Gyurkity Péter

Személyi asszisztenssel jön a Windows Phone 8.1

Külső források szerint a Windows Phone soron következő verziója két nagy újítással jelenik majd meg, amely az értesítőket, valamint a személyi asszisztens funkciót érintik.

A WP8 eddig az úgynevezett GDR (General Distribution Release) csomagok révén frissült, ezek szép lassan integrálták az eredeti változatból kimaradt és sokat hiányolt funkciókat, úgy mint a négymagos chipek és a nagyobb kijelzők támogatása, a képernyő automatikus forgatása, stb. Most a jól értesültek két fontos fejlesztésre számítanak a 8.1-es verzió főbb attrakcióiként.

Ezek egyike a személyi asszisztens szolgáltatásának megjelenése, amely leginkább a Siri és a Google Now platformokhoz lesz fogható. Az állítólag Cortana névre hallgató megoldás nem pusztán egy alkalmazás lesz, hanem egyfajta keret, amely a meglévő felhő-szolgáltatásokba és a Bing rendszerébe kapcsolná be a Windows Phone szoftvert futtató okostelefonokat, majd ezt követően a Windows PC-ket és az Xbox One konzolt. Erről a fejlesztésről már korábban megjelentek pletykák, eddig nem került sor hivatalos cáfolatra.


Egy lengyel lap ezzel egy időben azt állítja, hogy az értesítők is fontos változáson mennek majd keresztül. Egy külön, valós időben frissülő csempén (Live Tile) keresztül követhetjük majd az új értesítéseket, vagyis gyakorlatilag az értesítők központja kerülne ezen csempére. A felhasználók emellett csempék egész csoportját ki tudják majd jelölni, ahogy az a Windows 8.1 esetében már lehetséges.

Az egyelőre nem világos, hogy mennyire hitelesek ezek a források, ám a most megjelent hírek nagyjából egybevágnak a korábbi értesülésekkel - a Windows Phone 8.1 így 2014 elején jelenhet meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Marteen21 #3
    Mondjuk az azért füstös hogy egy órát nem lehet (csak fejlesztői módban) kirakni Live Tile-re...
  • asysoft #2
    Azért egy Widget és egy Live Tile között lényeges különbségek vannak. Utóbbi jóval korlátozottabb (hisz lényegében egy sablonok elrendezését követő, frissülő nagyméretű ikonról van szó), ugyanakkor emiatt "bolondbiztos" is fejlesztői szempontból, ami a Widgetről nem mondható el (ha a fejlesztő hülye, zabálhatja az erőforrásokat).
  • kvp #1
    A live tile android-os megfeleloje a desktop widget mar eleg osi fejlesztes es szinte minden keszulektulajdonos hasznal is parat beloluk. Akar egy videolejatszot is ki lehet rakni a desktop-ra, de persze ennek nem sok ertelme van.

    A microsoft fele szemelyi asszisztens nevet meg valoszinuleg minden halo jatekos ismerosnek fogja tartani, viszont biztos, hogy jo valasztas?