Gyurkity Péter

A Samsung és az LG is jól teljesít

Mindkét gyártó jó eredményt könyvelhetett el az utóbbi hónapokban, ám míg a Samsung esetében rekordot döntöttek, addig az LG háza táján a csökkenő árak akadályozták meg a profitszerzést.

Nem is olyan régen olvashattunk arról, hogy a Samsung nem teljesen elégedett jelenlegi zászlóshajójának forgalmával, így már jövő márciusban bemutatná a Galaxy S család sorrendben ötödik generációját. Mégsem állnak azonban rosszul az eladások terén, hiszen itt rekordot döntöttek. A Samsung Mobile Communications részlegének első embere egy dél-koreai lapnak nyilatkozva árulta el, hogy a Galaxy S4 alig hat hónap alatt eddig több mint 40 millió példányban kelt el. Ezzel gyakorlatilag új rekordot állítottak fel, hiszen a másik kiemelt vonal képviselője, a 2011 második felében felbukkanó Galaxy Note eddig 38 millió példányban talált gazdára. Arról a cégvezető nem beszélt, hogy a fő adatot miként bonthatjuk le a különböző régiók és altípusok mentén, ám az eredmény így is kiemelkedő.

Az LG szintén kedvező eredményt mutatott fel most bejelentett, a harmadik negyedévre vonatkozó jelentésében, ám a teljes kép itt némileg összetettebb, hiszen tiszta profitot már nem sikerült elérniük. Mindenképpen kellemes hír számukra, hogy a legutóbbi negyedév rekordot jelentő 12,1 milliós adata után most 12 millió okostelefont tudtak eladni, ez pedig 2,75 milliárd dolláros bevételt tett ki - ez 24 százalékkal magasabb, mint az egy évvel korábbi időszak száma. Mivel azonban a riválisok agresszív módon csökkentették saját fejlesztéseik árait, a cég itt kénytelen volt nettó veszteséget elkönyvelni.

Az elkövetkező hetekben a gyártó folytatja a G2 népszerűsítését (amely egyébként szintén költségesnek bizonyult), emellett pedig a középkategóriás megoldásoktól, így például az L- és az F-sorozat tagjaitól is javuló eredményt várnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!