MTI

Kétmillióan figyelik az internetet Kínában

Kínában mintegy kétmillióan követik figyelemmel hivatalból a közhangulat változását az interneten, s adnak visszajelzést ez alapján a döntéshozóknak - számol be a Hszinpej Zsipao központi lap.

Az "online közvélemény-elemzést" hivatalosan is elismert, külön szakmaként tartják számon, az az emberi erőforrások minisztériumának álláslistáján is szerepel - írja az újság. A kínai kormány, sokszor pedig a nagyvállalatok által fizetett elemzők dolga az, hogy az ország több mint 590 millió internetezőjének hangulatát nyomon kövessék. Ehhez többnyire blogokat, mikroblogokat és más közösségi platformokat - így például a Facebook kínai megfelelőjét, a Renrent - figyelik. A kormány által foglalkoztatottak jellemzően személyenként egy-egy tartományra, illetve városra koncentrálnak, a céges alkalmazottak saját hírnevük alakulása mellett a versenytársakét is nyomon követik.

A lapnak Jüan Ming álnév alatt nyilatkozott egy Honan tartománybeli megye "vezető közvélemény-elemzője". Munkáját elmondása szerint az országos keresőmotorokon túl speciális szoftver is segíti, amelyet a helyi vezetés vásárolt több millió jüanért. A kifejezetten speciális információk kiszűrésére kifejlesztett programok egy része nem csupán az egyes témákat, hanem azok előfordulásának gyakoriságát követi, s riasztja az elemzőket egy kritikusnak tartott határ átlépése után. A keresési eredményekről, vagyis a közvélemény alakulásáról az elemzők mindennap írásos jelentést készítenek és küldik azokat el a helyi, illetve a felsőbb politikai vezetés vagy céges munkaadóik számára.

Az online közvélemény-elemzés műfaja az internet elterjedésének kezdete óta, mintegy hat éve létezik Kínában. Igazán nagy jelentőséget a mára már több mint félmilliárd felhasználót magukénak tudó mikroblogok megjelenése után kapott, azok ugyanis mára az online közvélemény kifejeződésének elsődleges színtereivé váltak. A valós idejű információközlés terjedése megköveteli a gyorsabb reagálást a különböző szintű döntéshozókat és vállalatokat érintő esetekre, tovább növelve a közvélemény-elemzők iránti keresletet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #5
    Na ja. Nosztalgiából megint lehetne III. Focsoportfonokség a csoportfonokséggekkel meg osztályokkal. Az Andrássy út 60-ban vagy bármely rendororson pedig lehetne kínozni a rendszer ellen szeguloket. Nem?!
  • AgentKis #4
    Ezt nálunk is bevezethetnék, mennyi új munkahely lehetne! 2000000 az duplája annak, amennyit ígért a fityisz 10 év alatt!
  • zola2000 #3
    Nembaj, jobb ha erre költik a pénzt, és nem a politikusok nyúlják le, több munkahely ugyebár.
  • nlght #2
    és mekkora vízfej kell a 2 millió emberhez? (HR picsák, managerhadsereg, belső ellenőrzés, stb.)
  • lapaleves #1
    "A világban átlagosan minden ötödik ember kínai. Mi is öten vagyunk a családban, tehát valaki kínai. Lehet apu, vagy anyu. Lehet a bátyám Sanyi, vagy az öcsém Ho-Chau-Chu. Szerintem Sanyi az."

    nem lehet jó trollkodni, mert 50 trollkodásból egy miatt rádküldik a vöröshadsereget.