorban befuthatnak majd. Ennek többek között a HTC is örülhet, hiszen ők éppen azért dobták a Zenith névre hallgató, zászlóshajónak szánt 4,7 hüvelykes okostelefon ötletét, mert a támogatott felbontást nem ítélték megfelelőnek. A másik fontos előrelépés a négymagos chipek kezelése lesz, amely először valósul meg a Microsoft rendszere alatt, ezzel a gyártók bővebb kínálatból válogathatnak majd.

Március végén mi is írtunk a GDR2 várható közeli érkezéséről, amely többek között az FM rádió támogatását teszi elérhetővé. Ez ugyan a WP7 alatt már megoldott volt, azonban az utód valamilyen oknál fogva itt lemaradt közvetlen elődjétől - most helyrehozzák a hibát. A Nokia szintén készül néhány funkcióval, ezek nyilván saját készülékeiken jelennek majd meg.

Pontos dátum sem a GDR2, sem pedig a GDR3 esetében nem ismert, ám ez utóbbi az ígéret szerint még az ünnepi szezon előtt befut, hogy az akkorra tervezett új készülékek időben részesüljenek az újdonságokból.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DrFantastikus #2
    Ocsmany es hanyingerkelto kockak ! !

    MINDENKI UTALJA ! FUUUJJJ.

    Hogy nem szegyellik 2013-ba ezt a gusztustalan primitiv RETRO ganelyt elovenni ? ? ?
  • fergusonpapa #1
    A kép enyhe mellé lövés..