Berta Sándor

Google-vezetőt igazolt le a Xiaomi

Néhány héttel ezelőtt Hugo Barra még a Google alelnökeként az új Nexus 7-es készüléket mutatta be, jelenleg pedig már a Xiaomi kínai hardvergyártót képviseli. A kulisszák mögött már régóta zajlottak az egyeztetések.

Hugo Barra először akkor találkozott Bin Linnel, a Xiaomi mostani elnökével, amikor a Nuance szoftverfejlesztő cégtől a Google csapatába került. Bin Lin akkor még a Google kínai mobil üzletágát vezette. Barra folyamatosan figyelemmel kísérte a Xiaomi fejlődését és felemelkedését. A menedzser hangsúlyozta: a Google munkatársai rendkívüli módon tisztelik a kínai gyártó szoftverfejlesztéseit, Matias Duarte, az Android dizájnvezetője például azt mondta neki, hogy a Xiaomi a mobil operációs rendszer optimalizálásában az egyik legjobb munkát végzi a piacon. A kínai társaság számára a Google a legfontosabb partner.

Lin és Barra között 2012 közepe óta voltak konkrét egyeztetések. A gyártó a kezdetektől fogva meg akarta nyerni magának a szakembert, azért, hogy a segítségével építse fel a nemzetközi üzletét. Barra teljesen szabad kezet kapott, és szerinte ha jól végzi a munkáját, akkor a világ a jövőben a Google és az Apple mellett fogja emlegetni a Xiaomi-t is. Mindezt úgy érnék el, hogy kompromisszum nélkül a felhasználókra és a továbbfejlődésre koncentrálnának. A kínai társaság egyformán összpontosít a hardverek és a szoftverek fejlesztésére. Az üzleti terv lényege továbbra is az, hogy a hardvereket nagyon olcsón kínálnák, de fokozatosan kiépítenék a szolgáltatásaikat, ez utóbbiakon keresztül jutnának ugyanis nagyobb bevételekhez.

A Xiaomi az Apple sikertörténetét honosította meg Kínában. Hasonló marketingstratégiát alkalmaz és ugyanúgy nagy rajongói bázist épített ki. A termékeit viszont kizárólag az interneten értékesíti, ebben különbözik nagy belföldi versenytársaitól (Lenovo, ZTE, Huawei). "Mi nem az a vállalat vagyunk, amelyik eladásai növelésére törekszik. Mi a vevőinket akarjuk kielégíteni és kellemes meglepetésekkel szolgálni nekik" - mondta Lej Dzsun cégalapító.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)