Szekeres Viktor

A fiatalok miatt nem lett nagyobb siker a Riddick

Inkább 30 éven felüliek váltottak jegyet a Riddick amerikai vetítéseire,, a tinédzsereket úgy tűnik, hogy lefoglalta az iskolakezdés, s ezért nem tudta a scifi megismételni az előző epizód nyitányát.

Sok rajongó reménykedett abban, hogy a Riddick lesz akkora siker, hogy megágyazzon az esetleges folytatásoknak, hiszen valljuk meg, hogy az efféle sötétebb hangulatú scifiknek is helye lenne a mozikban. Azonban úgy tűnik, hogy Amerikában a fiatalokat vagy nem érdeklik annyira az olyan filmek, melyben nem színes jelmezekben ugráló szuperhősök vannak, vagy egyszerűen csak a Pitch Black óta felnőtt egy generáció, akik nem ismerik David Twohy remek filmjét, s még Vin Diesel nevére sem hajlandók moziba menni.

Hiába van van Vin Dieselnek majdnem 47 millió követője Facebookon, hiába egyre népszerűbb a Halálos iramban-széria, a nézők csak Dom Torettóként kíváncsiak rá tömegesen. A Babylon AD 2008-as bukása után Diesel első nem Fast & Furious-filmje majdnem 19 milliós nyitóhétvégét produkált Amerikában, vagyis a Riddick karaktere iránti érdeklődés 20-25%-kal esett vissza az előző epizód óta. A felmérésekből pedig az is kiderül, hogy kik maradtak távol: míg a nők igen szép arányban (41%) képviseltették magukat az első napos vetítéseken, addig a nézők 53%-a 30 éven felüli volt, míg a 20 éven aluliak alig negyedét tették ki a közönségnek. A majdnem 20 milliós nyitányhoz egyébként a papírforma szerint nagyban hozzájárultak a spanyol ajkú kisebbség, a jegyet vásárlók kimagasló, 37%-a volt hispán származású.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #5
    3 Ridbick film, mindharom mas hangulatu tartalmu. Ez a 3. kicsit hajaz a Kedves Ellensegem idegen allatos hangulatara es nagyon lassu a kezdese emiatt. Aztan beindul, de mar keso, sem a pitch black nyomaszto hangulatat es izgalmassagat nem hozza sem a 2 resz monumentalis invazioit. Fejvadaszok uldozik Ridbicket aki jatszik veluk. Ennyi. Egy kozepkategorias thriller sci-fi ez sajnos nem tobb. Hianyzik belole mindennemu eredetiseg.
  • kalapos01 #4
    Az NC17-tel kevered, az R-re lazán mehetnek a tinik. A sok korhatáros tiniszex komédia vagy tinihorror cseszhetné, ha nem így lenne.
  • Zombee #3
    Nekem tetszett a 2. rész. Nem volt benne semmi horror, viszont kellemes sci-fi akció volt. Bár nevezzük csak akciónak, azért egy sci-fihez több kell szerintem. A 20 éven aluliak gyér szereplését pedig komolyan számon kéri a cikk írója egy Amerikában "R" besorolású filmen? Van, ahol befért ennél alacsonyabb kategóriába (kérdés, milyen áron), de Amerikában nem. Tehát túl sok 20 év alatti elvileg el sem mehetett volna rá.
  • alien47 #2
    A 2. is nézhető. Főleg, hogy nincs happy end. Ezt is megnézem(valamikor)
  • duke #1
    Az elso film jo volt, a tobbi turo.